Hurt Locker – amerikai, 2008. Rendezte: Kathryn Bigelow. Írta: Mark Boal. Kép: Barry Ackroyd. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Jeremy Renner (William James), Anthony Mackie (Sanborn), Brian Geraghty (Owen Eldridge), Guy Pearce (Matt Thompson), David Morse (Reed). Gyártó: Voltage Pictures / First Light / Kingsgate. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 131 perc.
Bár a háborús filmek sokféleképpen csoportosíthatók de szigorúan a tisztikar szemszögéből nézve kétféle film létezik: amely bármikor levetíthető az éppen kiküldetésben lévő alakulatoknak, mert nincsen káros hatással a harci morálra, és amelyet tanácsosabb betiltani. Kathryn Bigelow filmje egyértelműen az előbbi csoportba tartozik, noha távol áll attól, hogy propagandának lehessen bélyegezni. A bombák földjén éppen azért egyedülálló az Amerika közel-keleti katonai jelenlétét tárgyaló filmek mezőnyében, mert markáns politikai agenda hiányában, először volt képes megtalálni az arany középutat a De Palma-féle dühödt vádiratok (Cenzúrázatlanul) és az akciódús hőstörténetek között; többek között ennek köszönhető, hogy a szélesebb közönség számára is elfogadhatóvá vált, a kritikai ovációról nem is szólva.
Bigelow, mint vérbeli akciórendező ideális főszereplőket talált magának: a történet egy háromfős speciális osztag mindennapjait követi, akik Bagdadban hatástalanítják az autókba, az utak alá vagy akár emberi testekbe rejtett bombákat. A látottak szakmai hitelessége ugyan erősen megkérdőjelezhető – ma már a legritkább esetben nyúl bárki is puszta kézzel a bombákhoz, amelyek egyébként sem trükkös halálcsapdák, hanem amatőr gyilkológépek –, cserébe viszont páratlanul izgalmasak azok a jelenetek, amelyekben a vakmerő James őrnagy főhőse látható munka közben, amint újabb és újabb pályákat teljesít. A film képi világát tekintve is középutas: kézikamerás felvételekkel teremti meg a dokumentarizmus illúzióját, a friss trendeknek megfelelően, ügyel azonban arra is, hogy a nyers, kapkodó képek ne szabdalják szét azokat a jeleneteket, amelyekben a feszültség fenntartása érdekében fontos a tér-idő egység megőrzése.
Szemben a Gyilkos megszállás Irakban játszódó sorozatával, Bigelow filmje nem állítja azt, hogy a háború jellempróbáló beavatás lenne, de nem is az elzüllesztő, dehumanizáló hatása mellett érvel, ahogy a Bőrnyakúak vagy azElah völgyében teszi. Igaz, az embertelen viszonyok – és a speciális munkakör – A bombák földjén főszereplőjének személyiségét is eltorzítják, csak másképpen. James őrnagy egy felelőtlen adrenalin-junkie, aki családos ember létére perverz örömmel gyalogol a halál torkába, nap, mint nap – Bigelow mégis szimpatikus, vagány figuraként ábrázolja. A bombák földjén ugyanis elsősorban kalandfilm, és mint ilyen, szüksége van egy hősre, egy látszólag értelmetlen és kilátástalan misszióban pedig – jobb híján –, abból válhat hős, aki, miután esélye sincs rá, hogy a miértekre választ találjon, legalább élvezi azt, amit csinálnia kell. Ahogy a film plakátjára nyomtatott árulkodó tagline hirdeti: „Nem kell hősnek lenned ehhez a munkához. De nem is árt.”
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10081 |
