KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
   1982/július
POSTA
• Balogh Béla: Éreklődéssel olvasom... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Közhelyeket válaszolhatunk... Szerkesztői válasz
• Bánk Melinda: Júniusi számuk... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Úgy érezzük... Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
VITA
• Dobai Péter: Elnémul a szó, megszólal a kép Vita a forgatókönyvről
• Kertész Ákos: Mohamed koporsója Vita a forgatókönyvről
• Szalai Györgyi: A harmadik oldal Vita a forgatókönyvről
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Reményre ítélve Cannes (1)

• Koltai Tamás: Fenn az ernyő Vőlegény
• Kövesdi Rózsa: Elvek és tervek Beszélgetés Jeles Andrással
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Gyurmahorror fáradt dokumentummal Oberhausen

• Györffy Miklós: Peter Weiss és a film
• N. N.: Peter Weiss filmjei
• Buda Béla: Jegyzet Huston filmjéhez
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Szicíliai védelem
• Kovács András Bálint: Ez Amerika
• Ardai Zoltán: Az ifjúkor forró évei
• Hollós László: A kapitány kalandjai
• Kövesdi Rózsa: Meztelenek és bolondok
• Harmat György: Vízimese
• Lajta Gábor: Szóljon a rock
• Sebők László: Éjszaka történt
• Lajta Gábor: Katonadolog
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: Óriások és törpék Miskolc
• N. N.: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei
• Csepeli György: Katarzis papucsban A tévéjátékok társadalomelvű esztétikájához
• Mihályfi Imre: Mentsük meg a tévédrámát!
• Koltai Ágnes: A hitehagyott tollnok Szegény Avroszimov
• Koltai Tamás: Hol kezdődött Viktor Brizgalov erkölcsi romlása? A tanszék
• László Balázs: A televíziózás őshazájában Az angol televízióról
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Olasz kismonográfia Kovács Andrásról
• Varga András: Veress József: Kovács András

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
       
  
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A megkínzott ember mosolya

Vida János

 

Jang Jen-csin és Teng Ji-min müve 1979 szeptemberében készült, tehát még a kínai filmművészet új kibontakozásának korai szakaszában. Ezúttal is feltűnő jelenség: mintha a színészek és az operatőrök legjava már teljes vértezetben fogott volna hozzá, hogy éljen a megújulás adta művészi lehetőségekkel, amikor a rendezők és a forgatókönyvírók többsége még kereste a „hangját”. Ennek a filmnek különösen a közelképei nyújtanak olyan elmélyült jellemábrázolást, amely sokszorta kifinomultabb, mint a cselekmény olykor kissé vázlatos szerkesztésmódja.

A vázlatosság a jelképességből is következik. A történet középpontjában egy újságíró áll, aki 1975 telén lelkiismereti válságba kerül, mert nem akar teljesíteni egy aljas megbízatást, ugyanakkor azonban családját – s kissé önmagát is – félti. Hiába próbálkozik kerülő utakkal, nem marad más választása: nyíltan kell kimondania az igazságot, ha becsületes akar maradni. A lelkiismeretes, ám nehezen mozduló kínai értelmiségiek jelképe ő a filmben, aminthogy a többi szereplő is kissé szimbolikus, sőt, maga a helyszín is: Hajcseng város a valóságban nem létezik ugyan, külsőségei (és a neve) alapján azonban Sanghajjal azonosítható. (Két évvel később Hszie Csin filmjében a Tienjün-hegy egész Kínát jelképezi.) Még a főhős családja is – feleség és egy leánygyermek – a mai kínai hivatalos családeszmény visszavetítése. Bizonyára az sem véletlen, hogy a nehéz időket élő házaspár boldog múltja, megismerkedésük, kibomló szerelmük és nászútjuk ideje éppen 1965-re, a kulturális forradalom előtti utolsó nyárra esett. Sajátságos viszont, hogy a rendezők, miközben az értelmiségiek megaláztatásairól szólnak, anyagi életkörülményeiket egyáltalán nem próbálják nehezen elviselhetőnek ábrázolni. (Későbbi filmekben sokkal keservesebb sorsokat látunk.)

Valósággal tobzódnak az alkotók a flash-back-kel való játékban, a látomások, az álmok, a visszaidézett és az elképzelt események megjelenítésében. Ezek a képek néhol kissé merevre sikerültek (az osztott képmezőről például nehezen hihető, hogy a hős azt valóban úgy látja álmaiban), s technikai hiba is előfordul (amikor a tengerparti homokon évődik a szerelmespár, túlságosan jól látható a forgatás során ruhájuk tisztaságát óvó mű-anyagfólia).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5961