KritikaEngedem, hadd menjenFecseg a felszínHoreczky Krisztina
Dokumentumfilm az elmúlt évtized legnépszerűbb daláról.
A Most múlik pontosan az underground-szcénából a fősodorba került,
1991-ben alapított Quimby együttes emblematikus, Kilégzés című (nagy) visszatérés-albumának egyik lírai darabja.
Kiss Tibor dalszerző-frontember idén tízéves szerzeménye a tárgya a köztévé
hajdani popzene-történeti műsorát, a Dob+Basszust
(is) életre hívó Lévai Balázs dokujának. Az Engedem,
hadd menjen az elmúlt évtized legnépszerűbb, sőt himnikus hazai dala körül gravitál;
amelyet – mint ismert – a Csík Zenekar vitt hisztérikus sikerre 2008-ban, hogy
majd eldanolja boldog-boldogtalan - a kereskedelmi csatornák „tehetségkutatóitól”
a falunapokon át a csanádapácai kakasfesztiválig. Az eredeti alkotást és a sokszor
parodisztikus feldolgozásokat (ajánlom Magyar Rózsa „csak tiszta forrásból”
klipjét) ez idáig több mint húsz millióan látták a YouTube-on.
Az addiktív dalt a komlói Leo
Amici Alapítványnál töltött, tizenhárom hónapos drog- és alkoholrehabilitáció ihlette.
A szerelmi picsogássá korcsosult majdani megasláger valójában a függőségről, és
Kiss szándékai szerint a „felnőtt” szeretetnek arról a fázisáról szól, amit elengedésnek
nevezünk; „Engedem, hadd menjen” – írta a bárd, innen a főcím. Lévai a
kultuszmű apropóján közös kapcsolódási pontot keres (és konstruál) Kiss Tibor, a
Csík Zenekar, valamint az erdélyi Varga „Balog” László Zenekar között. Ez a rokonszál
a halál(közelség), a gyász, az elmúlás, az újrakezdés. Jelesül: Kiss 2003-2004-es,
a médiában is rég’ lerágott csont rehabja, Csík János 2002-es, kis híján végzetes
autóbalesete. Továbbá a néhai prímást, Varga Lászlót elveszítő, csak románul
beszélő Varga fivérek küzdelmes erőfeszítései, hogy ápolják és továbbvigyék apjuk
szellemi örökségét, az autentikus népzenét: „Csak mentünk, mentünk és
zenéltünk, amíg apám össze nem esett”. Azt a „rommagyar” muzsikát, amelyet egy mezőségi
motívum, a palatkai szökős erejéig a Csík Zenekar ékelt be a
Quimby-feldolgozásába.
„Nem vagy itt jó helyen, / Nem
vagy való nekem. / Villámlik mennydörög, / Ez tényleg szerelem” – így a dal
egyik passzusa, amely stílszerűen érzékelteti az elhivatott erdőszombattelki
muzsikusok nem való ez nekünk-jelenlétét. Ők azok, akik sehogyan sincsenek a
helyükön ebben a dokuban, ahogyan lassacskán a saját közegükben sem. Részint,
mert a valaha napokig tartó falusi lagzikban egyre inkább a számítógépen fabrikált
gépzene adja a talpalávalót. Azaz, valami tényleg most múlik, most enyészik el,
de ennek a tragikuma – amely bőven túlmutat a magánügyön, hiszen kultúrkincs – elsorvad.
Holott az is kortünet, hogy a Csík Zenekarnak a crossover, vagyis a több tucatnyi magyar popfeldolgozás hozta meg
az áttörést; eztán (ha nem is ezekért) kaptak Kossuth-díjat. És miközben a
Quimby alternatívból mainstreammé lett (teltházas jubileumi arénakoncert, egy
telekommunikációs multicég reklámkampánya, róluk szóló könyvek stb.) a Kilégzés óta nem készített minőségi
lemezt. A kamerák előtt is önironikus és közvetlen Kiss sztársága pedig itt igencsak
fapadosnak fest, főleg abban a jelenetben, amikor interjút ad az affektáló riporternek
– a sikerről. (Közben, „spontán”, Csík hívja telefonon.) Ez a közjáték
dramaturgiailag ugyanannyira kimódolt, mint a feszélyezett erdélyi banda összeboronálása
a viselkedő Csíkékkal, majd a film főhőseinek föllépése a marosvásárhelyi
sportcsarnokban, mikor is eléneklik A Dalt – az összhang teljes hiányáról
tanúskodva.
A moziforgalmazásra szánt,
szintén disszonáns munkában nyilvánvalóan nem bizonyos események megrendezettsége
a problematikus, hanem ezek sutasága, és a mesterkéltség, a didaktikus jelleg. Kivált,
hogy a privát, közösségi és társadalmi traumákból-változásokból, erő- és
lélekpróbáló élethelyzetekből egy sem válik súlyossá. Olyanok, mint a bulvárban
a kis színesek. Ez a tónus egyedül a rutinos, minden szituációban könnyed, mégsem
nyegle Kiss Tibornak áll jól. Az ő szájából még az is vicces, hogy van, akinek
a patetikussá torzult daláról a „fing”, a „puki” jutott az eszébe. Egyedül neki
megy ez a csevegősdi; amikor majdnem mindent érintenek, de semmit sem komolyan.
Ez egy szórakoztató talkshownál erény is lehet, de a mélyebb tartalommal
hanyagul bánó dokumentumfilm esetében bajosan az.
Engedem, hadd menjen –
magyar dokumentumfilm, 2015. Rendezte és írta: Lévai Balázs. Kép: Dala
István, Kőrösi András. Szereplők:
Kiss Tibor, Csík János, Majorosi
Marianna, Kunos Tamás, Varga Grigore, Varga Marinel, Varga Vasile,
Rostás Tarzan Izidor. Gyártó: Éclipse Film. Az M2 Petőfi bemutatója. 77 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 140 átlag: 5.09 |
 |
|
