KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/július
SIDNEY LUMET
• Takács Ferenc: A rutin varázslója [RÉSZLET] Sidney Lumet 1924-2011
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Filmrendszerváltás Filmesek az új filmgyártási struktúráról
• Pápai Zsolt: Fűzfapoéták és háztáji zombik Kísérleti és kisjátékfilmek
• Gorácz Anikó: Rabszolgasors Csicska
SIDNEY LUMET
• Orosdy Dániel: Árnyékvonal Gyöngyszemek a Lumet-életműben
• Pápai Zsolt: Sötétség és köd Harlemben Sidney Lumet: A zálogos
CIRKUSZFILMEK
• Szabó Noémi: Sátor-ponyva Cirkuszfilmek
• Sepsi László: Teleapokrif Carnivale – A vándorcirkusz
LATIN MOZI: MEXIKÓI ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Két golyót a tábornok úrnak! Mexikói vadnyugat
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Varró Attila: Homo Luchador Mexikói szuperhősök
• Nevelős Zoltán: Embervadászat Vagyunk, akik vagyunk
DIGITÁLIA
• Szabó Z. Pál: A filmidő A 3D-mozi és a negyedik dimenzió keresése
ŐSESZTÉTIKA
• Bárdos Judit: A filmszem többet lát A korai filmelméletek
• Szíjártó Imre: A tizedik múzsa születése Karol Irzykowski
• Margitházi Beja: Ismeretlen ismerős A tizedik múzsa
TELEVÍZÓ
• Szabó Dénes: Gaga Horror Picture Show Sztár-imázs
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Árral szemben Udine
• Varga Balázs: Társadalmi térben Wiesbaden – goEast
KRITIKA
• Horváth Eszter: A lélek antropológiája Attenberg
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Magányos és gyanakvó Saverio Costanzo: A prímszámok magánya
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Fair Game
• Pálos Máté: Amador
DVD
• Varga Zoltán: Wallace és Gromit: A teljes gyűjtemény
• Pápai Zsolt: Francia szépség
• Sepsi László: Állj mellém!
• Tosoki Gyula: Veronika meg akar halni
• Alföldi Nóra: Tigrisek földjén
• Vincze Árpád: Manolete
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Üldözők

Harmat György

 

Jobb későn, mint soha. Az Üldözők című film tizennyolc éves késéssel érkezett el hozzánk, s ha nem is igazán jó, azért ki-ki megtalálhatja benne azt, amiért moziba jár: a viszonylag lassú, de feszült történetet; a nagy sztárokat; vagy akár azt az örömet, amellyel a mai „új Hollywood” jellemzőinek előzményeit fedezheti fel egy régebbi alkotásban.

„Arthur Penn, az Üldözők rendezője, 1957-ben kezdte pályáját, korábban, mint „új Hollywood” igazi, fiatalabb reprezentánsai (Bogdanovich, Coppola, Lucas és mások). A világhírt tíz évvel később a Bonnie és Clyde hozta meg számára. Ezt a jelentős filmjét mi is láthattuk, akárcsak a Kis nagy embert, valamint a müncheni olimpiáról készített Így látták ők című dokumentumfilmet,  amelyhez Penn is hozzájárult egy epizóddal.

Az Üldözők azzal indul, hogy Bubber Reeves egy társával megszökik a börtönből. Menekülésük közben társa megöl egy férfit, és a lopott kocsival faképnél hagyja Bubbert. A gyilkossággal Rubbert vádolják. Mexikóba szökne, de szülővárosának környékére keveredik, ahol felismerhetik. Calder, a seriff, el akarja fogni, de mivel biztos ártatlanságában, sokkal inkább Bubber pártján áll, mint az amerikai Dél városkájának előítéletekkel teli, könnyen  félrevezethető, unatkozó polgárai.

Nagy lehetőség rejlik ebben a városrajzban, Penn mégis alig ad többet a már ismert filmes ábrázolásoknál.Igaz ugyan, hogy hangulatilag erőteljesen érzékelteti a „mindenki ismer mindenkit”, a „minden az utcán történik”, a „senkinek nem lehet titka” szorongató atmoszféráját, ám a cselekményvezetésben, a figurák megformálásában már a sémák uralkodnak: megjelenik az érző szívű nagytőkés, aki rögtön kimutatja a foga fehérét, ha terveit keresztezik; a hivatalnok, aki felesége nagyravágyásának és hűtlenségének áldozata, amelyet ő maga sunyisággal, „kis” aljasságokkal kompenzál; és természetesen főszerephez jut a makulátlan tisztaságú seriff. E két utóbbi szerepbe két nagyszerű színész lehel életet: a hivatalnokot Robert Duvall játssza (évekkel a M.A.S.H.-ben, valamint az Apokalipszis, most-ban elért sikerei előtt) és Marlon Brando, aki képes arra, hogy Calder forgatókönyv szerinti „síküvegfigurájából” hús-vér embert formáljon.

Ez a két alakítás már „új-Hollywoodot” ígéri, akárcsak a félelmetes záró fortissimo: a cirkusszá, népünnepéllyé átalakuló embervadászat. A jelenet köntöse még a régi, de a kép, ahogy a városszéli roncstelep (Bubber rejtekhelye) melletti üres térség hirtelen megtelik a kisvárosi polgárok odaérkező autóival; ahogyan „játékká” (!) lesz a meggyújtott autógumik görgetése-dobálása; a meg-megcsillanó abszurd humor (az elfogott Bubber-nek bekiabál egy lány a rabkocsiba: „Én vagyok Cuty Best! Emlékszel a nővéremre?”); – mindez már valóban új.

Jó lenne, ha a filmátvevők tovább tallóznának Penn még értékesebb filmeket tartalmazó életművében; ott a 60-as évek légkörében fogant Alice’s Restaurant vagy a Brando–Nicholson párost szerepeltető western, a Missouri Breaks.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6653