Gyenge Zsolt
A román új hullám második hulláma – ha lehet – még magasabb szintre emeli a kortárs román filmet. Mágikus után intellektuális realizmus?
A Rendészet, nyelvészet egyik korai jelenetében a főszereplő nyomozót kérleli kollégája, hogy megnőtt pocakjának eltüntetése érdekében járhasson ő is az egység tagjainak lábtenisz-meccseire. Cristi szerint ez nem lehetséges, mert látta az illetőt focizni, és aki fociban tehetségtelen, az lábteniszben is az. A kolléga enyhén megbántva kérdez vissza, hogy miből gondolja ezt, ez egy írott törvény? Cristi értetlenkedve néz fel a papírjaiból: ez nem írott törvény, de így van, és kész. Ekkor még nem tudjuk, de a későbbiek során kiderül, hogy a valóság megismerésének e két különböző útja – a közvetlen vagy a közvetett (a nyelv által közvetített) tapasztalat – közötti eltérés képezi a film alapkonfliktusát.
Corneliu Porumboiu különösen kifinomult és komplex legújabb munkája új lépcsőfokot jelent a kortárs román mozi sikertörténetében. Az a megjelenésekor üdítően friss stílus, amit a román filmesek és kritikusok szeretnek egyfajta mágikus realizmusként aposztrofálni, az utóbbi időben elkezdett rutinná merevedni (jó példa erre egy tavalyi szkeccsfilm, a Mesék az Aranykorból ) – ám aki ebből a román film közeljövőben történő kifulladására spekulált, melléfogott. Porumboiu ugyanis anélkül, hogy elszakadna ettől a hagyománytól, olyan új, intellektuális szintre emeli azt, ami a korábbi román filmeknél sokkal elvontabb értelmezési lehetőségeket nyit meg.
Egy kisvárosi nyomozónak az a feladata, hogy a minden európai szabályozásnál szigorúbb román törvényeknek megfelelően lefüleljen néhány kamaszt, amint füves cigit szív az iskolai szünetben. A film nagy részében hosszú perceken keresztül azt nézzük, amint hősünk különböző helyszíneken figyeli a fiatalok ártatlan csínytevését. Esténként azonban nem tehet mást, mint szorgosan lekörmöli a jelentésben mindazt, amit látott, és ezekből – amint ezzel főnökei szembesítik – nem derül ki más, mint hogy a gyerekek törvényt szegtek, amiért arrafele börtönbüntetés jár. Cristi hiába próbálja meggyőzni őket arról, hogy ezek ártatlan, öntudatlan gyerekek, többször kudarcot vall.
A Rendészet, nyelvészet központi problémája ugyanis episztemológiai és kommunikációs jellegű: nyomozónk a közvetlen tapasztalatban hisz, azonban képtelen ezt a nyelv (vagy bármely más szimbolikus reprezentációs rendszer) által közvetíteni. Amint azt a kedvesen vicces dalszöveg-elemző jelenetben látjuk – a nyomozó este hazaérve bugyuta popszámot hallgató feleségével kezd el veszekedni a szöveg értelmetlenségéről –, Cristi nem képes megérteni, hogy miért van szükségünk szimbólumokra, miért nem tudjuk közvetlenül kifejezni magunkat.
A fergeteges, szinte végig egyetlen snittben felvett szótárjelenet végképp azt bizonyítja a vitában alulmaradó, nyelvileg képzetlen Cristi számára, hogy az árnyalatok megjelenítésére alkalmatlan, tipizáláson alapuló nyelvi kommunikáció képtelen a közvetlen vizuális tapasztalat átadására. A zárójelenetben hősünk a rajtaütést tervezve térképet rajzol, amivel nem csak azt jelzi, hogy elfogadja főnöke döntését, hanem azt is, hogy aláveti magát a rendszer kommunikációs szabályainak. A térképrajzolás révén ugyanis vizuális élményét sematikus, kvázi-nyelvi jelekre, jelzésekre fordítja le.
*
Radu Jude távolról sem ilyen tökéletes elsőfilmje azért lehet ugyancsak biztató a román film jövője miatt esetleg aggódók számára, mert bár sokkal kisebb mértékben, de ő is módosít azon a recepten, ami az elmúlt évtizedben filmjeiket sikerre vitte. Továbbra is a realizmus a kiindulópont, ám A legboldogabb lány a világon azzal hökkent meg, hogy az amúgy teljesen hitelesnek tűnő helyzeteket képes az abszurdig kitartani, ismételni, ezáltal bontva meg a valószerűség illúzióját.
Érettségi előtt álló vidéki lány érkezik szüleivel a fővárosba, hogy átvegye azt a vadonatúj gépkocsit, amit egy üdítőital reklámakcióján nyert. Csupán egyetlen feladat van még hátra: a cég reklámszpotjában el kell mondania, hogy mennyire boldog a nyeremény miatt (innen a
cím), és máris mehet. A film legnagyobb része a szabadtéri forgatáson játszódik, ahol felvonul napjaink román társadalmának összes jellemző attitűdje és viselkedésmódja. Közegábrázolásban Jude hozza azt, amit valószínűleg sehol nem tudnak jobban, mint arrafelé: remek színészek, hiteles környezet, egész társadalmi rétegek értékrendjét megjelenítő jelmezek, lenyűgözően természetes dialógusok.
Mindezen pedig azzal csavar egyet, hogy a részletek realizmusa ellenére, a túlzásba vitt ismétlések révén a konstrukció a végén mintha megborulna, és teret nyitna a puszta társadalom-ábrázolásra fókuszáló magyarázatokon túl általánosabb érvényű értelmezések felé. A hétköznapi monotónia és (ön)ismétlés ilyen nyílt megmutatása saját életünk és világunk mindennapi abszurditására világít rá úgy, hogy az (ön)irónia és a gúny nem közvetlenül, csak rejtett módon, de felismerhetően van jelen.
RENDÉSZET, NYELVÉSZET (Politist, Adjectiv) – román, 2009. Rendezte és írta: Corneliu Porumboiu. Kép: Marius Panduru. Szereplők: Dragoş Bucur (Cristi), Vlad Ivanov (Anghelache), Ioan Stoica (Nelu). Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 115 perc.
A LEGBOLDOGABB LÁNY A VILÁGON (Cea mai fericita fata din lume) – román, 2009. Rendezte és írta: Radu Jude. Kép: Marius Panduru. Szereplők: Andreea Bosneag (Delia), Vasile Muraru (az apa), Violeta Haret (az anya). Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 90 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/06 9. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10152 |
