Jancsó Miklós
... láttatok már ködöt?... na, nem azt, nem olyant, amiben elveszel tapogatózol, orrodig se látsz, lámpád falba ütközik s a vizek fölött vakon búgnak a hajódudák... nem a kétségbeesés ködét mondom... és nem is az elsőt, a BERESIT-ét, sem nem arról beszélek... én a fényeset, a ragyogót... tüll takarja a várost, csak a kupolák aranyát látod s egy-egy ablakot, csak azok világítanak, a macskakövek megcsillannak a lábad alatt és messzeviszik lépteid zaját... tudod, hogy élsz, de nem hiszed... áttetsző minden... repülni szeretnél... repülsz is, ellebegsz... ISTEN LELKE... utazol a PIROS LÉGGÖMBÖN, alattad a meghajszolt szarvas... felnéz rád, te intesz, lejjebb szállsz, mutatod a titkos ösvényt... felemeli hatalmas koronáját, eltűnik a MEOTISZ mocsaraiban... a HALLALI kürtje elhallgat.... te felsóhajtasz, megvan a napi jótetted, valakinek visszaadtad az életet... s nézed, ahogy ott áll messze a ködben... A NAPOT S A HOLDAT SZARVA KÖZÖTT HOZVÁN...
... elmondta, elhallgatott, szemüvegét megtörölte... a koránjött nedves hideg megpárásította... ledobtuk kabátjainkat, hozták a forralt bort, Béla cigány halkan húzta... „Lement a nap maga járásán”... a kocsma faliórájából kilépett a kakukk... néma maradt... a mutatók megálltak... megnyúlt a pillanat... ISTEN LELKE LEBEGETT A MÉLYSÉG FÖLÖTT...
...halkan beszélt... ilyet kéne csinálni egyszer... ilyen filmet... eltolta magától a poharat, kinézett az ablakon... karhossznyira fehér fal állt, azt verte az eső... felállt, a kocsma lámpája odavetítette...
HA PUSZTA FALAT LATOK, MEGJELENIK AZ ÁRNYÉKA, LASSAN JÖN, KÖVET, AZTÁN MEGÁLL.
*
Romos fal Hirosimában, rajta a bombától odakent ember körvonala.
S. T. emlékének
JANCSÓ MIKLÓS
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1032 |
