Csala Károly
Nyári hír, futballvilágbajnokság eredményei mellett: meghalt egy nagy kismestere a filmcsinálásnak.
Volt 1952-ben egy filmje Christian-Jaque-nak – akiről a világ alig-alig tudta, hogy polgári nevén Christian Maudet-nek hívták, de kit is érdekelt, amíg vaudeville-jeit, kalandfilmjeit, romantikus vallomásait nézhette a moziban! – az volt a címe: Elragadó teremtmények. Egész alkotó életében erről csinált filmeket: elragadó teremtményekről. Ezek érdekelték. Bámulatos eklekticizmusa innen érthető. A világhódító Királylány a feleségem (1952) Gérard Philipe-pel és Gina Lollobrigidával éppúgy, mint a meglehetős csodálkozásra (ajnározásra és lesajnálásra) okot adó Ha a világon mindenki ilyen volna érzelmes-didaktikus humanizmus-története (1956), vagy akár az is, amikor egyik filmjében, egyetlen vadnyugatijában, összeeresztette vetélkedni a két szépségeszményt; BB-t és CC-t (Olajkeresők, 1972). Meg az is, hogy volt életében egy fél évtized, amikor – hökkenten nézte a szakma – bevallottan csakis felesége (harmadik felesége, vagyis Martine Carol) sztárolására fordította minden energiáját: ez volt témái választásának, filmjei megcsinálásának egyetlen igazi motívuma, épp az említett Elragadó teremtményektől a Nathalie-ig. Mi több, ide sorolhatjuk utolsó filmművét is, amelyet nyolcvanadik életévét betöltve készített el (amúgy 1975-ben abbahagyta a filmrendezést; gondolhatni, hogy nem holmi renyheségből-lustaságból, hiszen voltak évei, még a háború előtt, amikor öt-hat moziművel gyarapította filmográfiáját esztendőről esztendőre!): dokumentumfilmmel igyekezett némi igazságot szolgáltatni a francia film másik nagy öregjének, a nála öt évvel fiatalabb Marcel Carnénak, akivel mellesleg szólva, igazán nem-franciás, nem-elegáns módon bántak (el) az utána következő filmes nemzedékek...
Christian-Jaque tehát azt hitte, szép az élet, ha szépnek vesszük, izgalmas, ha izgalmasnak, vidám, ha vidámnak. Humora máskülönben a finom, művelt értelmiségié volt, ám – ez nagyon fontos – nem csupán népszerű, de valahogy nagyon is népszagú vígjátékokat eredményezett. Ezekben él tovább (meg a televíziókban, amelyek még sokáig fogják játszani műveit), az osztatlan mozgókép-közönség örömére.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/08 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1015 |
