KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1999/június
KRÓNIKA
• N. N.: A 46. Országos Film És Video Fesztivál díjai
• N. N.: Meghalt Oliver Reed
• N. N.: Közlemény
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Mihancsik Zsófia: A pusztulás ködképei Beszélgetés háborúról, médiáról
• Schubert Gusztáv: Egy tiszta háború NATO-show
• Hirsch Tibor: Rambo a Balkánon Hollywood háborúi
DOKUMENTUMFILM
• Tar Sándor: Egy más világ boldogsága Pipacsok
• Dér András: Meghalt a doksi, éljen a doksi! Dokumentum-válság
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Bikácsy Gergely: Hideg barokk, hontalan pompázat Kubrick labirintusa
• Varró Attila: Pedofilm Stúdiók és függetlenek
• Nádori Péter: Billy hatalmas mákja Buffalo ’66
• Csejdy András: Budoár rock Velvet Goldmine
FESZTIVÁL
• Erhardt Miklós: Túlélő főzet Közép-európai filmavantgárd
• Antal István: Fekete leves Osztrák kísérleti filmek
• Déri Zsolt: Ahol a rendezők a sztárok Rotterdam
KRITIKA
• Somogyi Marcell: Elvonó Cukorkékség
• Bérczes László: Nem pont úgy Gadjo dilo
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
• Bori Erzsébet: Agyament Harry
• Kis Anna: Marvin szobája
• Vidovszky György: Carla új élete
• Turcsányi Sándor: A csaj nem jár egyedül
• Pápai Zsolt: Mint a hurrikán
• Korcsog Balázs: Kísértethajó
• Tamás Amaryllis: Pleasantville
• Zsidai Péter: Üzenet a palackban
• Harmat György: Telitalálat a szívbe
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: A tápászkodó oroszlán Szergej Mihajlovics Eizenstein: Válogatott tanulmányok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Sivatag

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
       
  
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cinématographe Lumière

A halál legyőzése

Bikácsy Gergely

Kilencven éve született meg a mozi. 1885. december 28-án tartotta első nyilvános vetítését Auguste és Louis Lumière a párizsi Grand Caféban.

 

Az egyik első magyar filmszaklap Mozgófénykép Híradó névre hallgatott. De ezen a címen senki sem emlegette, valójában Kinematographen Anzeigernek ismerték. Ez a Kinematographen Anzeiger (Budapest VII., Rákóczi út 68. I. em. 9.) a film születésének hetedik évfordulójára, 1908 decemberére ünnepi számot adott ki. A címlapon „a kinematográfia megteremtői”: legfelül a Lumière-fivérek, bajszosan és elmélyülten, mint két társadalom-megváltó filozófus, alattuk Léon Gaumont, Thomas E. Edison, Charles Urban. Jövőbe látó, derűs tekintetek. Az Anzeiger szerkesztői jól tudták, hogy a filmet nem „feltalálták”, hanem megteremtették. A vetítés lehetőségét teremtették meg, és sokkal többen, mint amennyien bármely filmlap címoldalára felférnének. Georges Demeny például Demény néven magyar eredetű, Skladanowski lengyel–német. És a legnagyobb elfeledett, aki már Lumière előtt vászonra vetített képet, az angol Friese-Greene. Vagy Augustin Le Prince az? Neki a szabadalmát ellopták, másodjára meg már elkésett vele. Csak egy utcáról sebtében felhívott rendőr tanúsíthatná, hogy „ő találta fel a mozit”.

Mert nem a filmet, a mozit kellett feltalálni. Azt a szertartást, hogy valamely dobozból kivetíthető legyen a mozgókép, és ezt a nagy képet akár több százan egyszerre nézhessék. Közhely ma már, amit az első Lumière-bemutató után egy francia újságíró leírt: a megörökített mozgás lépés a halál legyőzése felé. Kicsi kis lépés. De nagyobb úgysem lesz.

Lumière-ék 1895 tavaszától különböző tudós társaságoknak már rendszeresen kivetítettek mozgóképet a vászonra. 1895. december 28-án először: jegyet vásárló közönségnek. Emlékeztessünk megint, hogy Edison és mások már évekkel előbb mutattak fényképezett mozgóképet úgy, hogy egyetlen ember nézhette csak, dobozba kandikálva? Mi a különbség?

A mozi lényege.

Érdekes, hogy Lumière-ék aznap vetítettek először nyilvánosan vászonra, amely napon Kosztolányi (tíz évvel azelőtt, 1885-ben) megszületett. Számunkra legyen a nap egyezése fontosabb a tíz év különbségnél.

Kosztolányiról, halála előtt pár héttel amatőr mozgókép készült. Egyedül láttam, a televízió előtt. Egyedül nem szabad mozgóképet nézni. Hirtelen úgy éreztem, Kosztolányi azért halt meg, mert ezt a filmet nem több száz ember nézi együtt, álomszerű közös csendben. Aki egy mozi vásznán mozog, sohasem halhat meg. Akit egyedül néznek a tévé előtt, az ugyanolyan halott, mint a nézője.

Írjuk fel iskolai füzetünkbe, mert újból elfeledjük: Lumière-ék a mozit találták fel. A közös filmnézés lehetőségét. Sok fölös félelmünk volt már eddig is: de sem a színház, sem a beszélőfilm, sem más nem ronthatta el a mozi örömét. Nem lehet elpusztítani, nyugodtunk meg.

Pedig el lehet pusztítani. Azzal, ha egyedül nézzük. El lehet pusztítani a tévével és a videóval. A magánnyal. A halál legyőzése csak zsúfolt moziteremben lehetséges.

Lumière-ék a mozit találták fel. Konduljanak meg a vészharangok. Tíz év múlva, a századik évfordulón már lehet, hogy csak videó lesz, és a harangok némák maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/08 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6041