KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/május
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Hirsch Tibor: Nem vénnek való filmek Szürkületi zóna
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Permanens vizuális forradalmár Grunwalsky 70
• Kelecsényi László: „Soha nem lesz belőlem operatőr” Beszélgetés Szécsényi Ferenccel
ASSAYAS
• Báron György: Az eltűnt lázadás nyomában Egy magyar Párizsban: Olivier Assayas
BOLLYWOOD
• Vajdovich Györgyi: Ahol a szuperhős is táncra perdül Bollywood műfajkeverék
• Tóth Luca: Bollywood Bollywoodról Om Shanti Om
ÖRDÖGŰZŐK
• Varga Dénes: Mindenkiben ott bujkál Az ördögűző utóélete
• Schubert Gusztáv: A gonosz álarcában Ördögűzés: Loudun és Salem
TITANIC
• Baski Sándor: Kikötött Titanic Filmfesztivál
• Huber Zoltán: A múlt árnyai Csehek a Titanicon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Baski Sándor: Nem vénember Hollywood és az idősek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Periferikus éleslátás Graz
MOZIPEST
• Varró Attila: Főtaxi-sofőr Dögkeselyű
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Kedves ellenségem Stephenie Meyer: A burok
• Szabó Noémi: Széplelkű paraziták Andrew Niccol: A burok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Első fecskék Feledés
DVD
• Varga Zoltán: Rontó Ralph
• Pápai Zsolt: Rozsda és csont
• Bata Norbert: Magyar animációs sorozatok
• Nagy V. Gergő: Az újságos fiú
• Sepsi László: Szárazon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Vajda Judit: Idősebbek is elkezdhetik Az időskori testi szerelem a vásznon

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

A képzelet rab szabadsága

Mészöly Miklós

Azt gondolom, hogy az igazi gyász és veszteség mindig abban különbözik, hogy képes bevilágítani a maga elpusztíthatatlanabb jelentésébe. Ha ellentmondásosan is, de alkalmat ad egy mélyebb evidencia megértésére. Távolabbról közelítve, talán ez lenne a legillendőbb és legtalálóbb mondanivalója Federico Fellini requiemjének is.

Szakelemzésekben eddig sem volt hiány, ezután sem lesz – az életmű átfogó sugalmazásának mégis marad egy olyan hangsúlya, amit a nézői közvetlen élmény fog tartósabban becsülni és méltányolni. Azoké a rangos és egyáltalán nem rangos örök nézőké, őrök lazzaroniké, akiknek pontos rögeszméik vannak arról, hogy a művészetek exkluzív csontjáról mit lehet és érdemes útibatyuba menteni.

Ezt sokféleképpen körbejárhatjuk. Egyszerű nézőként azt hangsúlyoznám, hogy milyen jó és szép, milyen megnyugtató, hogy nincs esztétikai hatályossággal függetleníthető és autonóm képzelet – csupán a valóság, a számunkra befogható Föld és Univerzum továbbgondolása s elképzelése. Amit a mitológia is helyben hagy és illusztrál. Mi és kicsoda legyőzhetetlen – s hogyan? Emberi-isteni metaforával: Anteus; az ő ravasz titka beszél erről. Ő, aki ha hajszálnyira is hűtlen (lenne) a földhöz; ha a psziché televény tartományát leválaszthatónak gondolná a szómáról – az egyetemes nehézkedés anyaölelését tagadná meg, s veszítene: a legyőzetést és árvaságot választaná. Azok közé rendelné magát, akiket az idő Molochja méltó feledéssel a névtelenségig fölemészt. Aki a lélegző Anyagról megfeledkezik; nem lehet igazi partnere az isteneknek.

Fellini – mint a másik beavatott honfitársa, aki „fára” telepíti a hősét, hogy mindentudóbban lehessen megítélője az örökemberi játszmának –, biztos ösztönnel tudja, hol a titokzatos határ, aho: a mitikusan „rab képzelet” s az ún. „mesei” közreműködésével egyáltalán létrejön (jöhet) az élményben is hitelessé váló valóság; a kemény vagy lágy, hideg vagy forró, de legmélyebben valós valóság.

Legérettebb alkotásaiban szinte archaikus könnyedséggel meri elhárítani a – teoretikusan és esztétizálva – oly rangosan fölértékelhető izmusok megválté ajánlatait. Nem vonzotta a holográf valóságábrázolások megtévesztő és mulandó dömpingje. S az az önhitt biztonság, hogy mikor éppen trenddé divatosodnak, mindig épp akkor lesz szó arról a titokról mélyebb fekvésben – higgyük el! – ami a valóság alatt és mögött van Fellini másképp volt gyermek, kamasz és többet tudó vén routinier. A nem szégyellt és kendőzetlen megszenvedettség vitte közel az örökemberi bugyrok – a halál, szerelem, közönségesség, infámia, kegyetlenség, öröm – lidércesen igaz és szép vigyorához s csúfságához, mosolyához és könnyéhez.

Mesélt? Igen. Ahogy a magát álmodó ember és föld ez álmon belül álmodik, – mert másképp hogyan is beszélhetne hitelesen az emberi valóságról? Ez az ő pontossága a holográf-egzaktságaink eleve alkati pontatlanságával szemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=189