KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/július
MAGYAR PANTHEON
• Pintér Judit: Havasokon innen, búzamezőkön túl Szőts István centenáriuma
• Kelecsényi László: Hamis játékosok Ottlik-mozi
SPANYOLCSIZMA
• Sepsi László: Minden eladó Álex de la Iglesia
• Szabó Ádám: Valóságmágia Víctor Erice
• Huber Zoltán: Receptek előítéletek ellen Spanyolcsizma a Titanicon
WES ANDERSON
• Kovács Kata: Ahol a madár se jár Wes Anderson királysága
YOUTUBE-GENERÁCIÓ
• Farkas Gábor: Digitális delírium YouTube vs. Hollywood
WUXIA
• Géczi Zoltán: A háború művészete Stratégia és wuxia
STAND-UP KOMÉDIA
• Teszár Dávid: Dumaszínpad Kortárs amerikai stand-up comedy
• Baski Sándor: Hofi után szabadon Magyar stand-up
MOZIPEST
• Sípos Júlia: Loft kilátással Beszélgetés Kovács Dániellel
SPORTMOZI
• Hubai Gergely: Gyorsabban, magasabban, kamerával Az olimpia-filmek aranykora
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 3. rész
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Fiatal film nézőt keres Linz – Crossing Europe
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: A fenséges valutaárfolyam Don DeLillo: Cosmopolis
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Párizsi esernyők Szerelem nélkül soha
MOZI
• Bata Norbert: Sleeping Beauty
• Vajda Judit: Bel Ami – A szépfiú
• Huber Zoltán: Kínai, elvitelre
• Barkóczi Janka: Szauna Párizsban
• Forgács Nóra Kinga: LOL
• Kovács Marcell: Piranha 3DD
• Alföldi Nóra: Én, a séf
• Roboz Gábor: Pride
• Zalán Márk: Harmadnaposok
• Tüske Zsuzsanna: Hófehér és a vadász
• Baski Sándor: Felültetve
• Varró Attila: Az orvvadász
• Sepsi László: Bikanyak
DVD
• Pápai Zsolt: Ragyogó napfény
• Kovács Marcell: Az embervadász
• Tosoki Gyula: Sunset Limited
• Géczi Zoltán: Akira Kurosawa: Álmok
• Huber Zoltán: Cinéma vérité
• Varga Zoltán: A párizsi mumus
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Kálvin Kázmér és Hobbes Huba

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Digitális forradalom

Digitális katasztrófák

Utánunk a képözön

Schubert Gusztáv

A teremtésben mindig benne rejlik a katasztrófa veszélye. A digitális édenben is megtörténhet a bűnbeesés és a kiűzetés.

 

Amióta világ a világ, hajlamosak vagyunk végletesen látni és minden ízében ellentétesnek gondolni a múltat és jövendőt. Pedig a jövő a múlt folytatása – más eszközökkel. Ha úgy tetszik ez a legjobb, vagy legrettenetesebb a történelemben: miközben bizonyos pillanatokban egyetlen varázsütésre, kardcsapásra, ágyúlövésre vagy guillotin-nyisszanásra minden megváltozik, valójában soha semmi sem tűnik el, csak átalakul. Az energiamegmaradás törvénye a társadalomban is könyörtelenül érvényesül. Hiába kapcsolunk le ezt, gyújtunk föl azt, törlünk el törvényeket, irtunk ki népeket, jogfosztunk osztályokat, a villanyszámla végösszege mindig ugyanaz marad.

Ha a digitális forradalomnak örvendezünk, csak úgy tegyük, ahogy az a forradalmaknál indokolt: módjával. Ne legyenek illúzióink, a digitális forradalom ugyanúgy felfalja a gyermekeit, mint az analóg. Az nem kérdés, hogy a nagy találmányok megváltoztatják az életünket, de hogy boldogabbá tennék, arra semmiféle garancia nincsen, már csak azért sem, mert nyomukban azon nyomban új boldogtalanságok támadnak. „Minden találmány magában rejti a baleset veszélyét” – mondja Virilio, azon gondolkodók egyike, akik a legteljesebben mérték fel a modernitás okozta életmódváltozásokat, legyen szó a képözön, a közlekedés vagy a hírközlés forradalmának következményeiről.

Virilio nem riogatni akart, hanem gondolkodásra sarkallni, nézzünk már a dogmáink mögé, ne istenítsük a haladást, se a hagyományt. „A régi jobb volt” – panaszolkodik a konzervatív, „az új jobb lesz” – lelkendezik a haladás apostola. Mindkettő féligazság. Ezért jogos a szkepszis, mind a haladás, mind a maradiság vakhitével szemben. Minden újtól extázisba esni éppoly tragikomikus túlzás, mint rettegni minden változástól. A „modernitás” is a túlzáson siklik ki: az újdonság eufóriáján. Azon a kényszerképzeten, hogy minden jó, ami új. A történelemben ezeregy példát láthatunk arra, hogy a haladásnak mindig ára van. A szó szoros értelemben vett haladás, a közlekedés mindig tökéletes indikátor: Athén és Velence gályai felfalták az égei és a dalmát erdőket, a Cadillac és Trabant kipufogógáza megmérgezte a városlakókat. Mivel a történelem hajtómotorja az örök ingamozgás, amellyel egyik végletből a másikba zuhanunk, de ötről a hatra nem jutunk, most épp a haladás és a szabadság csömörét éljük át, változatlanságra és rendre áhítozunk. Pedig nem a haladás lepleződött le, mondott csődöt, hanem a haladás dogmája.

Ami a képek forradalmát illeti: a képözön legfőbb tulajdonsága, hogy mindent elsöpör. Nomen est omen: a képek özöne azt jelzi, hogy nem vagyunk urai a helyzetnek, hogy nem tudunk gátat szabni a képek áradásának. Örülhetünk ugyan a képözönnek, de tudnunk kell(ene), hogy az apokalipszisnek örvendezünk. Persze az apokalipszisnek nem a kép az oka, a szavak özöne semmivel sem jobb, mint a képeké. A képözön vagy a szóáradat annak jele, hogy nem tudjuk uralni a szavainkat vagy a képeinket, nem tudunk bánni velük, nem tudjuk őket artikulálni, az érzéseink, gondolataink kifejezésére használni. A gond nem abból adódott, hogy a képi sokszorosítás elektronikus eszközeit (televízió, internet) feltaláltuk, hanem hogy nem tudtuk a kifejezés eszközévé tenni: a kép elszabadult.

A mozgókép, az űrhajó, az atommaghasítás önmagában sem nem jó, sem nem rossz, értéke attól függ, hogy mire használjuk, ha a fenntartható fejlődést és az emberi együttműködést segíti, jó, ha káosz és rombolás jár a nyomában, rossz. A felvilágosodás legnagyobb találmánya éppen az volt, hogy a társadalom maga is „találmány”, bonyolult szerkezet, amit lehet jól és rosszul hangolni, elrontani és javítani. Hogy hol siklott ki a nagy kísérlet? Nos, minden Voltaire hibája: számolt ugyan az emberi butasággal, irigységgel, de nem számolt sem a televízióval, sem az internettel.

A modern demokrácia a médiát nem tudta a maga képére formálni. Közkeletű tévedés szerint a kereskedelmi televízió azt sugároz, amit akar. Csakhogy a demokrácia és a szabad piac nem a korlátlan szabadság világa, hanem az egyéni és közösségi szabadság kölcsönös kompromisszuma, természetes egyensúlya. Ha a profitorientált tévétársaságok úgy kereskedhetnek a szellemi bóvlival, drogokkal és hazugsággal, amire az anyagi javak piacán a vadkapitalizmus ideje óta nem volt példa, az rövid úton kikezdi a demokrácia alapját: a bulvártelevízió a polisz szabad polgárából uniformizált, agymosott helótát csinál (Magyar plazma Filmvilág 2004/4. ).

Az internet, mely a reményeink szerint a tudás és a szabadság eszköze lenne, egyelőre nem a gondolat szabadságának, sokkal inkább a gyűlölködésnek és a gátlástalan butaságnak biztosít szabad utat (lásd Szilágyi Ákos kitűnő tanulmányát „a sajtószabadság fantomjá”-ról – emasa.hu), a Wikipedia, a Husserl-adatbázis vagy a Kierkegaard-linktár nem az új idők jele, hanem a régi civilizáció kis szigete a tudatlanság óceánjában. Hiába röppenhetünk át egyetlen klikkeléssel Dél-Dakotába vagy Zanzibárba, az internet nem a globális civilizáció megtestesülése, és nem is a demokrácia megtestesülése, hanem sokmilliónyi kiskirályság, infó-hercegség, mikroköztársaság tarka anarchiája. E kisvilágokból nincs átjárás egymásba, mert nem a szabadság kis körei, hanem gittegyletek, hobbi-kertek, rajongói oldalak, rosszabb esetben gyűlöletdalárdák, terrorista-kiképzőhelyek, eleve feltett szándékkal magukba záruló, minden más gondolkodástól légmentesen elzárt cellák.

Az internet nem a szabadságunkat növelte, csak a szabadság illúzióját. Hiába lehet most már két életünk, egy valós és egy virtuális, két félélet éppoly kevéssé adja ki az egészet, mint ahogy két féligazság összeadva egyetlen hazugság csupán. „Chat-es énünk” (copyright Intim fejlövés) ráadásul mindig mást akar, mint valódi személyiségünk. Egyelőre az ezredfordulós modern idők is a börleszk jegyében forog, továbbra is a gép az úr.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9761