KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/január
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Szóra bírt kép Lakatos Róbert
• Kolozsi László: A szeretet határai Beszélgetés Szajki Péterrel
• Kolozsi László: Szorongásom, félelmem, frusztrációm Nejem, nőm, csajom
• Kővári Orsolya: Én vagyok Só Mihály Beszélgetés Bodrogi Gyulával
• Tornai Szabolcs: Egy árulás anatómiája Beszélgetés Tornai Józseffel
LÁZADÓ KAMERA
• Stőhr Lóránt: Hit nélkül élni Errol Morris
• Szalay Dorottya: Szervízúton Dennis Hopper – The Lost Album
• Ruprech Dániel: Tegnap és holnap között Az Oberhauseni Nyilatkozat
• Baski Sándor: Az ellenállás útjai Verzió 2012
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Kedvenced temetője Szörnyek a kortárs animációban
XANTUS
• Forgách András: Sötét csillogás Xantus János (1953-2012)
ANIMÁCIÓ
• Horváth Eszter: Átjárható dimenziók Anilogue
• Kovács Kata: Élmezőny Primanima
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: A folytatás záloga A cliffhanger
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: A tigris, az Isten és a mentőcsónak Yann Martell: Pi élete
• Vajda Judit: Csalimese Ang Lee: Pi élete
KRITIKA
• Lovas Anna: Hushpuppy meséje A messzi dél vadjai
• Sepsi László: Bővített kiadás A hobbit: Váratlan utazás
MOZI
• Baski Sándor: Vérturisták
• Forgács Nóra Kinga: Volt egy tánc
• Nevelős Zoltán: Kényszerleszállás
• Nevelős Zoltán: Kényszerleszállás
• Roboz Gábor: Végzetes hazugságok
• Szabó Noémi: Rúzs, reptér, satöbbi
• Kovács Kata: Leánybúcsú
• Zalán Márk: Kvartett
• Molnár Viktória: A nyomorultak
• Tüske Zsuzsanna: A hét pszichopata és a si-cu
• Huber Zoltán: Kezelés
• Csiger Ádám: Kettős játszma
• Géczi Zoltán: Rajtaütés
• Varró Attila: Dredd
DVD
• Czirják Pál: Szindbád
• Pápai Zsolt: A kaland; Az éjszaka
• Nagy V. Gergő: Kitaszítva; Kallódó emberek
• Sepsi László: Stephen King-gyűjtemény
• Nagy V. Gergő: Akasszátok őket magasra
• Vincze Árpád: Római vakáció
• Géczi Zoltán: Nincs menekvés
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
XANTUS
• Szőnyei Tamás: Törékeny történetek A Xantus-filmek zenéi

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

A képzelet rab szabadsága

Mészöly Miklós

Azt gondolom, hogy az igazi gyász és veszteség mindig abban különbözik, hogy képes bevilágítani a maga elpusztíthatatlanabb jelentésébe. Ha ellentmondásosan is, de alkalmat ad egy mélyebb evidencia megértésére. Távolabbról közelítve, talán ez lenne a legillendőbb és legtalálóbb mondanivalója Federico Fellini requiemjének is.

Szakelemzésekben eddig sem volt hiány, ezután sem lesz – az életmű átfogó sugalmazásának mégis marad egy olyan hangsúlya, amit a nézői közvetlen élmény fog tartósabban becsülni és méltányolni. Azoké a rangos és egyáltalán nem rangos örök nézőké, őrök lazzaroniké, akiknek pontos rögeszméik vannak arról, hogy a művészetek exkluzív csontjáról mit lehet és érdemes útibatyuba menteni.

Ezt sokféleképpen körbejárhatjuk. Egyszerű nézőként azt hangsúlyoznám, hogy milyen jó és szép, milyen megnyugtató, hogy nincs esztétikai hatályossággal függetleníthető és autonóm képzelet – csupán a valóság, a számunkra befogható Föld és Univerzum továbbgondolása s elképzelése. Amit a mitológia is helyben hagy és illusztrál. Mi és kicsoda legyőzhetetlen – s hogyan? Emberi-isteni metaforával: Anteus; az ő ravasz titka beszél erről. Ő, aki ha hajszálnyira is hűtlen (lenne) a földhöz; ha a psziché televény tartományát leválaszthatónak gondolná a szómáról – az egyetemes nehézkedés anyaölelését tagadná meg, s veszítene: a legyőzetést és árvaságot választaná. Azok közé rendelné magát, akiket az idő Molochja méltó feledéssel a névtelenségig fölemészt. Aki a lélegző Anyagról megfeledkezik; nem lehet igazi partnere az isteneknek.

Fellini – mint a másik beavatott honfitársa, aki „fára” telepíti a hősét, hogy mindentudóbban lehessen megítélője az örökemberi játszmának –, biztos ösztönnel tudja, hol a titokzatos határ, aho: a mitikusan „rab képzelet” s az ún. „mesei” közreműködésével egyáltalán létrejön (jöhet) az élményben is hitelessé váló valóság; a kemény vagy lágy, hideg vagy forró, de legmélyebben valós valóság.

Legérettebb alkotásaiban szinte archaikus könnyedséggel meri elhárítani a – teoretikusan és esztétizálva – oly rangosan fölértékelhető izmusok megválté ajánlatait. Nem vonzotta a holográf valóságábrázolások megtévesztő és mulandó dömpingje. S az az önhitt biztonság, hogy mikor éppen trenddé divatosodnak, mindig épp akkor lesz szó arról a titokról mélyebb fekvésben – higgyük el! – ami a valóság alatt és mögött van Fellini másképp volt gyermek, kamasz és többet tudó vén routinier. A nem szégyellt és kendőzetlen megszenvedettség vitte közel az örökemberi bugyrok – a halál, szerelem, közönségesség, infámia, kegyetlenség, öröm – lidércesen igaz és szép vigyorához s csúfságához, mosolyához és könnyéhez.

Mesélt? Igen. Ahogy a magát álmodó ember és föld ez álmon belül álmodik, – mert másképp hogyan is beszélhetne hitelesen az emberi valóságról? Ez az ő pontossága a holográf-egzaktságaink eleve alkati pontatlanságával szemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=189