KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/március
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Tükröm, tükröm Filmszemle után
• Várkonyi Benedek: Emerenc királynő Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Vincze Teréz: Ordítás és országimázs Magyarország 2011
• Pápai Zsolt: Júdás-napi fagy Drága besúgott barátaim
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Kolozsi László: Ede elment Garas Dezső (1934–2011)
NŐK A FELVEVŐGÉPPEL
• Vincze Teréz: Nők a felvevőgéppel A mozi neme
• Kovács Kata: Celluloid örökösnők Filmrendező-lányok
• Alföldi Nóra: Beszélő fejek Polisse
• Tüske Zsuzsanna: Nő a volánnál Ida Lupino
TESTKÉPEK
• Kelecsényi László: A test szavai Utazás az érzékek birodalmába – 1. rész
• Pintér Judit Nóra: Test és tükör Cronenberg test-képei
MOZI
• Pálos Máté: Együtt az ég alatt
TESTKÉPEK
• Horváth Eszter: Beszéljünk a szexről? Veszélyes vágy
• Varró Attila: Kanossza Shame – A szégyentelen
ALEXANDER PAYNE
• Baski Sándor: Keserédes élet Alexander Payne filmjei
MESETERÁPIA
• Hirsch Tibor: Sorskönyv-mesék Mesefilmterápia – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Varga Balázs: Családban marad Átok
• Schubert Gusztáv: Közös többszörös Társas/Játék
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Kirúgó mérkőzés Krízispont
• Huber Zoltán: Vissza az alapokhoz A némafilmes
• Gelencsér Gábor: Utazás Katatóniába Isztambul
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Grafománia és tipomágia Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
MOZI
• Margitházi Beja: Aurora
• Vajda Judit: Bor, tangó, kapufa
• Forgács Nóra Judit: Szex felsőfokon
• Kovács Kata: Családban marad
• Barkóczi Janka: Szilvás csirke
• Baski Sándor: Az erő krónikája
• Alföldi Nóra: Az ördög benned lakozik
• Parádi Orsolya: Szingli fejvadász
• Roboz Gábor: Védhetetlen
• Sepsi László: Borotvaélen
• Nevelős Zoltán: Tirannoszaurusz
• Kovács Marcell: A bűn hálójában
• Tüske Zsuzsanna: Egy hét Marilynnel
• Varró Attila: Warrior
DVD
• Lichter Péter: A nyugtalanság kora
• Pápai Zsolt: Adėle H. története
• Tosoki Gyula: Vasököl
• Sepsi László: A fegyver éve
• Géczi Zoltán: Nagy Sándor, a hódító
• Varga Zoltán: A rettegés mélye
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Pálfi Györggyel

Az elit klub felrobbantása

Kovács Kata

A Karlovy Vary-ból három díjjal hazatérő Szabadesés szeptember végétől a mozikban látható. A Toldi a Nemzeti Filmalap jóváhagyására vár.

 

Pálfi György 2007 óta nem forgatott nagyjátékfilmet állami támogatásból, a Filmalap tavaly nyáron megítélt 900 millió forintjából azóta sem indult el a Toldi forgatása. Miután az utóbbi időben többször nyilatkozott a fennakadásokról és a finanszírozással kapcsolatos kétségeiről, a Szabadesés című – dél-koreai támogatásból készült – munkája pedig három díjat (legjobb rendező, különdíj, az Europa Cinemas zsűrijének díja) is elhozott Karlovy Varyból, megtört a jég: újraindultak a tárgyalások.

 

*

 

Mik a fejlemények a Toldival kapcsolatban?
Jelen pillanatban épp a tárgyalási folyamat közepén vagyunk. Sikerült elérni, hogy beszéljünk a Filmalappal. Elindult a kommunikáció, nagyjából megismertük egymás álláspontját, ennek nagyon örülünk, és persze mi is kompromisszumkészebbek vagyunk. Most annak kell kiderülnie, hogy támogatják-e a filmet, vagy nem támogatják, esetleg milyen feltételekkel támogatják.

Más forrásból nem lett volna finanszírozható a film?
A Katapult Film producerei nem találtak koprodukciós partnert külföldön, de kényelmesen hátra is dőltek, miután a Filmalap informálisan megígérte, hogy támogatja a Toldit – azt mondtuk, hogy legyen akkor ez egy teljes egészében általuk támogatott produkció. Született is egy belső döntés az indulásról még márciusban, de ez a technikai okok miatt  nem lett nyilvános.

Mit jelent pontosan, hogy megítélte a támogatást a Filmalap? Jár ez bármilyen kötelezettségvállalással, vagy egy ilyen pályázati eredmény bármikor felülírható?
A Filmalap bizottsága úgy működik, hogy bármiben dönthetnek: megítélhetnek egy támogatást és bizonyos keretek között vissza is vonhatják a döntést. Nekünk tavaly nyár elején 900 millió forintot ítéltek, erről van a kezünkben egy határozat, de ehhez járult egy feltételrendszer is a gyártási tervre, a költségvetésre, a különböző technikai dokumentumokra vonatkozóan. Akkor költhetjük el az összeget a filmre, ha ezeket az anyagokat elkészítjük és elfogadja őket a Filmalap.

Milyen jellegű feltételeket szabtak?
A legfőbb viták a gyártási tervvel és a second unittal kapcsolatosak és ezekről végre elkezdtünk tárgyalni. Így új helyzet állt elő, és ha a korábban kiszabott feltételeket emlegetném fel, akkor egy régebbi állapotot idéznék fel, ami remélhetőleg néhány napon, akár egy héten belül konszolidálódik.

Azt írja rólad a Népszabadság, hogy a Taxidermia óta dühből készítesz filmet. (Csákvári Géza: "Mondják végre meg, hogy nem lesz Toldi-film" – Interjú Pálfi Györggyel. Népszabadság, 2014. július 19.) Köze lehet ennek a dühnek ahhoz, hogy mintha a Taxidermia óta várnál a lehetőségre, hogy elkészíthess egy nagyköltségvetésű szórakoztató filmet, de erre nem kaptál lehetőséget, így nem derülhet ki az sem, hogy inkább szerzői vagy közönségfilmes alkat vagy-e?
Ezt igazából soha nem akartam eldönteni. Hozzám Spielberg példája áll a legközelebb, az ő filmjein nőttem fel, hatott rám a Párbaj, a Cápa, a Harmadik típusú találkozások. De főleg az a változatosság, hogy megcsinált egy Indiana Jonest, aztán meg egy Bíborszínt, megcsinálta egy E.T-t, majd A nap birodalmát.

De te még nem csináltad meg a Toldit.
Nyolc éve próbálom áttörni azt a falat, hogy nem csak szerzői filmes vagyok. Szeretném, ha a filmjeimet sok ember megnézné, és azt gondolom, értek is valamit a szórakoztatáshoz. De egyelőre nem tudok színtiszta műfaji filmekben gondolkodni, ezért keverem a műfajokat, ami egy csomó nézőt kizár. A legtöbben a tiszta műfajú filmekre mennek el: a lehető legkomfortosabb élményre vágynak, ez pedig a film megnézése közbeni lehető legkevesebb aktív befogadói közreműködést jelenti, azt, hogy könnyen be tudják határolni, milyen elbeszélésmóddal, struktúrával fognak találkozni. Természetesen az ilyen filmeknek is lehet üzenete, aminek a megfejtésén hetekig lehet agyalni. A Toldinál is ez a cél: hogy a romantikus, történelmi akciófilm zsánerét – ami eleve kevert zsáner, de elég elterjedt és könnyen befogadható – a lehető legteljesebben használjuk, miközben fejtörésre késztetjük a nézőt. Dupla fenekű filmről van szó, amely első szinten teljesíti a műfajt, de ha tovább akarunk lépni, megadja a lehetőséget esztétikai-gondolati játékra, amit a korábbi filmjeim nézői is érdekesnek találnak majd.

Egyetértesz azzal, hogy dühből filmezel?
Ezen sokat gondolkoztam. Valóban könnyen dühbe jövő ember vagyok, és mintha szükség is lenne erre az energiára, hiszen sokszor lehetetlen körülmények között kell filmezzek. Márpedig úgy tűnik, hogy egy magyar filmesnek, aki akar is valamit, lehetetlen körülmények között kell filmet készítenie. A düh nagyon inspiráló dolog, az alkotásoknak pedig szükségük van erős érzelmi tartásra. A düh gyakran pozitív alkotói attitűddé tud alakulni: pl. egy valamire való bizonyítási kényszerré. A Taxidermia sorsa végül úgy alakult, hogy nem támogatták, mert undorítónak, felháborítónak találták, olyasminek, amit nem szabad a filmvásznon mutogatni. Ekkor jött a düh, hogy csak azért is megmutassam. Ha a Nem vagyok a barátodat megnézzük, ami egy szabad elhatározásból készült, olcsó mozi, ott nem volt düh: az érdekelt, tudok-e úgy filmet csinálni, ahogyan bárki – egy egyszerű videokamerával, pénz nélkül – és fel tudom-e robbantani azt az elit klubbot, aminek mindenki gondolja a filmgyártást a költségessége miatt. De ez 2009, amikor még nem volt mindenkinek a zsebében okostelefon HD-kamerával – akkor ezt még érdemes volt bizonyítani, kutatni. A Final Cut mégsem dühből készült, hanem kétségbeesésből: 2010-ben leállt a teljes magyar filmgyártás, de én akkor is filmezni akartam. A Szabadesés egy lehetőség volt, de volt benne düh is: hogyan lehet az, hogy 2014-ben a Filmalap helyett Dél-Korea támogat egy magyar filmet, nekem pedig azt a szívességet kell kérnem a stábtagoktól, hogy szinte ingyen dolgozzanak. Mindezt azért, mert az itthoni finanszírozási rendszer lassú és bürokratikus. Számomra ez nehezen elfogadható..

A Szabadesés sikere hozzájárult, hogy elindult a kommunikáció a Filmalappal?
Ezt tőlük kell megkérdezni. Ha az a logika, hogy Filmalapnak alapvetően a rendező személyével volt problémája, közben egy nagy nemzetközi fesztiválon pont azt mondták, hogy nekik éppen a rendező személye tetszik, akkor valószínűleg  jókor kaptuk a díjakat Karlovy Varyban.

Volt olyan sztori, ami kimaradt a Szabadesésből?
Nem. Nagyon gyors munka volt, fél év alatt készült el az ötlettől a kész filmig, úgyhogy nem hibázhattunk.

Számít a sorrend?
Nagyon, hiszen nem különálló rövidfilmekről van szó, hanem egy nagyjátékfilmről. A szobák felcserélhetőek, mert ezek egy időben zajló történetek, de a filmszerkezetnek, a ritmusnak úgy kell működnie, hogy fenntartsa a nézői érdeklődést. Rengeteget kellett tesztelnünk, hogy a lehető legpontosabb struktúra jöjjön ki. Forgatókönyv állapotában szándékosan nem döntöttük el ezeket a kérdéseket.

Az itt megvalósított elbeszélői szerkezet biztonságosnak bizonyult?
Gyártási szempontból nagyon biztonságos, nézői szempontból viszont rizikós, mert azzal játszik, hogy hét rövidfilm – amelyek külön történetekként nem is nagyon élnének meg – hogyan tud egy nagyjátékfilmmé összeállni. Ha valamilyen tekintetben kísérleti ez a film, akkor ez az: hogyan lehet totálisan szétzúzni a hagyományos nagyjátékfilmes formát, karakterfejlődést, a csúcspontokkal megtűzdelt egyívű történetet kihagyva úgy, hogy mégis egy gondolatilag egységes nyolcvan perces filmet építsünk fel. Már az írás közben, a felvétel során pedig egyre inkább azzal játszottunk, hogyan lehet ezeket a történeteket különböző műfajoknak megfeleltetni és új műfajokat létrehozni a filmen belül.

Melyek ezek a műfajok?
Van benne például egy olasz, nyolcvanas évekbeli horror/thriller, vagy az a fajta dokumentarista fikció, ami a legtisztábban a 24 című sorozatban jelenik meg. Itt vállon volt a kamera, és a tengelyszabályokat sem tartottuk be, mert ebben a jelenetben egy nagyon zaklatott állapotú szereplő jelenik meg, és ezzel a fajta képkezeléssel szeretnénk hasonló lelkiállapotot előidézni a nézőben is. Az idős pár jelenete nagyon hagyományos fix kamerás felvétel, még objektívet sem cseréltünk: ötvenes optikával vettük fel, nagyon szigorúan keretezett hagyományos történetmesélést használtunk. Van benne sitcom is, ahol megpróbáltuk a filmes videotechnikát úgy használni, mintha televízióznánk, úgy is világítottunk, snitteltünk, sőt, még nevetéseket is alátoltunk.

Ezek azért nem feltétlenül műfaji, hanem gyakran puszta formanyelvi kísérletek.
Ez így van. A műfaj az írás közben határozta meg a munkát, a történetre hatott, a forgatásnál pedig a formanyelvi kérdések kerültek a középpontba.

Megjelennek más műfajok vagy formanyelvi játékok a Toldiban is?
Megjelennek más műfaji és szerzői elemek is, de a szándékunk elsősorban az, hogy ezek ne feszítsék szét a hagyományos kereteket, hasson és működjön a kalandfilm. Hogyan lehet sok pénzből készülő box office mozit csinálni, ami sok emberhez eljut (még ha matematikailag nem is lehetséges, hogy nyereségessé váljon, hiszen nem angol nyelven készül és nincsenek benne A-kategóriás sztárok)? Hova soroljuk mondjuk a Djangót Tarantinótól? Nem csak egy western, hanem szerzői és egyben szórakoztató film is. Ez az az út, ami engem is izgat. Azért érdekes, hogy erről beszélünk, mert jelen pillanatban a Filmalappal ez is a vita tárgya.

Pontosan mi?
A mi forgatókönyvünk nagyon ravaszul követi az Arany-féle történetet, a mesélési struktúrája, a jelenetek sorrendje meglepő. Habár ragaszkodik az eredeti mű eszméjéhez, és igyekszik az elemeit a leghűségesebben használni, de mégiscsak használja azokat. Úgy döntöttünk, hogy ahogyan Arany versszakai tulajdonképpen egy-egy Ilosvai-idézetnek a kifejtései, ezt a 150 éves irodalmi struktúrát mi most filmnyelvre emeljük át, és a filmes dramaturgia, törvényszerűségek figyelembevételével átírjuk az Arany-művet.

Milyen szerinted a Toldi-karakter?
A forgatókönyv megírása közben a bennünk felmerülő legfontosabb kérdés az volt, hogy mitől hős Toldi Miklós. Emlékszem, amikor megérkezett a Csillagok háborúja legelső része, a Baljós árnyak mekkora csalódással töltött el, hogy nem lehet akárkiből jedi, erre születni kell. Arra épül az egész Toldi-történet is, hogy bár paraszti sorban nevelkedett, de nemes fiúról, egy kiválasztottról van szó. Megöli a cseh lovagot, ami az országnak éppen akkor politikailag jól jön, így ezzel a gyilkos tettel az egyik legnagyobb magyar hőssé válik. De ne feledjük, Arany folytatja a történetet a Toldi szerelmében és a Toldi estéjében, nekünk pedig arra kell választ adnunk, hogy ez a gyilkológép, akinek egyetlen tehetsége, hogy öljön, mitől is válik igazán hőssé. Attól, hogy erős? Vagy, mert a megfelelő időben öl meg bizonyos nagy ellenségeket? Ezen töprengtünk sokat, és erre a kérdésre adtunk nagyon hasonló választ, mint Arany. Azzal a különbséggel, hogy a szép sorok nála jobban elrejtik a választ. Míg ő heroikussá teszi a hőst, nálunk inkább emberivé válik, egy tépelődő, döntéseket hozó, azok következményeit elviselni kényszerülő emberré. Ebben a karakterben találtuk meg azt a hősiességet, ami valóban tudja igazolni azt, hogy a nép ajkán legendává vált.

Hogy néz ki a hírhedté vált négy perces jelenet, amelyről olyan sokat vitáztatok a Filmalappal?
Úgy gondoltuk, érdekes lehet, ha egy ilyen epikus film egy egysnittes, monumentális jelenettel indít, még ha utána nem is ezt a nyelvet beszéli. Ezzel felelevenítenénk a magyar film Jancsó-, Fehér György- vagy Tarr Béla-féle hagyományát, amely persze megjelent másoknál is, Antonionitól Angelopuloszon, Orson Wellesen át Altmanig, De Palmáig, Scorsese-ig. Kiderült, a Filmalapnak az volt ezzel a problémája, hogy azt hitték, egyben akarom leforgatni, de erről természetesen szó sincsen, én ezt három vagy négy különböző beállításból venném fel, de persze a néző számára ez egy snittnek kell, hogy hasson, ahogyan azt például Hitchcock is megcsinálta a Kötélben. A Filmalap szerint ezt a snittet egyben lehetetlen elkészíteni, ezért javasolták a tesztforgatást. Végül az egyeztetések során tisztázódott, hogy technikailag kivitelezhető és nincs szükség a tesztre.

Szerinted milyen lenne az ideális filmfinanszírozási rendszer Magyarországon?
Ideális filmfinanszírozás Magyarországon szerintem nem létezhet. Ideális a helyzet az Egyesült Államokban, ahol megkérdőjelezhetetlen gazdasági alapokon nyugszik a filmgyártás. Szabad piacgazdaság van, ahol, ha az egyik stúdiónak nem kell a filmed, még mindig kereshetsz másikat, vagy kitalálhatod, milyen üzleti modellben lehetsz a legsikeresebb. Van egy kialakult ipar, és van akkora nézőközönség, aki ezt anyagilag fenn tudja tartani. Európában teljesen más rendszerek lehetségesek, mert minden ország más nyelvet beszél. Azokban az országokban, ahol legalább harminc millió ember él, kialakulhat valamiféle piac, és itt sokkal egészségesebb is a finanszírozás. A kis, önálló nyelvű országokban nem létezik piac, így ezek a kérdések sokkal bonyolultabbak, nincs egy ideális rendszer.
Azt gondolom, hogy a Filmalap ebben a környezetben egy viszonylag egészségesen működő rendszer lehetne, a léte pedig mindenképpen jó, hiszen ha nem lenne, akkor továbbra sem lenne semmi pénze a magyar filmnek, vagy minden évben az aktuális költségvetési vitáknak lenne kiszolgáltatva, ahogy ez az MMKA-nál volt korábban. A Filmalap létrejöttével, ahol a támogatás a hatoslottó nyereségadójához kötődik, ez a bizonytalanság megszűnt. De fontos lenne, ha ki tudnának egyezni az alkotókkal és kétoldalú kommunikációt biztosítanának, esetleg a szakmát érintő döntéseikbe bevonnák a szakma képviselőit.

 Azt is gondolom, hogy nem szabadna lemondani a rövidfilmekről, a hosszú- és rövid dokumentumfilmekről, az oktatásról, és legfontosabb helyen a kísérleti filmekről. Jó volna elérni egy Balázs Béla Stúdió-szerű intézmény létrehozását, ahol egy nagyjátékfilm költségvetésének megfelelő összegből évi sok kísérleti film megszülethetne, amelyeket nem forgatókönyvvel pályáztatnak.

Mit gondolsz, a jelenlegi finanszírozási rendszernek egyedi esete, ami a Toldival történik, vagy csak ez az egyetlen, ahol nyilvánosságra került a konfliktus?
Ők azt mondják, egyedi eset.

 

A beszélgetés 2014. augusztus 7-én készült.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 18-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11757