KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Szilágyi Ákos: Alekszandr Trosin (1942–2008)
• S. A. : Kateřina Pošová (1930–2008)
PÁRIZS '68
• Ádám Péter: A forradalom illuzionistái
• Kovács András Bálint: Mozipravda Godard ’68
• Jancsó Miklós: Zsebünkben a bölcsek köve
BÓDY GÁBOR
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 1. rész
KEN RUSSELL
• Takács Ferenc: A megfilmesített filmgyűlölő D. H. Lawrence a moziban
BACSÓ PÉTER
• Muhi Klára: Rendszerek és bűnbakok Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Báron György: Te rongyos élet... Bacsókönyv
INDIANA JONES
• Beregi Tamás: A régész, aki kalandor volt Indiana Jones visszatért
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Arcjáték Futball a tévében
• Deák Dániel: Leértékelt sorsok Az igazság ára
FESZTIVÁL
• Nóvé Béla: Színpompás szürke fény Tampere
• Kemény György: Képdzsungel Minden mozi!
• Andor Tamás: Tehenek az olajmezőn Dialektus 2008
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Fényes kövek Shine a Light
• Csillag Márton: Rókabőr Kis Vuk
MOZI
• Kolozsi László: Párizs, szeretlek…
• Vajda Judit: A másik Boleyn lány
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer
• Teszár Dávid: Cyborg vagyok, amúgy minden oké
• Donáth Mirjam: Karamell
• Pápai Zsolt: Erőszakik
• Schreiber András: Gyilkosság online
• Kovács Marcell: Vasember
• Varró Attila: Totál Turbó
DVD
• Csillag Márton: Ó, testvér, merre visz utad?
• Alföldi Nóra: Nulladik óra
• Klág Dávid: Halott férfi nem hord zakót
• Pápai Zsolt: Csalók

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cinématographe Lumière

A halál legyőzése

Bikácsy Gergely

Kilencven éve született meg a mozi. 1885. december 28-án tartotta első nyilvános vetítését Auguste és Louis Lumière a párizsi Grand Caféban.

 

Az egyik első magyar filmszaklap Mozgófénykép Híradó névre hallgatott. De ezen a címen senki sem emlegette, valójában Kinematographen Anzeigernek ismerték. Ez a Kinematographen Anzeiger (Budapest VII., Rákóczi út 68. I. em. 9.) a film születésének hetedik évfordulójára, 1908 decemberére ünnepi számot adott ki. A címlapon „a kinematográfia megteremtői”: legfelül a Lumière-fivérek, bajszosan és elmélyülten, mint két társadalom-megváltó filozófus, alattuk Léon Gaumont, Thomas E. Edison, Charles Urban. Jövőbe látó, derűs tekintetek. Az Anzeiger szerkesztői jól tudták, hogy a filmet nem „feltalálták”, hanem megteremtették. A vetítés lehetőségét teremtették meg, és sokkal többen, mint amennyien bármely filmlap címoldalára felférnének. Georges Demeny például Demény néven magyar eredetű, Skladanowski lengyel–német. És a legnagyobb elfeledett, aki már Lumière előtt vászonra vetített képet, az angol Friese-Greene. Vagy Augustin Le Prince az? Neki a szabadalmát ellopták, másodjára meg már elkésett vele. Csak egy utcáról sebtében felhívott rendőr tanúsíthatná, hogy „ő találta fel a mozit”.

Mert nem a filmet, a mozit kellett feltalálni. Azt a szertartást, hogy valamely dobozból kivetíthető legyen a mozgókép, és ezt a nagy képet akár több százan egyszerre nézhessék. Közhely ma már, amit az első Lumière-bemutató után egy francia újságíró leírt: a megörökített mozgás lépés a halál legyőzése felé. Kicsi kis lépés. De nagyobb úgysem lesz.

Lumière-ék 1895 tavaszától különböző tudós társaságoknak már rendszeresen kivetítettek mozgóképet a vászonra. 1895. december 28-án először: jegyet vásárló közönségnek. Emlékeztessünk megint, hogy Edison és mások már évekkel előbb mutattak fényképezett mozgóképet úgy, hogy egyetlen ember nézhette csak, dobozba kandikálva? Mi a különbség?

A mozi lényege.

Érdekes, hogy Lumière-ék aznap vetítettek először nyilvánosan vászonra, amely napon Kosztolányi (tíz évvel azelőtt, 1885-ben) megszületett. Számunkra legyen a nap egyezése fontosabb a tíz év különbségnél.

Kosztolányiról, halála előtt pár héttel amatőr mozgókép készült. Egyedül láttam, a televízió előtt. Egyedül nem szabad mozgóképet nézni. Hirtelen úgy éreztem, Kosztolányi azért halt meg, mert ezt a filmet nem több száz ember nézi együtt, álomszerű közös csendben. Aki egy mozi vásznán mozog, sohasem halhat meg. Akit egyedül néznek a tévé előtt, az ugyanolyan halott, mint a nézője.

Írjuk fel iskolai füzetünkbe, mert újból elfeledjük: Lumière-ék a mozit találták fel. A közös filmnézés lehetőségét. Sok fölös félelmünk volt már eddig is: de sem a színház, sem a beszélőfilm, sem más nem ronthatta el a mozi örömét. Nem lehet elpusztítani, nyugodtunk meg.

Pedig el lehet pusztítani. Azzal, ha egyedül nézzük. El lehet pusztítani a tévével és a videóval. A magánnyal. A halál legyőzése csak zsúfolt moziteremben lehetséges.

Lumière-ék a mozit találták fel. Konduljanak meg a vészharangok. Tíz év múlva, a századik évfordulón már lehet, hogy csak videó lesz, és a harangok némák maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/08 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6041