KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
   2019/április
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: A nők éve Filmrendezőnők a magyar filmben
• Kovács Ágnes: Vörös tapétán tengerkék virágok A Szindbád színdramaturgiája
• Hirsch Tibor: Azt üzente… Mit is? Magyar történelmi filmek: 1848-49
• Benke Attila: Thriller és történelem Szász Attila-portré
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Nagy V. Gergő: Amikor a kurva leveri a poharat Nicolas Roeg (1928-2018)
• Varga Zoltán: Vér és piros esőköpeny A Ne nézz vissza! és a giallo
• Vágvölgyi B. András: Luk a lelken Mak (1932-2019)
ÚJ RAJ
• Lichter Péter: Roncsköltészet, neonfényben Harmony Korine
LEGENDÁS ZSÁNERFILMESEK
• Géczi Zoltán: Tűzben edzett rendező Ringo Lam (1955-2018)
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
• Borbíró András: Gép testben ép lélek Mesterséges intelligencia
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
PANORÁMA
• Gerencsér Péter: Kertektől a közügyekig Új szlovák dokumentarizmus
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Tévedések végjátéka Berlin
HATÁRSÁV
• Zalán Márk: Szabadon álmodni David Lynch – Kristine McKenna: Aminek álmodom
• Kránicz Bence: A lynchesláda titkai David Lynch: Small Stories
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Utánuk a tűzözön Brexit: Háborúban mindent szabad
• Huber Zoltán: Hatalommániák Billions (Milliárdok nyomában)
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Most van most Carpe diem
• Margitházi Beja: Élet és halál a kriptában Üres lovak
• Gelencsér Gábor: Az Éden: keletre Látomás
STREAMLINE MOZI
• Roboz Gábor: Eszmény vagy halál Jimmy Chin – Elizabeth Chai Vasarhelyi: Free Solo
MOZI
• Alföldi Nóra: Egon Schiele: A halál és a lányka
• Pethő Réka: Mary Shelley
• Benke Attila: Egy ország, egy király
• Varró Attila: Családi bunyó
• Kovács Kata: Bocsáss meg, kedvesem!
• Barkóczi Janka: Egy fiú hazatér
• Sándor Anna: Életem értelmei
• Kránicz Bence: Marvel Kapitány
• Fekete Tamás: Claire Darling utolsó húzása
• Baski Sándor: Pezsgő és macaron
• Roboz Gábor: Interjú Istennel
• Pazár Sarolta: Itt járt Britt-Marie
DVD
• Benke Attila: A férfi mögött
• Kovács Patrik: Torta
• Géczi Zoltán: Így ne legyél elnök
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Vörös, nagydarab és a pokolból jött

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Digitális forradalom

Digitális katasztrófák

Utánunk a képözön

Schubert Gusztáv

A teremtésben mindig benne rejlik a katasztrófa veszélye. A digitális édenben is megtörténhet a bűnbeesés és a kiűzetés.

 

Amióta világ a világ, hajlamosak vagyunk végletesen látni és minden ízében ellentétesnek gondolni a múltat és jövendőt. Pedig a jövő a múlt folytatása – más eszközökkel. Ha úgy tetszik ez a legjobb, vagy legrettenetesebb a történelemben: miközben bizonyos pillanatokban egyetlen varázsütésre, kardcsapásra, ágyúlövésre vagy guillotin-nyisszanásra minden megváltozik, valójában soha semmi sem tűnik el, csak átalakul. Az energiamegmaradás törvénye a társadalomban is könyörtelenül érvényesül. Hiába kapcsolunk le ezt, gyújtunk föl azt, törlünk el törvényeket, irtunk ki népeket, jogfosztunk osztályokat, a villanyszámla végösszege mindig ugyanaz marad.

Ha a digitális forradalomnak örvendezünk, csak úgy tegyük, ahogy az a forradalmaknál indokolt: módjával. Ne legyenek illúzióink, a digitális forradalom ugyanúgy felfalja a gyermekeit, mint az analóg. Az nem kérdés, hogy a nagy találmányok megváltoztatják az életünket, de hogy boldogabbá tennék, arra semmiféle garancia nincsen, már csak azért sem, mert nyomukban azon nyomban új boldogtalanságok támadnak. „Minden találmány magában rejti a baleset veszélyét” – mondja Virilio, azon gondolkodók egyike, akik a legteljesebben mérték fel a modernitás okozta életmódváltozásokat, legyen szó a képözön, a közlekedés vagy a hírközlés forradalmának következményeiről.

Virilio nem riogatni akart, hanem gondolkodásra sarkallni, nézzünk már a dogmáink mögé, ne istenítsük a haladást, se a hagyományt. „A régi jobb volt” – panaszolkodik a konzervatív, „az új jobb lesz” – lelkendezik a haladás apostola. Mindkettő féligazság. Ezért jogos a szkepszis, mind a haladás, mind a maradiság vakhitével szemben. Minden újtól extázisba esni éppoly tragikomikus túlzás, mint rettegni minden változástól. A „modernitás” is a túlzáson siklik ki: az újdonság eufóriáján. Azon a kényszerképzeten, hogy minden jó, ami új. A történelemben ezeregy példát láthatunk arra, hogy a haladásnak mindig ára van. A szó szoros értelemben vett haladás, a közlekedés mindig tökéletes indikátor: Athén és Velence gályai felfalták az égei és a dalmát erdőket, a Cadillac és Trabant kipufogógáza megmérgezte a városlakókat. Mivel a történelem hajtómotorja az örök ingamozgás, amellyel egyik végletből a másikba zuhanunk, de ötről a hatra nem jutunk, most épp a haladás és a szabadság csömörét éljük át, változatlanságra és rendre áhítozunk. Pedig nem a haladás lepleződött le, mondott csődöt, hanem a haladás dogmája.

Ami a képek forradalmát illeti: a képözön legfőbb tulajdonsága, hogy mindent elsöpör. Nomen est omen: a képek özöne azt jelzi, hogy nem vagyunk urai a helyzetnek, hogy nem tudunk gátat szabni a képek áradásának. Örülhetünk ugyan a képözönnek, de tudnunk kell(ene), hogy az apokalipszisnek örvendezünk. Persze az apokalipszisnek nem a kép az oka, a szavak özöne semmivel sem jobb, mint a képeké. A képözön vagy a szóáradat annak jele, hogy nem tudjuk uralni a szavainkat vagy a képeinket, nem tudunk bánni velük, nem tudjuk őket artikulálni, az érzéseink, gondolataink kifejezésére használni. A gond nem abból adódott, hogy a képi sokszorosítás elektronikus eszközeit (televízió, internet) feltaláltuk, hanem hogy nem tudtuk a kifejezés eszközévé tenni: a kép elszabadult.

A mozgókép, az űrhajó, az atommaghasítás önmagában sem nem jó, sem nem rossz, értéke attól függ, hogy mire használjuk, ha a fenntartható fejlődést és az emberi együttműködést segíti, jó, ha káosz és rombolás jár a nyomában, rossz. A felvilágosodás legnagyobb találmánya éppen az volt, hogy a társadalom maga is „találmány”, bonyolult szerkezet, amit lehet jól és rosszul hangolni, elrontani és javítani. Hogy hol siklott ki a nagy kísérlet? Nos, minden Voltaire hibája: számolt ugyan az emberi butasággal, irigységgel, de nem számolt sem a televízióval, sem az internettel.

A modern demokrácia a médiát nem tudta a maga képére formálni. Közkeletű tévedés szerint a kereskedelmi televízió azt sugároz, amit akar. Csakhogy a demokrácia és a szabad piac nem a korlátlan szabadság világa, hanem az egyéni és közösségi szabadság kölcsönös kompromisszuma, természetes egyensúlya. Ha a profitorientált tévétársaságok úgy kereskedhetnek a szellemi bóvlival, drogokkal és hazugsággal, amire az anyagi javak piacán a vadkapitalizmus ideje óta nem volt példa, az rövid úton kikezdi a demokrácia alapját: a bulvártelevízió a polisz szabad polgárából uniformizált, agymosott helótát csinál (Magyar plazma Filmvilág 2004/4. ).

Az internet, mely a reményeink szerint a tudás és a szabadság eszköze lenne, egyelőre nem a gondolat szabadságának, sokkal inkább a gyűlölködésnek és a gátlástalan butaságnak biztosít szabad utat (lásd Szilágyi Ákos kitűnő tanulmányát „a sajtószabadság fantomjá”-ról – emasa.hu), a Wikipedia, a Husserl-adatbázis vagy a Kierkegaard-linktár nem az új idők jele, hanem a régi civilizáció kis szigete a tudatlanság óceánjában. Hiába röppenhetünk át egyetlen klikkeléssel Dél-Dakotába vagy Zanzibárba, az internet nem a globális civilizáció megtestesülése, és nem is a demokrácia megtestesülése, hanem sokmilliónyi kiskirályság, infó-hercegség, mikroköztársaság tarka anarchiája. E kisvilágokból nincs átjárás egymásba, mert nem a szabadság kis körei, hanem gittegyletek, hobbi-kertek, rajongói oldalak, rosszabb esetben gyűlöletdalárdák, terrorista-kiképzőhelyek, eleve feltett szándékkal magukba záruló, minden más gondolkodástól légmentesen elzárt cellák.

Az internet nem a szabadságunkat növelte, csak a szabadság illúzióját. Hiába lehet most már két életünk, egy valós és egy virtuális, két félélet éppoly kevéssé adja ki az egészet, mint ahogy két féligazság összeadva egyetlen hazugság csupán. „Chat-es énünk” (copyright Intim fejlövés) ráadásul mindig mást akar, mint valódi személyiségünk. Egyelőre az ezredfordulós modern idők is a börleszk jegyében forog, továbbra is a gép az úr.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9761