KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
   2018/október
INGMAR BERGMAN 1918-2007
• Murai András: Érintésre vágyva Testbeszéd Bergman filmjeiben
• Gelencsér Gábor: Bergmania Jane Magnusson: Bergman 100
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 1.rész
• Soós Tamás Dénes: A Nyugat alkonya Nemes Jeles László: Napszállta
• Pető Szabolcs: Fába vésett történelem Beszélgetés Szabó Attilával
• Lichter Péter: A roncsolódás melankóliája Kerekasztal-beszélgetés a videókultúráról
• Barkóczi Janka: A nagy játék Beszélgetés Kurutz Mártonnal
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sötét varázsigék Alan Moore képregényei
• Varró Attila: Sötét oldalak Alternatív képregényfilm
• Huber Zoltán: Papok és kurvák Prédikátor: képregény és tévésorozat
HORROR-TRENDEK
• Hegedüs Márk Sebestyén: Véget nem érő rémálmok Horror és franchise
• Sepsi László: Nevelő szándék Slender Man – Az ismeretlen rém
• Varga Zoltán: Folytassa a sikoltozást! A horrorfolytatások átka
• Fekete Tamás: Egyedi példányok A Predator-filmsorozat
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A halál másfél órája Erik Poppe
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Embernek csúnya, szörnynek szép Határeset / Kékről álmodom
• Margitházi Beja: Idegenek, ismerősök A monostor gyermekei; Könnyű leckék
• Kolozsi László: Csiki-csuki Nyitva
MOZI
• Soós Tamás Dénes: A néma forradalom
• Huber Zoltán: Downrange
• Baski Sándor: Izlandi amazon
• Lichter Péter: Keresés
• Varró Attila: Egy kis szívesség
• Kovács Kata: Briliáns válás
• Vajda Judit: Bűbájosok
• Kovács Gellért: Nevem Thomas
• Pethő Réka: Alfa
• Kovács Patrik: Az utolsó pogány király
• Kránicz Bence: Sötét bűnök
• Benke Attila: Peppermint – A bosszú angyala
• Hegedüs Márk Sebestyén: Victor Crowley
• Sándor Anna: Sötét folyosók
DVD
• Pápai Zsolt: A rodeós
• Benke Attila: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás II.)
• Kovács Patrik: Telivérek
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Varga Zoltán: Grease

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Üldözők

Harmat György

 

Jobb későn, mint soha. Az Üldözők című film tizennyolc éves késéssel érkezett el hozzánk, s ha nem is igazán jó, azért ki-ki megtalálhatja benne azt, amiért moziba jár: a viszonylag lassú, de feszült történetet; a nagy sztárokat; vagy akár azt az örömet, amellyel a mai „új Hollywood” jellemzőinek előzményeit fedezheti fel egy régebbi alkotásban.

„Arthur Penn, az Üldözők rendezője, 1957-ben kezdte pályáját, korábban, mint „új Hollywood” igazi, fiatalabb reprezentánsai (Bogdanovich, Coppola, Lucas és mások). A világhírt tíz évvel később a Bonnie és Clyde hozta meg számára. Ezt a jelentős filmjét mi is láthattuk, akárcsak a Kis nagy embert, valamint a müncheni olimpiáról készített Így látták ők című dokumentumfilmet,  amelyhez Penn is hozzájárult egy epizóddal.

Az Üldözők azzal indul, hogy Bubber Reeves egy társával megszökik a börtönből. Menekülésük közben társa megöl egy férfit, és a lopott kocsival faképnél hagyja Bubbert. A gyilkossággal Rubbert vádolják. Mexikóba szökne, de szülővárosának környékére keveredik, ahol felismerhetik. Calder, a seriff, el akarja fogni, de mivel biztos ártatlanságában, sokkal inkább Bubber pártján áll, mint az amerikai Dél városkájának előítéletekkel teli, könnyen  félrevezethető, unatkozó polgárai.

Nagy lehetőség rejlik ebben a városrajzban, Penn mégis alig ad többet a már ismert filmes ábrázolásoknál.Igaz ugyan, hogy hangulatilag erőteljesen érzékelteti a „mindenki ismer mindenkit”, a „minden az utcán történik”, a „senkinek nem lehet titka” szorongató atmoszféráját, ám a cselekményvezetésben, a figurák megformálásában már a sémák uralkodnak: megjelenik az érző szívű nagytőkés, aki rögtön kimutatja a foga fehérét, ha terveit keresztezik; a hivatalnok, aki felesége nagyravágyásának és hűtlenségének áldozata, amelyet ő maga sunyisággal, „kis” aljasságokkal kompenzál; és természetesen főszerephez jut a makulátlan tisztaságú seriff. E két utóbbi szerepbe két nagyszerű színész lehel életet: a hivatalnokot Robert Duvall játssza (évekkel a M.A.S.H.-ben, valamint az Apokalipszis, most-ban elért sikerei előtt) és Marlon Brando, aki képes arra, hogy Calder forgatókönyv szerinti „síküvegfigurájából” hús-vér embert formáljon.

Ez a két alakítás már „új-Hollywoodot” ígéri, akárcsak a félelmetes záró fortissimo: a cirkusszá, népünnepéllyé átalakuló embervadászat. A jelenet köntöse még a régi, de a kép, ahogy a városszéli roncstelep (Bubber rejtekhelye) melletti üres térség hirtelen megtelik a kisvárosi polgárok odaérkező autóival; ahogyan „játékká” (!) lesz a meggyújtott autógumik görgetése-dobálása; a meg-megcsillanó abszurd humor (az elfogott Bubber-nek bekiabál egy lány a rabkocsiba: „Én vagyok Cuty Best! Emlékszel a nővéremre?”); – mindez már valóban új.

Jó lenne, ha a filmátvevők tovább tallóznának Penn még értékesebb filmeket tartalmazó életművében; ott a 60-as évek légkörében fogant Alice’s Restaurant vagy a Brando–Nicholson párost szerepeltető western, a Missouri Breaks.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6653