Sepsi László
Vinyan – francia-belga-angol-ausztrál, 2008. Rendezte: Fabrice Du Welz. Írta: Oliver Blackburn, Fabrice Du Welz és David Greig. Kép: Benoît Debie. Zene: François Eudes. Szereplők: Emmanuelle Béart (Jeanne), Rufus Sewell (Paul), Julie Dreyfus (Kim), Petch Osathanugrah (Gao Thaksin). Gyártó: K2 SA / One Eyed / Pilchard. Forgalmazó: Cinetel. Feliratos. 96 perc.
Habár a rendezői székben a nálunk is bemutatott Pokoljárást jegyző Fabrice Du Welz ült, a Vinyan valójában három fiatal író-rendező közös munkája: Du Welz mellett szkriptért a Ronda ügy humortalan verziójaként is felfogható Donkey Punch-csal dobbantott Oliver Blackburn és a The Architect visszafogott szociodrámája alapjául szolgáló színdarab szerzője, David Greig a felelős. Jelen film bizonyos értelemben az eddigi életművek összegzése: mind a skót Greig, mind pedig a brit Blackburn előző alkotásai társadalomkritikai éllel felvértezett munkák voltak – a partikultúra ostorozásától a gettóbeli osztálykonfliktusok taglalásáig – és a Pokoljárás is látványosan építkezett a hetvenes évek amerikai szociohorrorjának hagyományaiból. Így a Vinyan az eddigiekben felvetett problémák univerzális szintézisének megfogalmazása, ahol a posztkoloniális szorongásra, illetve az európai felső-középosztály kritikájára kerül a hangsúly, hanekei szikár távolságtartás helyett szürrealizmusba hajló misztikumban feloldva a három fiatal forgatókönyvíró preferálta problémákat.
Az elveszett gyermeküket Burmában kereső házaspár kutatása fokozatosan válik egyre mitikusabb utazássá saját félelmeik és a párás esőerdők mélyére: Du Welz filmje szakít a kortárs francia horror zsigeri borzalmaival, hogy a Ne nézz visszá!-t idéző, lassú folyású (tan)meséje a test roncsolása helyett egy párkapcsolat széthullásának és a hősnőn elhatalmasodó monománia stációinak bemutatásával sokkoljon. De a vonzó koncepció ellenére a Vinyan félsiker: a lassítva pergő, fülledt trópusi rémálom csak kevéssé ellensúlyozza a papírvékony cselekményből és a kissé direkt módon kínálkozó olvasatból fakadó hiányérzetet. Az emlékezetes finálét megelőző, időhúzásnak tetsző kerülők atmoszférájukkal ugyan képesek fogva tartani nézőjüket, hogy az utolsó képkockák láttán mégis nyilvánvalóvá váljon – kivételesen maga az utazás volt a legkevésbé izgalmas.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/05 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10178 |
