|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziLoving VincentZsubori Anna
Loving Vincent –
francia-lengyel, 2017. Rendezte és írta: Dorota Kobiela és Hugh Welchman. Kép:
Tristan Oliver és Lukasz Zal. Zene: Clint Mansell. Gyártó: Break Thru
Productions / Trademark Films. Forgalmazó: DCI. Feliratos. 95 perc.
„Csak a festményeink
beszélhetnek a nevünkben” – írta a modern festészet atyja. Vincent Van Gogh
alakja és legendája leginkább két okból szokott felmerülni beszédtémaként.
Egyrészt művészi zsenialitása kapcsán, akkor leginkább talán az 1888-ból
származó ragyogó, lángmeleg színekkel festett Napraforgók című alkotása kerül szóba – vagy pedig afféle korabeli
celebként, anekdotahős figurájaként a meg nem értett zseninek, aki levágott
fülének köszönheti hírnevét. Dorota Kobiela és Hugh Welchman alkotása közelebb hozza
Vincentet a nézőhöz: eleven és szenvedélyes, komplex személyiségként ábrázolja,
noha az alkotás nem a művész-dokumentumfilmek panteonját gazdagítja, hanem a filmtörténet
első kézzel festett festményekből álló animációs filmjeként eleveníti meg Vincent
vibráló világát.
A Loving Vincent Orson Welles Aranypolgárát
idézve a főhős halála után indul, interjúkon és leveleken alapuló detektívsztorit
mesél el, Armand Roulin (Van Gogh egyik modellje egy ismerős arles-i családból)
főszereplésével, aki apja kedvéért magánnyomozásba kezd a festő halála ügyében.
Vincentről kiderül, hogy már gyerekként beilleszkedési problémái voltak, zűrös
családi háttérrel rendelkezett, azonban a „meg nem értett művész” élete vége
felé látszólag barátságos, és a művészetére inspirálóan ható környezetre lelt.
Bár a cselekmény a halál lehetséges okait kutatja (gyilkosság? öngyilkosság?),
és az egymásba fonódó, olykor ellentmondó elbeszélések viszik előbbre a
történetet, a film gyengéjét pont ez a kusza és vontatott nyomozás adja. A képi
világa azonban lenyűgöző: teljesen Van Gogh stílusát és konkrét képeit követi,
amire még nem volt példa a filmművészetben (miközben a flashbackek a filmekben megszokott
fekete-fehér formában elevenednek meg). A CGI-túladagolt néző szemének igazi vizuális
orgia a pezsgő posztimpresszionista világa a vásznon, a film azonban ettől még
nem lesz több mint egy újabb posztermásolat a színek szerelmese Napraforgók-járól.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1 átlag: 9 |
|
|
|
|