KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
       
  
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Dialëktus

Filmnyelvjárások

Stőhr Lóránt

A 2002-ben indult Dialëktus mára a legnagyobb nemzetközi dokumentum- és antropológiai fesztiválunkká nőtt.

 

Nem könnyű választ adni az antropológiai film mibenlétét fürkésző kérdésre. Van, aki úgy határozza meg, mint az alkotó és a bemutatandó ember, embercsoport elmélyült kapcsolatán alapuló filmkészítési módot, mások az „őslakosoknak” nemcsak a szokásait, életmódját lefilmező, de világlátását, önértelmezését is tiszteletben tartó és feltáró vizuális antropológiai kutatások részének tekintik. Az antropológiai film határműfajára – mint a legtöbb műfaji definícióra – a legjobb talán példákat felhozni, amelyek a hangsúlyaikban lényegesen eltérő, száraz meghatározásoknak életet, formát és színt adhatnak. Az Anni Paanajärviból című film egy fakitermelésből élő, tradicionális karéliai falu lakóinak a küzdelmét örökíti meg több éven át; a film főhősei azért harcolnak, hogy fából készült csodálatos épületegyütteseiket – az oda tervezett vízerőmű építésével járó pusztulástól megóvandó – nyilvánítsák a világörökség részének. A Vándorok – hanti világ az ősmagyarokkal rokonságban álló, szokásait, nyelvét nagyrészt elvesztő, eloroszosodott nép rénszarvastenyésztésre alapuló életmódját térképezi fel a hantiul még jól-rosszul beszélő őslakosok egyikének kommentárjaival. A Teshumara – A tuareg felkelés gitárjai készítője annak a sajátos zenei stílusnak jár nyomában, amelyet az arab elnyomás ellen fellázadt tuareg harcosok száműzetésükben alkottak meg latin-amerikai zenei irányzatokból a tuareg nép küzdelmének dicsőítésére. Sokféle témából születhet hát antropológiai film, de a súlypont – a dokumentumfilm egyik minőségi kritériumával szemben – a dramaturgiai kimunkáltságról, a drámai hatáskeltésről a sajátos értékeket hordozó közösség, embercsoport bensőséges megismerésére és megmutatására helyeződik át.

A példákat a Dialëktus Filmfesztiválra idén benevezett alkotásokból hoztam, mely fesztivál 2002-ben még a magyar néprajzi és antropológiai film szemléjének indult, ám azóta jelentősen átalakult, és Magyarország legnagyobb nemzetközi dokumentumfilm-fesztiváljává nőtte ki magát háromszáznál több benevezett alkotással, amiből kialakult az antropológiai és a néprajzi versenyprogram. A válogatásban neves külföldi dokumentumfilmesek munkáitól (Novotny Timo: Körforgás, Budrala Dumitru: A sündisznó átka) kezdve a Magyar Filmszemlén sikert aratott hazai (Kincses Réka: Balkán bajnok, Bódis Kriszta: Falusi románc) és a mozikban már bemutatott külföldi filmen át (Aleksandar Manić: Sutkai bajnokok) a kezdők, az itthon még kevésbé híresek és a perifériára szorultak egyaránt megjelentek a fesztivál programjában. A szintén áprilisban megrendezett Titanic Fesztiválhoz hasonlóan a Dialëktus felbecsülhetetlen jelentősége, hogy olyan tájakra, vidékekre kalauzol, olyan nyelvjárásokkal, életmódokkal ismertet meg, amelyeket a kereskedelmi jellegű ismeretterjesztő csatornák legfeljebb csak érintőlegesen, izgalmas látványosságként tálalnak.

Milyen más, ha a bolíviai kokatermesztők és szakszervezetük s nem a kábítószertermelést üldöző, annak ürügyén dél-amerikai parasztokat földönfutóvá tevő amerikai hatóságok szemszögéből mesélik el a kokacserje hasznát, mint teszi azt a MontealegreFranco páros filmjében. A Chapare-i kokatermesztőkből – és párdarabjából, a nicaraguai chiapas indiánok ellenállási mozgalmáról szóló, harcosan USA-ellenes propagandafilmből – az is kiderül, hogy a kommunizmus utolsó mentsvára Latin-Amerika, ahol a parasztokat tömörítő szakszervezetek még mindig komoly politikai erőt képviselnek. A szibériai kalauz az orosz keresztény hit elevenségéről tanúskodik: Maciej Migas és Jedrzej Morawieski filmje egy tajgai telep életét festi le, amit egy Visszarion nevű, magát Krisztusnak kikiáltott férfi alapított hívei, immár ötezernél több, vagyonát, korábbi életét maga mögött hagyó ember számára. Kevésbé egzotikus vidékre, csupán a közeli Svájcba kalauzol a Feketeorrú hófehérkék, Neuenschwander-Gindrat Sylviane az alpesi ország ismeretlen arcát, egy hegyvidéki tanyán élő család mindennapjait mutatja be nézőinek. A családfő a címben szereplő, jellegzetes alpesi juhfajta megszállott tenyésztője, egy hétre sem képes elhagyni az Alpok gondosan művelt legelőit, ami miatt feloldhatatlan konfliktusba kerül melegszívű, kötelességtudó, de utazni, szórakozni vágyó családtagjaival. A tradíciókhoz ragaszkodó juhtenyésztő távoli rokona az olasz orvosnak, aki amputált lábú emberek rehabilitációját végzi Afganisztánban (Esben Hansen: Taposómalom), a kameruni jogásznőnek, aki a kizsákmányolt, megerőszakolt nők becsületéért harcol (Kim Longinotto: Sisters in Law), a bosnyák művészetbarátoknak, akik a világ első Bruce Lee-szobrát állítják fel Mostarban (Milharcic Ozren: Engedd be a sárkányt!). A legjobb antropológiai filmeket ugyanis nem pusztán az ismeretlen táj, a sajátos dialektus termi, hanem a hiteles arcok, a megszállottságig erős és elszánt hősök.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/07 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9048