Varró Attila
The Lovely Bones – amerikai-brit, 2009. Rendezte: Peter Jackson. Írta: Alice Sebold regényéből Peter Jackson, Fran Walsh és Philippa Boyens. Kép: Andrew Lesnie. Zene: Brian Eno. Szereplők: Mark Wahlberg (Jack Salmon), Rachel Weisz (Abigail Salmon), Susan Sarandon (Grandma Lynn), Stanley Tucci (George Harvey), Saoirse Ronan (Susie Salmon). Gyártó: DreamWorks. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 139 perc.
Noha Peter Jackson első barkács-splatterjeitől A Gyűrűk ura trilógia mega-vállalkozásáig Új-Zéland büszke válaszát kínálja Sam Raimire, az idén ötvenéves fenegyereknek régóta ismeretes egy érzékeny, női oldala is, ami könnyedén képes szívszorító szerelmi történetet varázsolni hírhedt anyagyilkossági ügyből (Mennyei teremtmények) vagy leányka-magazinokba illő kiskedvenc-mesét a King Kong New York-i szegmenséből. Kamaszfantáziájú elképzeléseit a túlvilágról és az összetartozásról egy gyilkossági dráma és egy kísértetkomédia után végre ideálisabb alapanyagon, Alice Seabold 2002-ben megjelent regényén is szemléltethette, amelynek 13 éves narrátor-főhősnője egy brutális kéjgyilkosság elszenvedése után saját édenkertjéből kísérheti figyelemmel hátrahagyott szerettei érzelmi rehabilitációját és mészárosa további sorsát – a beavatkozás leghalványabb esélye nélkül.
A Komfortos mennyország a rendezőtől elvárt hozzáállás helyett nem groteszk rape-revenge komédiát formál a lírai lebegésű alapanyagból, inkább minden lehetőséget kihasznál, hogy virtigli giccsbe fordítsa émelyítő vattacukor-túlvilágától a vulgár-szimbolikán át (köztük az elmaradhatatlan hógömb-használattal) egészen a legkínosabb typecastingig (fátyolos tekintetű Rachel Weisz, Susan Sarandon mint dögös nagymama). Eltekintve az alkotó nyilvánvaló elszpilbergesedésétől (néhol konkrétan visszaköszön a hasonszőrű Örökké), a film jóval komolyabb balfogásai az adaptációs kurzusokon elrettentő példaként használható logikai baklövések és dramaturgiai nyegleségek (élen a hullát rejtő páncélszekrény eltűntetésének többféle sebből vérző jelenetével). Jackson átgondolatlan, felületes feldolgozása nem csupán az alapmű lényegét jelentő emberi kötelékek (az eredeti címet jelentő „csodálatos csontok”) bemutatásától tekint el a drámai sűrítés és hatásvadászat érdekében, de ráadásul dilettáns módon is teszi mindezt: cserébe mindössze egy remek haláljelenetet és néhány dermesztő pillanatot kínál – a többi közepes ujjgyakorlat a pavlovi reflexek álomgyári xilofonján.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/03 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10109 |
