Gorácz Anikó
Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. A zápor elálltát ezúttal nem egy buddhista szerzetes, egy közember és egy favágó várja a XII. századi Kiotóban, hanem egy miniszteri főtanácsos, a felesége és egy fiatal szobrászművésznő a századelős Budapesten. Állnak a szecessziós villa verandáján, és lélegzik be a fojtogatóan párás májusi kert illatorgiáját, közben pedig figyelik egymást. Hogyne figyelnék, hisz az asszony gyanakszik, a szobrásznő a csapdahelyzetből igyekszik szabadulni, miközben a férfi, aki megszervezte felesége és szeretője találkozását, egyre kínosabban érzi magát a lehetetlen szituációban. Menni vagy maradni, felrúgni, vagy kitartani? Ezen a ponton, a meleg, de börtönhöz hasonlatos szobát és a szabadságot jelentő, de hideg zuhannyal fenyegető kertet elválasztó verandán a történet három irányba ágazik. A vihar kapujában ezúttal is megmutatja valódi arcát az igazság, ami mindig annyiféle, ahány résztvevője van a történetnek. Esztergályos Károly tévéfilmje, a Májusi zápor – ellentétben Kurosawa klasszikusával – nem a múlt rekonstruálásának lehetetlenségét, hanem a jövő kiszámíthatatlanságát helyezi az elbeszélés középpontjába.
A Májusi zápor adaptáció – Kaffka Margit azonos című novellájából –, és mint minden ilyen, nem csupán átültetés, hanem egyben értelmezés is. Értelmezés, hiszen Kaffka írása ott ér véget, ahol Esztergályos belevág a második felvonásba. A férfira várakozó rivális nők polgári enteriőrbe helyezett, elfojtott lelki tusája izgalmas drámai szituációt nyújt, amit a szerelmi légyottok erotikus töltetű flashbackjei tarkítanak. Idáig a film hűen követi a novella szövegét, sőt, az impresszionista írónő stílusát is megpróbálja képileg értelmezni. A látvány varázslatos, legyen szó a hömpölygő érzelmeket megmutató szeretkezésekről, amikor a műteremlakás hatalmas ablakain betóduló fény még a női hát apró szőrszálait is látni engedi, vagy a tavaszi liget vihar előtti színeiről, vagy akár a súlyos drapériákkal terhelt szobabelsőkről. A képek mélyen gyökereznek az eredeti szöveg stílusában, és ami még fontosabb: a szereplők lelkiállapotában. Az együttlétek megjelenítésének légies könnyedsége a szerelmes pillanatok felszabadultságát, míg a kimért, visszafogott fényképezés a vetélytársak leplezett lelki vívódását tükrözi. A novellában a szerető a kizárólagos elbeszélő, a film viszont már az első felvonásban igyekszik mindkét nő lelkiállapotába betekintést nyújtani. A kínos csöndekkel csipkézett teázást belső monológok kísérik, melyekből megismerhetjük a karaktereket. Nem véletlen, hogy az irodalmi szövegben csak a nőkről kapunk érzékletes leírást, hiszen ebben a szituációban a férfi mellékszereplő, míg Esztergályosnál a film végére főszereplővé válik.
Ha csak annyit vállal a rendező, hogy korrektül feldolgozza a novellát, akkor egy igényes, szépen kivitelezett kisfilm kerekedett volna belőle, ami a kiváló színészek segítségével a szerelmi háromszög szituációjának minden fájdalmát, megalázottságát, elfojtását kidomborítja. De Esztergályos ennél tovább megy, és folytatás-alternatívákat ad a történethez: az asszony, a szerető és a férfi verzióját, melyből az utóbbi kettő közhelyes és kiszámítható. A rajtakapás utáni kitálalást elképzelő szerető verziója éppoly unalmas, mint a két nőt egy franciaágyba fantáziáló férfi vágyálma. Tudható, hogy egy ilyen szituációból a szerető nem kerülhet ki győztesen, és legalább ilyen kicsi az esélye, hogy két rivális nő egy csapásra ágyba bújik. Vagy ha mégis, az csakis a férfi kizárásával történhetne, hiszen mindketten haragszanak rá: egyikük a hűtlenség, másikuk a csapdahelyzet miatt. Ezek a verziók főleg a feleség kellően előkészített, szépen felépített, érdekes és hihető történetvariációja után tűnnek erőtlennek.
De a második felvonás még az alternatív befejezések egyenetlensége ellenére is kevésbé problémás, mint a harmadik. Ez ugyanis úgy, ahogy van, fölösleges, és csak arra jó, hogy a film elérje a tévéfilm-hosszt, és ne kisjátékfilmként fussa karrierjét. Az immáron derűs, május esti égbolt alatt hármasban elköltött vacsora az önreflexívnek szánt, korba nem illő kiszólásokkal még csak esetlen, de az azt követő, esküvői szertartást és felravatalozást szimbolizáló jelenet agyon is csapja ezt a feszes és finom kosztümös kamaradrámát. Ez már nem Kaffka Margit impresszionizmusa, hanem Ady Endre szimbolizmusa, ami – bár mindkettő a századelőt idézi –, mérföldekre van egymástól.
MÁJUSI ZÁPOR – magyar, 2008. Rendezte: Esztergályos Károly. Írta: Kaffka Margit történetéből Esztergályos Károly. Kép: Győri Márk. Vágó: Palotai Éva. Hang: Takács Mariann. Producer: Fülöp György. Szereplők: Ónodi Eszter, Nagy Ilona, László Zsolt. Gyártó: Centrálfilm. 52 perc.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2010/03 55-55. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10090 |