KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/április
ISZLÁM HÁLÓ
• Baski Sándor: Nem lehet kihúzni Arab twitter
DVD
• Tosoki Gyula: Eden Lake – Gyilkos kilátások
• Nagy V. Gergő: A furcsa srác
• Czirják Pál: Ismeri a szandi-mandit?
• Teszár Dávid: Yona, a pingvinek királynője
• Varga Zoltán: Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró
• Pápai Zsolt: A Mephisto-keringő
MOZI
• Alföldi Nóra: A gyerekek jól vannak
• Forgács Nóra Kinga: A HR-menedzser
• Vajda Judit: Kedves szomszéd
• Tüske Zsuzsanna: Hajszál híján úriember
• Sepsi László: Sorsügynökség
• Baski Sándor: A belgrádi fantom
• Pápai Zsolt: Eljő a napunk
• Kovács Kata: Ébredj velünk!
• Kovács Marcell: Ismeretlen férfi
• Parádi Orsolya: Anyát a Marsra
DVD
• Gelencsér Gábor: Az én XX. századom
ALIEN-MOZI
• Sepsi László: Valakik odafent Látogatók az űrből
MAGYAR TABU
• Bori Erzsébet: A velünk élő spicli Magyar ügynökfilmek
TÓTH ÉS TOTH
• Ruprech Dániel: A kétarcú rendező Tóth Endre // André de Toth
ALIEN-MOZI
• Varró Attila: Elidegenedés Testrablók az űrből
• Orosdy Dániel: Figyeld az eget! A sci-fi horror két klasszikusa
KRITIKA
• Kolozsi László: Békaperspektíva A zöld sárkány gyermekei
AUSZTRÁL FILM
• Zalán Márk: A kenguru ugrani készül Ausztrál új hullám
• Szalay Dorottya: A vágy motorja Jane Campion
KRITIKA
• Pálos Máté: Az elcsábított naplója Chloe – A kísértés iskolája
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Empátia és absztrakció Beszélgetés Fillenz Ádám operatőrrel
FILMISKOLA: A ZENE
• Géczi Zoltán: Ördög bújt a partitúrába Alternatív összhangzattan
• Hubay Gergely: A jóltemperált futószalag Így készül a filmzene
MAGYAR TABU
• Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: És mégis mozog Új magyar film
TÓTH ÉS TOTH
• Sólyom András: Kalandtúra ’39 Varsói gyors
AUSZTRÁL FILM
• Szabó Ádám: Kertvárosi holttér David Michod Ausztráliája
ALIEN-MOZI
• Vajda Judit: Twilight Zone Pittacus Lore: A negyedik
ISZLÁM HÁLÓ
• Schreiber András: Perzsa cenzor A Panahi-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MOZI
• Varró Attila: A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó napjaim

Vajda Judit

Les Temps qui reste – francia, 2005. Írta és rendezte: Francois Ozon. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Valentin Silvestrov. Szereplők: Melvil Poupaud (Romain), Jeanne Moreau (Laura), Valeria Bruni-Tedeschi (Jany), Louise-Anne Hippeau (Sophie). Gyártó: Fidelité Productions / France 2 / Studio Canal. Feliratos. 85 perc.

 

Ozon filmjei sohasem érdektelenek. Legyen szó megfordított szerelmes történetről (5x2), önreflexióval telített rejtélyfilmről (Swimming Pool), zenés krimiről (8 nő), pszichologizáló gyászdrámáról (Homok alatt), Fassbinder-adaptációról (Vízcseppek a forró kövön) vagy abszurd fekete komédiáról (Szappanoperett), mindennel telibe talál és zavarba ejt. Új művével, az egy haldokló divatfotós végjátékát ábrázoló Utolsó napjaimmal is tud újat mondani.

A halál feldolgozhatatlan ténye nem először bukkan fel Ozon filmjeiben, a Homok alatt a férje hiányát feldolgozni képtelen feleség szemszögéből mutatta meg az elmúlást. Az Utolsó napjaim a másik oldalról, a haldokló szemszögéből nézi a megsemmisülést. A halál felfoghatatlan – főleg ha egy 31 éves, fiatalsága és ereje teljében lévő emberről van szó, akit alattomos betegség támadott meg –, mivel az egyetlen kétségbevonhatatlan bizonyosság, saját világa szűnik meg.

Ozon filmjében a haldoklás magányos cselekedet, a végső, külső és belső utazás, amikor az ember mindennel és mindenkivel leszámol. A haldokló magára marad, hiába vannak rokonai, hozzátartozói, barátai. Ozon haldoklójának, Romainnek is saját magát kell meggyászolnia, elbúcsúztatnia és eltemetnie – még életében, mivel a halál abszurditását senki nem értheti meg az életben maradók közül. (Egyedül a Jeanne Moreau játszotta a nagymama, aki maga is nagyon közel áll már a halálhoz – hiszen férjére emlékezve ő is arra készül – sejthet meg belőle valamit). Romain magányos utazása során éppen ezért válnak az ismerősök súlytalanná, és értékelődnek fel a vadidegen emberek (például az a házaspár, aki egészen szokatlan dolgot, egy utolsó jócselekedetet kér tőle).

Az európai ember babonásan iszonyodik a haláltól. Mivel az Utolsó napjaimban a filmidő 90 százalékában egy haldoklót látunk, nézőként kénytelenek vagyunk egy félig halott bőrébe bújni. Ozon nem a kegyes hazugságok rendezője, kénytelen vagyunk a haldokló szemével nézni a világot, és ez – életre szóló élmény.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8634