Pápai Zsolt
Love in the Afternoon – amerikai, 1957. Rendezte: Billy Wilder. Szereplők: Cary Grant, Audrey Hepburn, Maurice Chevalier. Forgalmazó: Fantasy Film. 125 perc.
Köztudomású, hogy Billy Wilder még gyengébb formáját hozva is izgalmas filmeket készített, hát még amikor elemében volt, ráadásul a maga uraként dolgozhatott. A Délutáni szerelem az első munkája, melyet nem egy nagy hollywoodi stúdiónak forgatott, és még a producer is ő volt. Furmányosan bonyolított, míves stíleszközökkel bőven élő mozija csaknem hibátlan lett – kisebb utánagondolást követően még az első látásra problémásnak tetsző elemei is erényekként tűnnek fel.
A történet a három évvel korábbi Sabrinára rezonál, hiszen itt is egy fiatal lány és egy idősödő férfi kapcsolata áll a középpontban, ám ezúttal krimi-elemekkel gazdagodik az alapszituáció. A két középponti hős egymás ellentétei, mégis egy irányba konvergál a sorsuk: a kristálytiszta Ariane több tucatnyi ex-szeretőt és feslettséget hazudik a férfinek, hogy imponáljon neki, míg a szerelmi kalandoktól leharcolt Flannagan megtisztul a lány mellett. Wilder bátran beszél rózsaszín érzelmekről (tegyük hozzá: mindezt fekete-fehérben), ráadásul közben, mint korábbi és későbbi munkáiban gyakran – a Kettős kárigénytől a Férfiszenvedélyen át a Van, aki forrón szeretiig –, a morálterrorista cenzorok tűréshatárát is teszteli. Olyan bravúrosan alkalmazza az understatementet („sejtetve ábrázolás”), hogy azt mestere, Ernst Lubitsch is megirigyelné, végig – egészen pontosan: Flannagan és az apa találkozásáig – lebegteti ugyanis, hogy vajon a felek elhálták-e a kapcsolatot? Míg számos momentum arra utal, hogy igen (lásd például a jelenetekben hangsúlyosan mutatott, levetett ruhadarabokat), mások cáfolják ezt (Flannagan, a rutinos ladykiller különös módon végig nincs tisztában azzal, hogy a lány, jóllehet szeretőket füllent, valójában érintetlen).
Mindazonáltal az understatement nem csak a központi konfliktus hatékony kibontását célozza. A rendező rendre ajtók mögé zárja a fontos eseményeket, egyfajta inverz suspense-szel dolgozva végig keveset mutat, és sokat sugall. Számos vizuáltrükkel is operál: a többteres kompozíciók gyakran egyszerre keltenek feszültséget és szolgálnak humorforrásul, máskor pedig a tükröződő felületekkel folytatott, többértelműséget generáló játék zavarja össze a néző érzékelését. Ezeknek a megoldásoknak is nagy szerepe van abban, hogy a szimpla történet drámai mélységet kapjon.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2010/07 60-60. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10286 |
előző 1 következő | új komment |
csabaga | #1 dátum: 2013-10-02 15:55 | Válasz |
Érzésem szerint a szerző nem érti az akkori cenzúrát.
A levetett ruhadarabok,a cipő keresése és a fésülködés egyértelmű jelek,a lány nem kártyázni járt a playboy szállodai szobájába. Ariane-nak van udvarlója,miért kellene érintetlennek lennie? |