Baski Sándor
Jobb későn, mint soha: az MTV is felfedezte magának a netet, a kommentátorokból videóbloggerek lettek.
Immár 24 éve, hogy az aktuális futball-világbajnokságot az aktuális magyar válogatott tagjai teljes kényelemben, a fotelből követhetik, de ahogyan az idei vébé nézettségi adatai is jelzik, a magyar közönség ettől még – szerencsére – nem fordult el sportágtól. Sőt, ilyenkor még azok is a képernyőkre, kivetítőkre tapadnak, akik amúgy egyáltalán nem rajongói a focinak. Erre az egy hónapra a futball közüggyé válik: a meccsek határozzák meg a bioritmusunkat, az időbeosztásunkat, a „valós” és az online diskurzusainkat.
Ha ez így van, akkor vajon közszolgálati feladatnak lehet-e a vébé közvetítését minősíteni? A dilemma komolyabban először ’98-ban merült fel, amikor a világbajnokság egyes mérkőzései csak a műholdra költöztetett MTV 2-n voltak láthatók, amely ugyan közszolgálati csatorna, csak éppen a köz jelentős részéhez nem jut el. 2006-ban viszont egy kereskedelmi televízió, az RTL Klub szerezte meg a jogokat, majd a csoportmeccsek egy részét át is passzolta „fiókcsatornájának”, a Sport Klubnak, nyilván azért, hogy ezzel is újabb előfizetőket szerezzen. Az év elején még úgy tűnt, most is hasonló lesz a felosztás, az MTV ugyanis, milliárdos adósságát törlesztendő, kész lett volna eladni a jogokat, mígnem a politikai kurátorok a „vébének az MTV-n a helye” jelszóval megvétózták a tervet.
Nem nehéz amellett érvelni, hogy a mérkőzéseknek a legnagyobb lefedettségű csatornán van a helyük, kérdés, jelent-e bármi egyebet is a gyakorlatban, hogy ez a csatorna történetesen nem kereskedelmi, hanem közszolgálati. Sok variációs lehetőség elvileg nincs: a kép készen érkezik, a sportszerkesztőség feladata mindössze a kommentátorok kiválasztása, esetleg stúdióbeszélgetések szervezése. Négy éve az RTL Klub illetékesei – saját szemszögükből nézve – logikus döntést hoztak azzal, hogy nem kizárólag a futball-rajongókat, hanem egy szélesebb réteget próbáltak megszólítani. Más kérdés, hogy a női nézőknek címzett, humorosnak szánt, mégis lekezelő kiszólások (Héder Barna a stúdióból oktatta a szabályokra őket, Léderer Ákos pedig a „Jó napot az uraknak, kitartást a hölgyeknek!” mondattal köszönt be), több kárt okozhattak, mint hasznot. Szakmai elemzések vagy a helyszíni riportok helyett inkább a bulvárra koncentráltak: a futballistafeleségek magánéletéről többet lehetett megtudni, mint a csapatok taktikáiról. Cserébe egy-egy magyar edző helyszíni szakkommentátorként segítette Lédererék dolgát, de mint kiderült, ez is csak egy szakma, amelynek mifelénk még nincsenek rutinos művelői, olyanok, akik jól artikulálnak, tájékozottak, és tudják, mikor kell megszólalniuk, mikor csendben maradniuk.
Az MTV szerencsére otthon tartotta az önjelölt szakértőket, akik a stúdióban futballrajongó civilekkel (színészekkel, énekesekkel vagy más sportágak bajnokaival) beszélhették meg a történéseket. Mindenképpen dicsérendő, hogy a szokásos vendéglistát felfrissítették néhány új névvel, de ahogy várható volt, érdemi diskurzus nem alakul ki, a celebritásoknak általában csak a rácsodálkozás szerepe jutott; a délutáni meccsek közben azért láthattunk komolyabb elemzéseket is a meghívott futballbloggereknek köszönhetően. Mindeközben, kereskedelmi tévés mintákat követve, a hagyományosan csak a hangjukkal szereplő kommentátorokat is megpróbálta jobban exponálni a Telesport. A tévénéző mindebből csak annyit tapasztalhatott, hogy a meccsek szünetében, a reklámblokk közepén, az „MTV sztárjai” előadják a vébé dalának közhelyesen magyarított, giccses(ebb) változatát.
Bár a képernyőn ügyesen titkolták, a Telesport szerkesztősége ezzel párhuzamosan felfedezte magának az internetet, pontosabban azt, hogy nem csak önpromócióra lehet és érdemes használni. A kommentátorokat még a kiutazás előtt felszerelték egy-egy kamerás mobiltelefonnal, majd tartottak számukra egy technikai gyorstalpalót, a vébé idejére így mindannyian videóbloggerekké váltak. A Telesport YouTube-oldalára naponta több miniriportot töltöttek fel, dokumentálva a stadionok hangulatától kezdve az utazási nehézségeken át a helyi étkezési szokásokig minden fontos és kevésbé fontos körülményt. Érezhető lelkesedéssel ismerkedtek ezzel a (számukra) új formátummal – mint a gyerek, amikor új játékot kap, és még nem tudja pontosan, hogyan használja –, de éppen ez adta a fésületlen videók amatőr báját, az informatívabb darabok pedig valóban pótolták a közvetítésből hiányzó helyszíni riportokat. A kommentátorok személyes élményeiről persze eddig is értesülhetett a néző – utólag, stúdióbeszélgetésekből, visszaemlékezések nyomán, ezúttal viszont azonnal és első kézből érkeztek a szubjektív beszámolók. Meglehet, hogy a Telesport pusztán szűkös anyagi helyzete miatt nyúlt ehhez a megoldáshoz, ez esetben (is) igaz a tétel, mely szerint a legjobb és legfrissebb ötleteket a kényszer szüli. Bebizonyosodott továbbá az is, hogy a közt szolgálni – jelentsen ez bármit – akár egy kamerás mobiltelefonnal is lehet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 48-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10233 |
