Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Mozi

Mártírok

Pápai Zsolt

Martyrsfrancia, 2008. Rendezte és írta: Pascal Laugier. Kép: Stéphane Martin, Nathalie Moliavko-Visotzky. Zene: Alex és Willie Cortés. Szereplők: Morjana Alaoui (Anna), Myléne Jampanoi (Lucie), Robert Toupin (Apa), Xavier Dolan (Antoine). Gyártó: Canal Horizons / CinéCinema / Wild Bunch. Forgalmazó: Corner Film. Feliratos. 99 perc.

A kortárs francia horror-reneszánsz reprezentánsában vásári rémisztgetés vegyül metafizikai tartalmakkal. A Mártírok egyszerre idézi az egyetemes horrorhistória legvacakabb gore-jait, néhány minőségi távol-keleti borzalomszimfóniát, sőt távolról Tarkovszkijt is, ráadásul nem sok választja el attól, hogy ezek a különböző eredetű inspirációk egységbe szervesüljenek benne. Ez így máris szép teljesítmény, és Pascal Laugier rendező külön érdeme, hogy elegánsan egyensúlyozik természetfeletti horror és reálhorror között.

A középpontban a gyermekként szörnyű kínokat átélt két fiatal lány, Lucie és Anna áll, akik életük traumatikus epizódjai után tizenöt évvel sem képesek regenerálódni, bosszút esküsznek hát. A film első fele professzionális kivitelű amatőrhorror: professzionális a megmozgatott filmnyelvi apparátus és sokkeffektus-arzenál okán, és amatőr, mivel a trancsírterror egy idő után már egyáltalán nem érdekes, sőt irritáló. Önmagában a koponyalékelés, öncsonkítás, hátból szíjhasítás nincs ellenemre, de negyven percig egész egyszerűen unalmas olyan jeleneteket nézi, amelyekben minden szereplő nyög, kiabál vagy szipog, vért izzad, de soha nem törölközik.

A történet második felében szerencsére a borzongatás szubtilisebb válfajaival él a szerző, és végeredményben igazi ínyencmozit körít. Az amolyan passzív sztalkerré alakult Anna sorsának elbeszélésekor még limitáltabb a dialógushasználat, mint előzőleg volt, továbbá a történet helyszíne lényegében egyetlen cellára szűkül, a történések pedig – értelemszerűen – minimalizálódnak. A képek textúrája érdessé, fémessé válik. A film egészében visszafogottabb lesz, és még az elevenen megnyúzás aktusa is szinte szemérmesen kerül képre. Mindez mégis működőképesebb, mint az első ötven perc: bizony, a dramaturgiailag jól megválasztott pillanatban kiosztott pofon olykor hatásosabb, mint a láncfűrészelés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10294

Kulcsszavak: 2000-es évek, csonkítás, francia film, Horror, kritika/filmkritika, trauma,


Cikk értékelése:szavazat: 994 átlag: 5.34