Géczi Zoltán
Kon Satoshi rajzfilmje temperált hangrendszer helyett mikrotonális skálákra komponált, dinamikusan mutálódó álomopera.
Kevesen merültek alá oly mélységben a tudatalatti óceánjába, mint Kon Satoshi (1963–2010). A japán filmpolihisztor utolsó befejezett rajzfilmje, a Paprika mind technikai, mind narratív szempontból elragadó komplexitással gyönyörködtet, a kimeríthetetlen fantázia és a következetes meseszövés harmonikus nászát demonstrálja a vásznon.
A címszereplő Dr. Atsuko Chiba klinikai pszichológus alteregója, az álomvilág virtuóz konstruktőre; egy DC Mini nevű, a központi idegrendszerre csatlakozó egység segítségével lép be a páciensek tudatalattijába, és cyber-Freudként, az álomfejtés technikájának alkalmazásával orvosolja lélektani betegségeiket. A terápiás metódus azonban végzetes kockázatot rejt: egy technológiai és orvosi szinten egyaránt képzett ismeretlen eltulajdonít két prototípust, amelyek segítségével összeköti az álmodókat, kollektív fantáziává alakítja az individuális hallucinációkat, majd tudatukba saját vízióit implantálja. Mennél több embert ejt csapdába az elme-terrorista, annál hatalmasabb és kaotikusabb lesz az álombirodalom, a beültetett hallucinációk pedig átprogramozzák a pácienseket, akik éber állapotban bűncselekmények elkövetésével szabotálják a kutatási-fejlesztési programot. Kérdésessé válik, hogy a pszichológusnő és segítőtársai képesek lesznek-e áthatolni a fantáziavilág felfoghatatlanul bonyolult textúráján, s megtalálni a bábmestert – még mielőtt a gyilkosságoknál is borzalmasabb események történnek.
Kon Satoshi remekműve több szempontból is egyedülálló darab a tematikus álomfilmek világában. A forgatókönyvíró-rendező nem financiális okokból, hanem tudatos művészi döntésből kifolyólag választotta ki a médiumot, merthogy a rajzfilm semmiféle technológiai korlátot nem támaszt, a szabadon csapongó képzelet legmerészebb vízióit is kompromisszummentesen lehet átültetni az anime világába. Kimeríthetetlen fantáziája mindvégig precíz és következetes módon került kivitelezésre, így a Paprika annak ellenére is egységes mű, hogy vad merészséggel elegyíti a változatos kulturális-tudományos motívumokat, cselekményvezetése pedig oly komplex, hogy akár önkényesnek is tűnhet. A rendező nem az álom és az ébrenlét szembenállásának régóta ismert feszültségteremtő erejére hagyatkozik: a víziók nem lineárisak, rétegződésük sem egyértelmű (mint például az Eredetben); egyetlen ki- és bejárattal rendelkező labirintus helyett mélységében tagolt útvesztőket kapunk, amelyek kiszámíthatatlan pontokon kapcsolódnak össze, fizikai felépítésük pedig megidézi a végtelenség illúzióját keltő tunnel-effektust („tükör a tükörben”- hatás). Az álom nem egyfunkciós metaforaként van jelen – vágyak, emlékek, félelmek, vagy traumák kivetülése –: erotika és horror keveredik, a víziók hol egy kisgyerek, hol pedig egy meglett férfi tudatalattiját idézik. S különösen kedves geg a filmbarátok számára, hogy a hallucinációk kulcsmotívumai tucatnál is több klasszikust idéznek meg (Oroszországból, szeretettel, Pán Péter, A kis hableány, Tarzan, Római vakáció stb.) amelyek újabb réteggel bővítik az anime egyébként is gazdag értelmezési lehetőségeit.
Satoshi Kon alkotói kézjegyek sokaságát építette be filmjeibe; szokásához híven a Paprikában is utal régebbi műveire, illetve soron következő munkájára.
Az Álmodó kölykök (Dreaming Kids) végül Az álomgép (The Dreaming Machine) címmel került produkciós fázisba, a bemutatót az idei évre tűzték ki. Túlzottan friss, túlzottan fájó még a trauma ahhoz, hogy a Madhouse stúdió hivatalos közleményt adjon ki az utolsó mű sorsáról, sajnálatos módon a mester nyilvános búcsúlevelében közzétett sorai sem nevezhetők reménykeltőnek. „A legnagyobb bánatom Az álomgép. (…) Félő, hogy a vér, verejték és könnyek árán született storyboardból sohasem lesz film”. Valószínűtlen, hogy a minden egyes munkafolyamatot kemény kézzel igazgató, megalkuvást nem tűrő, mániákusan akkurátus férfiú másra ruházta volna át a babusgatott anime befejezésének jogát, bár távozása előtt létrehozott egy céget, amely művészeti hagyatékát hivatott gondozni. Ha más nem is, talán az elkészült töredékek (storyboard, koncepciós rajzok, befejezett jelenetek) hozzáférhetővé válnak majd, és a torzóban maradt filmálmot mindenki saját képességei és ízlése szerint álmodhatja tovább.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2010/10 19. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10308 |