Sepsi László
Pandorum – amerikai-német, 2009. Rendezte: Christian Alvart. Írta: Travis Milloy. Kép: Wedigo von Schultzendorff. Zene: Michl Britsch. Szereplők: Ben Foster (Bower), Dennis Quaid (Payton), Cam Gigandet (Gallo), Antje Traue (Nadia), Cung Le (Manh). Gyártó: Constantin Film / Impact Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 108 perc.
A Németországban készített, főként erőteljes vizuális világukban kiemelkedő két pszichothriller (Curiosity & the Cat, Antikörper) után az író-rendező Christian Alvart nagyjából egy időben debütált a tengerentúlon egy eddigi munkásságát folytató újabb thrillerrel (Case 39), illetve a Holdra adott B-filmes válaszként is felfogható Pandorummal. Az Alien és a Halálhajó nyomdokain haladó sci-fi horror már vizualitásában is egyfajta negatívját nyújtja Duncan Jones munkájának: Alvart eredetileg csak videóra szánt filmjének hibernációból felébredt, amnéziás hősei steril fehérség uralta űrbázis helyett mocskos és sötét űrhajó-folyosókon keresik a megoldást kellemetlen helyzetükre, miközben testi épségüket mutálódott rémségék, elméjükét pedig – hasonlóan Jones filmjének hőséhez – a jelen esetben címadó űrbetegség fenyegeti.
Habár a tematika tálcán kínálja, Alvart szerencsés módon túllépett előző munkájának ( A bárányok hallgatnak és Hetedik-utánérzéseként felfogható Antikörper) átlátszó teológiai és morálfilozófiai traktátusain, meghagyva a Pandorumot annak, ami: erőteljes atmoszférájú B-mozi, amely a Pitch Blackhez hasonlóan a műfaj egyik újabb potenciális franchise-ának ígérkezik. Míg az Antikörper mindenáron a Jó és Gonosz természetét vizsgáló értekezés szándékozott lenni, a Pandorum azon labdákat sem üti le, amelyek nyilvánvalóan fakadnak az emberiség túlélésének, az evolúció és az elmeállapotok és a valóság viszonyának kérdéseit is érintő szüzséből. Eltekintve a szépséges záróképektől, fényévekre járunk a Napfény vizualitásban megfogalmazódó spirituális többletétől, ahogyan a műfaj modernista verziójának meditativitásától is. Az öreg kontinenssel együtt Alvart az eddigi munkáit átható, direkt önreflexióvá és fokozott moralizálássá lepárolt művészfilmes hagyomány hatását is maga mögött hagyta – az újrakezdés iránya pedig vélhetően a Pandorum-folytatásokból fog kiderülni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10078 |
