Varró Attila
Nightmare on Elm Street – amerikai, 2010. Rendezte: Samuel Bayer. Írta: Wesley Strick, Eric Heisserer. Kép: Jeff Cutter. Zene: Steve Jablonsky. Szereplők: Jackie Earle Haley (Freddy Krueger), Katie Cassidy (Kris), Kyle Gallner (Quentin), Rooney Mara (Nancy Thompson), Thomas Dekker (Jesse). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 102 perc.
Tekintve, hogy kevés videoklip gyakorolt jelentősebb hatást az ezredforduló tinihorror-filmjeire, mint a Smells like Teen Spirit 1991-es Nirvana-opusza, igen meglepő hogy Samuel Bayer klipkészítőnek szűk húsz esztendő és egy kulthorror-remake kellett ahhoz, hogy végre egészestés játékfilmben kamatoztathassa tehetségét. Nem mintha a Rémálom az Elm utcában újrafilmje nem lenne tökéletes választás egy olyan vizuál-prófétának, aki nyomorgó kisgyermekekkel reklámoztat Nike-sportcipőt és a kamaszöngyilkosságok dokumentációiból kerekít rock-videót: Bayer nagyvadával tarsolyában Freddy Krueger büszkén bízhatott abban, hogy lekörözi régi ellenfeleit, akinek csupán Rob Zombie (Halloween) vagy Marcus Nispel (Péntek 13) klipdirektorai jutottak.
Az 1984-es Wes Craven-alapfilm laza remake-jének tekinthető idei Rémálom sajnos sem látványosság szempontjából, sem a történet tekintetében nem emelkedik ki az elmúlt évek tinihorror-trendjéből – mindössze szokatlanul sötét hangneme révén lóg ki pár centivel a sorból. Bayer egyfelől kifejezetten visszavesz a zenei videóira jellemző roncsolt filmes esztétikából, sőt a rá jellemző kettős stílusvilágot sem különösebben kamatoztatja az álom és valóság átjárhatóságára építő történetben: mozifilmje bármelyik snittjét tetszőlegesen felcserélhetnénk a Texasi láncfűrészes vagy a Sziklák szeme kiégetett, karcos képkockáival. Ennél komolyabb gond, hogy a cselekmény sem képes többre annál, hogy számban megduplázza, hosszban megrövidítse, hatásában pedig szimpla sokk-effektekre redukálja az alapfilm álomjeleneteit, amelyek Cravennél még ravasz spirálszerkezettel húzták le a nézőt a mélybe – Bayer kezei közt azonban egy metronóm monotonitásával ismétlődnek újra meg újra, ami idővel inkább rém álmosítóvá válik rémálmosító helyett.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/06 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10165 |
