KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
   2016/január
BETILTOTT VÁGYAK
• Vajda Judit: Ádámévák Transzszexualitás a kortárs filmművészetben
• Schubert Gusztáv: Elcserélt nemek A dán lány
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ-filmek: Lengyelország
BŰNMOZI
• Zombory Erzsébet: Angol labirintus Hercule Poirot és Miss Marple
• Ádám Péter: Géniusz a négyzeten A Hitchbook-sztori
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Hosszú út Máriássy Félix stílusváltásai
• Morsányi Bernadett: Voltam élni Beszélgetés Dobai Péterrel
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „180 fokos fordulatra lenne szükség” Beszélgetés Hartai Lászlóval
SZERZŐI RAJZFILMEK
• Dobay Ádám: Hazatérés Álomországból Mamoru Hosoda
• Kránicz Bence: Kutya világ ez, Snoopy Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts-film
• Sepsi László: Két világ közt Anilogue 2015
• Varga Zoltán: Kollázs és karikatúra Réber László animációi
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok - 2. rész
FESZTIVÁL
• Bilsiczky Balázs: Arcvonalak Verzió Fesztivál
• Bartal Dóra: A tudatosság nyomógombjai Jihlava
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A nyelven túli költészet A kortárs lírai film Brakhage után
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Amerikai rémálom Az ember a Fellegvárban
• Csiger Ádám: Rebootolni a világot 12 majom
• Pernecker Dávid: Utazás az Univerzum peremére Rick és Morty
KÖNYV
• Veress József: M mint mozi Bokor Pál: A film mint mozgás
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Máltai bálnák Moby Dick filmek
KRITIKA
• Árva Márton: Okkal lázadók Mustang
• Pápai Zsolt: Hidegháborús hősök Kémek hídja
• Kovács Bálint: Kurvának áll Félvilág
MOZI
• Jankovics Márton: Ég és jég között
• Soós Tamás Dénes: Macondo
• Forgács Nóra Kinga: Lépcsőházi történetek
• Baski Sándor: A kincs
• Csiger Ádám: Marguerite – A tökéletlen hang
• Kovács Kata: Így jártam a mostohámmal
• Kovács Marcell: Krampusz
• Kránicz Bence: Káosz karácsonyra
• Teszár Dávid: Truman
• Sepsi László: Ha Isten úgy akarja
• Varró Attila: Holtpont
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
DVD
• Schubert Gusztáv: Egy erkölcsös éjszaka
• Czirják Pál: Kánikulai délután
• Kránicz Bence: Szeméttelep
• Soós Tamás Dénes: Maggie
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Hungarian Comics Speak English
• Bayer Antal: Hungarian Comics Speak English

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmfőiskola

Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral

Lengyelországban – és Ausztráliában

Pap Pál

Laikus kérdéssel kezdem. Írókat nem (illetve csak néhány helyen, Amerikában) képeznek főiskolákon, egyetemeken, filmrendezőket igen. Miért van erre szükség?

Az írónak műve elkészítéséhez elegendő egy darab papír, esetleg írógép. A film esetében viszont az alkotói folyamat rendkívül bonyolult gyártási technikai bázissal van összefüggésben. A filmalkotót meg kell arra tanítani, hogy ezt a technikát alkalmazni tudja.

Csak erre kell megtanítani?

Természetesen nem csak erre. A Lengyel Filmfőiskola rektoraként vagy az ausztráliai Filmfőiskola igazgatójaként sohasem képviseltem olyan álláspontot, hogy a Főiskola a szakma elsajátításának egyetlen útja lenne. Abból a szempontból ez az út a legpraktikusabb, hogy más költségére számos gyakorlatot, kísérletet lehet végezni…

– Tanár úr, mikor kezdte el működését a Lengyel Főiskolán?

Rektorként 1949-ben, de volt közben egy kis szünet 1952-től 1956-ig. Ezután 1956-tól 1968-ig voltam rektor. De folyamatosan tanítottam a Főiskolán mindvégig, egészen kiutazásomig.

Ön nevelte ki tehát az egész „lengyel iskolát”.

Igen. Ez az én időm alatt történt. Polanski a „lengyel iskola” és még Skolimowski is.

– Nemcsak az Ön ideje alatt, hanem az Ön alkotó pedagógiai közreműködésével…

Nem tudom… Nagyon jó csapat volt, kitűnő alkotótársak, akik már működtek a Főiskolán korábban is.

– Érezhető volt akkor, hogy egy jó nemzedék van a Főiskolán?

Igen, határozottan érzékelhető volt. Persze értek meglepetések, Andrzej Munk például soha nem brillírozott a Főiskolán, először operatőri diplomát szerzett és csak később rendezőit. Polanski kezdettől fogva önfejű és meglehetősen nagyszájú fiatalember volt, azonnal érezhető volt, hogy fog valamit jelenteni… Wajdánál talán szintén érezhető volt, bár első ismeretterjesztő filmje, az ilzycki kerámiáról egyáltalán nem volt valami remekmű, de a Csehov novelláiból készült A fickó elég érdekes volt.

– Milyen filmeken nevelkedtek a hallgatók? Wajda egyszer említette, hogy az olasz neorealista filmek mellett nagy hatással volt rá a Valahol Európában is.

– Minden filmet bemutattak a Főiskolán, ami bekerült Lengyelországba, valamint igen nagy mennyiségű német filmet, amelyeket örököltünk.

– A Főiskola programjának mi volt a leglényegesebb eleme, amiről ma érdemes szólni?

Az a pillanat, amikor műtermet kaptunk és lehetett filmeket készíteni. Nagy ellenállásba ütközött ez, egyesek úgy vélték, hogy túl korai a hallgatók kezébe kamerát adni… Az ekkor készült filmek erkölcsi példázatok voltak szocreál stílusban, de rettenetesen tetszettek 1948-ban Marianské Laznéban. Fennmaradtak dokumentumok, miszerint szovjet alkotók igen nagyra értékelték ezeket a filmeket.

Van-e összefüggés egy filmfőiskola színvonala és az adott ország filmgyártása között? És itt áttérnék kissé az ausztráliai témára. Nem sokat tudunk róla, de úgy tetszik, hogy az ausztrál filmművészet fellendülése az ottani főiskola létrehozását követő évekre esett.

1973-tól működik ott a Főiskola, én hoztam létre, azért hívtak meg, hogy legyek a vezetője.

Hogyan születik meg egy filmfőiskola egy olyan kontinensen, ahol sok jó szándék, de bizonyára kevesebb hagyomány és tapasztalat volt ez ügyben?

Nem egészen úgy van ám ez a hagyományokkal. Általában közép-európai szemmel vizsgáljuk a kérdést, úgy, hogy Ausztráliával nem volt semmi dolgunk. Az ausztrálok azt állítják, hogy ott készült a világon először egész estét betöltő játékfilm; meg is találták a film részleteit. Az első világháború előtt évi 40 filmet gyártottak, amelyek igen népszerűek voltak. Természetesen ezek a filmek, nagyon kevés kivétellel, megjelentek a világ mozijaiban. Hagyományok tehát voltak, az egyetemisták körében aktívan működtek a filmklubok, időnként megjelentek avantgárd művészek is. Igazi változás az új kormány megjelenésével következett be, amikor a Munkáspárt jutott hatalomra. Az identitás, az ausztrálok különállóságának a problémája fő politikai kérdéssé vált. A filmfőiskola itt pozitív szerepet játszott már a létezésével magával, azzal a tudattal, hogy szükség van rá. Jó esélyt adott az iskolának, hogy a társadalmi fellendülés időszakában született, hogy sok pénz állt rendelkezésre, nem takarékoskodtak a felszerelés beszerzésével.

Milyen volt a tanári kar?

Részben angolok, részben amerikaiak, ausztrálok. A tévétől is jött át hozzánk néhány érdekes személyiség Azután meghívtunk vendégtanárokat. A vágó tanszék vezetője például Ingmar Bergman vágója, a rendezést egy mexikói rendező tanítja, szóval mindig vannak új, friss erők.

Az iskola modellje, szerkezete hasonló a lengyel iskoláéhoz?

Eltér némileg, elsősorban azért, mert az ausztrál főiskola hároméves. Másrészt nincs rendezői szak az elejétől kezdve, hanem más szakosokból kerülnek majd ki a rendezők. A másodéven mindenki készíthet filmet, illetve tévéjátékot, aki akar; de majd csak a harmadik évben választják ki azokat, akik rendezőként fognak dolgozni. Ez a módszer az Ausztrál Főiskola felfedezése. A felvételnél ugyanis nagyon nehéz eldönteni pontosan, hogy ki alkalmas rendezőnek és ki más filmes szakmára. A másik dolog gazdasági jellegű. Ha a végzett hallgató elkezdi pályáját kikerülve a négy tanszak valamelyikéről – operatőr, hangmérnök, vágó, gyártásszervezés –, biztos lehet benne, hogy hároméves tanulmányai után munkához jut. Ha pedig kezdettől fogva rendezőnek készül, bizonytalan a jövője. A másik különbség: kezdettől fogva egyenlőségjel van a film és a televízió között, azaz egyszerre képeztük a filmszakma és a televízió számára a szakembereket. A harmadik különbség: nagyon pontosan el van határolva a gyakorlati tevékenység az úgynevezett elméleti előadásoktól, amelyekből nincs túl sok, én ugyanis nem vagyok lelkes híve az elméletnek. Az olyan tantárgyakat, mint a színészvezetés, forgatókönyvírás stb. blokkokban adják elő, azaz ha előadások és szemináriumok vannak, akkor nincsenek gyakorlati foglalkozások. Gyakorlati foglalkozások idején pedig nincsenek előadások. Ezek olyan keserű tapasztalatok következményei, amelyeket a łódźi főiskoláról vittem, ahol az elmúlt tavasszal is tartottam előadásokat és láttam, hogy ez e betegség még mindig megvan. Azaz ha jön a tavasz, filmeket kezdenek készíteni, és nem járnak az előadásokra a hallgatók, mivel a film fontosabb. Ezt meg is értem. De hogy ne legyen csábítás, ha előadások vannak, akkor nincsenek filmes foglalkozások és fordítva. Az ausztrál iskola amolyan gyári modell szerint szerveződött, úgy, hogy öt napon keresztül működik egy héten, naponta 9-től 5-ig. Minden oktató, aki a foglalkozásokat vezeti, ott van a helyszínen egész idő alatt. Szóval ott nincs olyasmi, hogy valaki elkésik az előadásokról. Ott vagyok egész nap, dolgozom, teszem azt, amit tennem kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5115