KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Terence Fisher: Frankenstein bosszúja

Hol teremnek a szörnyek?

Pápai Zsolt

Az amerikai Universal-horrorban az ész álma szüli a szörnyeket, a brit Hammer Film stúdiójában a társadalom.

 

A brit Hammer Film a megalapítását követő szűk egy évtized pozíciókeresése után az 1955-ben készült A Quatermass-kísérlet című rémmeséjével végre rátalált igazi profiljára, és a kicsiny stúdió a szerény költségvetésű, ám díszes kiállítású szolid borzalommozik sorozatgyártásával a horrorműfaj második aranykorának letéteményese lett a filmtörténetben. A Quatermass-kísérlet sikere finoman jelezte, hogy az ötvenes évek tömegfilmjében addig úgyszólván egyeduralkodónak számító sci-fi mellett a horrornak is jelentős szerep juthat, különösen a több évszázados grandeur elvesztését gyászoló, kollektív depresszióba merült Angliában.

A Hammer látszólag egyszerű utat választott a horror reneszánszának beizzításához, amikor újra elővette a harmincas évek Universal-filmjeinek témáit, és új hangszerelésben, barokkos díszletek között, színesben forgatta le azokat. A Hammer ugyanakkor nem volt remake-gyár, nem is lehetett az, hiszen az amerikai produkciók jogdíjait nem lett volna képes megfizetni. A pereskedések elkerülése végett munkásai végig gondosan ügyeltek arra, hogy kizárólag a Universal-filmeket ihlető eredeti – jogdíjmentes – sztorikból használjanak fel motívumokat, és kerülték minden olyan narratív vagy vizuális elem beemelését produkcióikba, amely az amerikai stúdió hitbizományának számított.

A Hammer nagy szériája a fétisrendezője, Terence Fisher jegyezte Frankenstein átka (1957) című mozival kezdődött, mely már jelezte, hogy a brit műhely mennyire határozottan igyekszik szakítani a Universal-tradícióval. A Frankenstein-mítosz újraértelmezésében a narrációt érintő legfeltűnőbb változás, hogy Fisher filmje az orvosfigurára koncentrál, ellentétben a Universal-horrorokkal, melyek a doktor teremtette szörnyre fókuszáltak. Jelentős különbség továbbá, hogy míg a Universal-produkciókban Frankenstein a klasszikus értelemben vett „őrült tudós” kvintesszenciája, addig a Hammernél sima modorú és számító, önző és öntelt, érzéketlen lény.

Ez a megközelítésmód a Hammer hat Frankenstein-filmjének állandó eleme maradt, így természetesen a széria második részében, a Frankenstein bosszúja című darabban is – melyben a címszereplő egy újabb, immáron tökéletes monstrum megteremtésével akar bosszút állni azon a társadalmon, amely likvidálni kívánta őt első kísérletének kudarca után – jól letapogatható. A Universal-filmek által kikovácsolt mítosz áthangolását persze nem csupán, és nem is elsősorban a jogdíjcsaták elkerülésének szándéka indukálta a Hammer alkotóiban. A Universal-horror azért koncentrál a monstrumra, és az általa elkövetett rettentő tettek szemléltetésére, mert legfőbb célja megmutatni, hogy amikor a tudomány a teremtés aktusának megkísérlésével párbajra hívja Istent, egy szörnyet szabadít a világra. A Hammer-filmek megközelítésmódja más: a Hammer-horror nem a mítosz tudományetikai aspektusai, hanem társadalmi vonatkozásai iránt érdeklődik, azt ábrázolja, hogy az elithez tartozó Frankenstein báró cselekedetei milyen kisszerű reakciókat hívnak elő a polgári társadalom krémjének tipizált figuráiból, illetve, hogy a doktort mennyiben motiválják tetteiben a felső tízezer önelégültségében befülledt miliőjével szembeni ellenérzései. A Hammer-mesterek problémafelvetése e tekintetben egy tőről fakad a velük párhuzamosan induló „dühös fiatalok”-éval, hiszen sajátos eszközeikkel ők is a megújulásra szoruló, de a merev osztályviszonyaitól satuba szorított angliai társadalom kritikáját fogalmazzák meg.

A Universal-horrorban az ész álma szüli a szörnyeket, a Hammer-filmben a társadalom. A Hammer-mozikban maga a doktor rém: plasztikusan jelzi ezt a Frankenstein bosszújának befejezése, melyben a rendező egyesíti a teremtőt teremtményével. A zárlatban a meglincselt és sérüléseibe belepusztult Frankenstein új testet kap, amikor a segédje beülteti az agyát egy korábban épp a doktor által kreált, de még félkész homunkuluszba. Szörny és szülője eggyé lesz. Műfajtörténeti pillanat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2722