KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
   2016/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múltunk a beton alatt Magyar film, magyar idő – 1. rész
• Kelecsényi László: És akkor a Psota… Psota Irén (1929-2016)
• Babiczky László: Összhangzat és intuíció Beszélgetés Zányi Tamással
• Soós Tamás Dénes: 80 év derű Beszélgetés Csukás Istvánnal
ANDRZEJ ZULAWSKI
• Varga Zoltán: Lázas szerelmek balladái Andrzej Zulawski démonai
BRIT BŰNÖK
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal
• Roboz Gábor: Antihősök krónikái Ruth Rendell a moziban
TÁVOL-KELET
• Teszár Dávid: Kistigrisből nagy tigris Koreai film 2010-2015
• Géczi Zoltán: Renegátok sötét öltönyben Dél-koreai gengszterfilmek új hulláma
• Varró Attila: Nyolc milliméteres tűzerő Japán punkfilmek
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: Az unokák mozija Magyar Filmhét: kisjátékfilmek
• Orosz Anna Ida: A pálya szélén Magyar Filmhét: animációs filmek
• Csiger Ádám: A nagy shortolás Friss Hús Fesztivál
• Pintér Judit: Ciao Annamaria! Trieszt
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Egy bunkó újságíró naplója Daniel Kehlmann: Én és Kaminski
• Forgács Nóra Kinga: A múltam helyett a múltadban Wolfgang Becker: Én és Kaminski
KRITIKA
• Sepsi László: Putyin kedvenc videójátéka Ilya Naishuller: Hardcore Henry
• Soós Tamás Dénes: Két gyerek, négy kerék Tiszta szívvel
• Baski Sándor: Kitörési kísérlet Hurok
MOZI
• Baski Sándor: Mama
• Pazár Sarolta: A kommuna
• Forgács Nóra Kinga: Az alsó szomszéd
• Jankovics Márton: A lánykirály
• Vajda Judit: Bazi nagy görög lagzi 2.
• Simor Eszter: Gyilkos páros
• Tüske Zsuzsanna: A Főnök
• Alföldi Nóra: A szerelem gyerekkel jön
• Sepsi László: Cloverfield Lane 10
• Andorka György: Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
• Varró Attila: A Vadász és a Jégkirálynő
• Kránicz Bence: A dzsungel könyve
DVD
• Bocsor Péter: Egyenesen Comptonból
• Gelencsér Gábor: Bizalom
• Soós Tamás Dénes: A harminchármak
• Gelencsér Gábor: Szegény gazdagok

• Kárpáti György: Szemmérték A FIPRESCI 90 éve
DVD
• Kránicz Bence: A válságstáb
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó napjaim

Vajda Judit

Les Temps qui reste – francia, 2005. Írta és rendezte: Francois Ozon. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Valentin Silvestrov. Szereplők: Melvil Poupaud (Romain), Jeanne Moreau (Laura), Valeria Bruni-Tedeschi (Jany), Louise-Anne Hippeau (Sophie). Gyártó: Fidelité Productions / France 2 / Studio Canal. Feliratos. 85 perc.

 

Ozon filmjei sohasem érdektelenek. Legyen szó megfordított szerelmes történetről (5x2), önreflexióval telített rejtélyfilmről (Swimming Pool), zenés krimiről (8 nő), pszichologizáló gyászdrámáról (Homok alatt), Fassbinder-adaptációról (Vízcseppek a forró kövön) vagy abszurd fekete komédiáról (Szappanoperett), mindennel telibe talál és zavarba ejt. Új művével, az egy haldokló divatfotós végjátékát ábrázoló Utolsó napjaimmal is tud újat mondani.

A halál feldolgozhatatlan ténye nem először bukkan fel Ozon filmjeiben, a Homok alatt a férje hiányát feldolgozni képtelen feleség szemszögéből mutatta meg az elmúlást. Az Utolsó napjaim a másik oldalról, a haldokló szemszögéből nézi a megsemmisülést. A halál felfoghatatlan – főleg ha egy 31 éves, fiatalsága és ereje teljében lévő emberről van szó, akit alattomos betegség támadott meg –, mivel az egyetlen kétségbevonhatatlan bizonyosság, saját világa szűnik meg.

Ozon filmjében a haldoklás magányos cselekedet, a végső, külső és belső utazás, amikor az ember mindennel és mindenkivel leszámol. A haldokló magára marad, hiába vannak rokonai, hozzátartozói, barátai. Ozon haldoklójának, Romainnek is saját magát kell meggyászolnia, elbúcsúztatnia és eltemetnie – még életében, mivel a halál abszurditását senki nem értheti meg az életben maradók közül. (Egyedül a Jeanne Moreau játszotta a nagymama, aki maga is nagyon közel áll már a halálhoz – hiszen férjére emlékezve ő is arra készül – sejthet meg belőle valamit). Romain magányos utazása során éppen ezért válnak az ismerősök súlytalanná, és értékelődnek fel a vadidegen emberek (például az a házaspár, aki egészen szokatlan dolgot, egy utolsó jócselekedetet kér tőle).

Az európai ember babonásan iszonyodik a haláltól. Mivel az Utolsó napjaimban a filmidő 90 százalékában egy haldoklót látunk, nézőként kénytelenek vagyunk egy félig halott bőrébe bújni. Ozon nem a kegyes hazugságok rendezője, kénytelen vagyunk a haldokló szemével nézni a világot, és ez – életre szóló élmény.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8634