Vajda Judit
Shi – koreai, 2010. Rendezte és írta: Lee Chang-dong. Kép: Kim Hyun Seok. Szereplők: Yoon Jeong-hee (Mija), Lee Da-wit (Jongwook), Ahn Nae-sang (Kibum apja), Kim Hira (M. Kang). Gyártó: Pine House Film. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 139 perc.
A Poézis lassú, nyugodt, csendes film, akár a folyó, mely a békés, bukolikus koreai tájban ereszkedik a tenger felé a kezdő snitteken. Lee Chang-dong (Oázis, Mentolos cukorka, Titkos napfény) híve ugyan a puritán stílnek, de sem az unalomnak, sem a giccsnek nem barátja, egyszerűnek látszó filmjeiben, mindig nagyfeszültség szikrázik. Most sem hagy teret az elandalodásra, már a főcím alatt megzavarja a nyugalmunkat: valamit visz a víz. Egy gimnazista lányka holtestét; Agnes vízbe ölte magát, miután hat osztálytársa megerőszakolta.
A történet fordulhatna akár brutális tinihorrorba is, de a víztükör hamarosan ismét elsimul, Lee Chang-dongot nem az erőszak léte izgatja, hanem a közöny, amellyel a világ túlteszi magát az efféle szörnyűségeken. A gyerekek szülei legott elhatározzák, hogy eltussolják az ügyet, 30 millió wont ajánlanak a halott lány anyjának, ha nem jelenti a fel a fiúkat a rendőrségen. Csak a brutális kiskamaszok egyikét nevelő tüchtig, jól ápolt nagymama lóg ki a sorból, mindennapi rutinjából kibillenti a rendkívüli esemény. Igaz, ő is megszerzi a rá eső ötmilliót, nem is akárhogyan, ezt az árat szabja a közös fürdőzésért a szélütötten is tesztoszterontól fűtött „elnök úrnak”, egy gazdag öreg kéjencnek, akinél takarítani szokott. Ő azonban nem gondolja, hogy ami történt, pénzzel elsimítható lenne, elmegy a lány gyászmiséjére (Agnes katolikus), ellopja a lány fényképét, és egy alkalmas pillanatban unokája elé tolja. A fiú értetlen arccal nézi áldozata képét, ugyan, mit kellene mondania vagy tennie. A történet igazán hendikepes hőse ez a szerencsétlen, „a jóság örömére bamba”, de még a gonoszsághoz is tök üres, örökkön unatkozó, a tévé előtt heverő kiskamasz. A nagymamát dupla kín rágja: unokája erőszaktevő, ő pedig Alzheimer-kórban szenved. De ebben a pianissimo előadott rémdrámában mégsem a nagymama a szánandó fél: váratlan ötlettől vezetve beiratkozik egy versíró tanfolyamra, onnantól jegyzetfüzettel a kezében jár-kel, élményeket és szavakat gyűjt (extrém párbaj az Alzheimerrel) élete első verséhez, megrészegíti a virágok színpompája, a gyümölcsök íze, a madarak énekének szépsége – végül megírja a versét, de persze nem lesz a költészet megasztárja, későn érő dilettáns marad. Mija története szomorú paródia, még akkor is, ha a félálomban, a világ örömeire érzéketlenül leélt élet alkonyán sem késő felébredni, de azért a két egymásban tükröződő párhuzamos jellem- és életrajz, a másodvirágzását élő nagymama, és a fekete lyuknál is sötétebb és üresebb kamasz története együtt sem ad ki heppiendet. Két elfecsérelt élet szorzata azért csak nulla marad. A világ is ennyit ér poézis nélkül.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/10 54-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10331 |
