Az első magyar Jarmusch-premierről már esett szó e hasábokon, Duna mozi, szombat éjjel, a poppergatyás személyszállító kisiparosok nem tudtak mit kezdeni a fekete-fehér paradicsommal, satöbbi, de a második, ami talán a nagyobb közönség, a még szélesebb rétegek számára is fogyaszthatóbbá tette a rendező markánsan amerikai humorát, a Törvénytől sújtva, először a magyar répafesztiválon került vetítésre, a Hungarocarrot az egész Pecsát meg tudta tölteni akkor, ültünk mi, szélesebb rétegek a földön, a székekre nem lehetett ráférni, dalolt Tom Waits, alias Lee Baby Simms, a dízséj, olyan veszkója volt, mint senkinek, John Lurie laza csuklómozdulataiba újfent bele lehetett feledkezni, hozzájuk foghatót csak krupiéktól láttunk korábban meg Pierre-től, amikor dobbantáshoz lenyúlta a Wartburg Coupét a Gothár-filmben, I screem, you screem, we all scream for icecream, skandálták kisebb csapatok a Liget fái alatt, és utána hónapokig olaszangolt tört a város egy kopaszodó, csúnyácska kis olasz, Roberto Begnini miatt, aki alkatilag és vérmérséklete szerint tökéletes komédiás, viszont Ferreri gyönyörű meséjében, a Szállást kérekben, megrázó óvóbácsiként iskolázta te hazája szóba jöhető bármely színészét....