KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/szeptember
KRÓNIKA
• Andor Tamás: Kovács László (1933–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Kolozsi László: Zangezurban az idő Bodor Ádám-adaptációk
• Reményi József Tamás: A túlsó part Kamondi Zoltán: Dolina
• Kovács András Bálint: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel
• Stőhr Lóránt: Felhőjáték Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: A jó dokumentumfilm botrányos Beszélgetés Kisfaludy Andrással, Kocsis Tiborral és Vészi Jánossal
BERGMAN
• Gelencsér Gábor: Bergman rítusai Ingmar Bergman: Arc, Szűzforrás, Rítus
GRINDHOUSE
• Kovács Marcell: Jack Starlett: Verseny az ördöggel
• Géczi Zoltán: Don Edmonds: Ilsa, az SS nőstényfarkasa
• Nevelős Zoltán: Sergio Martino: Torzó
• Orosdy Dániel: Tobe Hooper: Élve elfogyasztva
• Horváth Antal Balázs: Russ Meyer: Jó reggelt és viszlát!
• Teszár Dávid: Yukio Noda: Zérónő: a vörös bilincsek
• Varró Attila: Henry Paris: Misty Beethoven feltárása
• Sahár Szilveszter: Szemétből katedrálist Roberto Rodriguez: Grindhouse – Terrorbolygó
ÚJ KÍNA, ÚJ MOZI
• Géczi Zoltán: Beretta-szimfóniák Hongkongi bűnügyi filmek
• Wostry Ferenc: Hongkong célkeresztben Category III
HALÁL-NAPLÓK
• Földényi F. László: A körtefa árnyékában Forgács Péter: Saját halál
• Jankovics Márton: Az utolsó pillanat Rekviemek mozgóképen
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A bűn terei Báron György: Alászállás az alvilágba – Psycho-analízis
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Elvek és társak Maár Gyula: Töredék
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Goodbye, Bafana
• Harmat György: Csapda
• Varró Attila: Hajlakk
• Sahár Szilveszter: Külvárosi rockerek
• Pápai Zsolt: Next
• Ádám Péter: Moliére
• Csillag Márton: A Simpson család
• Vajda Judit: Forró zápor
DVD
• Nevelős Zoltán: Medvebarát
• Pápai Zsolt: A manipulátor
• Kovács Marcell: A vörös kör
• Tosoki Gyula: A nap szépe

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

2 perces mozi

Tehén, elefánt, axolotl

Ágfalvi Attila

A kultikus Kis tehén az Internetről a mozikba vándorolt. A MyFilm Stúdió animációs egypercesei.

 

A kis tehén sztár lett 2002 nyarán, és ezzel kapcsolatban oldalakat lehetne megtölteni a jelenség elemzésével. A szociológusok és pszichológusok kereshetik a tömeg és hőse közti azonosulásra lehetőséget adó jellemzőket, az eszmefuttatások kulcsszavai nyilván a „buli”, az „infantilizmus”, a „kúl”, és az „X (y,w stb.)-generáció” lehetnének. Igen hálás téma volna továbbá az információs világsztráda korában annak kimutatása, hogyan lett világsztárunk az Internet segítségével a kis állat, milyen hírünket viszi a világba a milliárdos országimázs-pénzek és a Magyar Millennium idején. Hiszen a magyar lakosság nyomorúságos 10 százalékát kitevő Internet-használókon kívül a külhoni netezők is már valamikor az év elején titkos kultuszuk tárgyává emelték a tehénkét: volt, akinek Amerikából előbb attacsolta távoli, még csak nem is magyar barátja a jópofa kis filmet, minthogy itthon bárkitől hallhatott volna róla. Megnéztük egyszer, kétszer, ötször, tízszer, jól szórakoztunk rajta (és kicsit azon is, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma még ilyesmit is támogat, amúgy nagyon helyesen), aztán alighanem el is felejtettük volna szép lassan. Csakhogy a Kis tehén, a MyFilm néhány más produkciójával együtt kis idő múlva feltűnt „igazi” filmek kísérőjeként a moziműsorban, s mint ilyen, igazán megérdemli, hogy az általa kiváltott jelenség helyett mint filmet őt magát is szemügyre vegyük.

Kérdés persze, érdemes-e a Kis tehént (Igor Lazin), és társait, a Vili, az elefántot (Pál Balázs) és az Akváriumot (Kollár László) különösebben boncolgatni. Mi mást lehetne írni például a komoly kritikusok által is zseniálisnak minősített, az előtte játszott Woody Allen filmmel (Süti, nem süti) szembeállítva piedesztálra emelt Kis tehénről, mint amit Hevesy Iván évtizedekkel ezelőtt írt a legelső, általa rajzos filmeknek nevezett rövid rajzfilmekről: „Meséjük gyermeteg, mégis, vagy éppen ezért, szabadabb, mint akármilyen más játékfilmé, hiszen motívumaik mind a fantázia országában születtek, mint apró hőseik… Ezek a mesefilmek és filmesek nem akartak többet, mint mulattatást..., alakjaik egyszerűen csak új, filmre született, félig emberi, félig állati pojácák.” És valóban, ahogy a szerzőktől is tudjuk, előbb volt Kollár László eredetileg gyermekeinek írt kedves dalocskája, minek hallatán a Vajdaságból áttelepült, képzőművész végzettségű, a Varga Stúdióban tanult Igor Lazin megrajzolta a filmet: pusztán a szórakozás kedvéért. Az igazán jó ötlet pedig az volt, hogy miután a film megjárt jó néhány fesztivált, a MyFilmnek sikerült az említett kísérőfilm-státuszt megszereznie, és a mozilátogatóknak is bemutatnia. Így lehelhetett a Kis tehén igazi friss levegőt a multiplexek mesterséges hűvösébe, és így alapozhatta meg a Coen-testvérek stilizált nyomasztását (Az ember, aki ott sem volt) az Akvárium magyaros, Duna tévés asszociációt keltő, andalító háttérzenés gyomrosa. Talán a váratlan, teljes gyanútlanságban bekövetkező mélyütés miatt ez utóbbi még a Kis tehén hatását is felülmúlja, soha ennyi hirtelen felugró popkornropogtatót mozi még nem látott. (Személy szerint nekem még tovább fokozta a hatást az, amikor ráébredtem: ott lenn az a kis rózsaszín csúnyaság egy axolotl, hiszen Cortázartól tudom, „rózsaszín kőarca mögött minden axolotl ember módjára gondolkodik…”)

Az eddig említett kisfilmek, már csak hosszuk (rövidségük) miatt is többnyire egy ötletre épülő, jópofa, karikatúra-mélységű dolgok, a számítógépes flash-animációk világát idéző kivitelben. Remélhetőleg a MyFilm olyan, valamivel nagyobb lélegzetű filmjei is előbb-utóbb moziba kerülnek, mint a Hilda története (Igor Lazin), ami mind néhány vonallal (el)rajzolt figuráival, mind montázstechnikájával távoli leszármazottja a Sárga tengeralattjáró világának. Története a két magányos emberről, kanárijukról és kutyájukról, valamint gengszterekről és egy gyógyult homoszexuális-alkoholistáról ugyan a korszellemnek megfelelően kellően cinikus, sok olyan viccel, amik különösen az évente egyszer, valamilyen fesztiválkor moziba járók hisztérikusan nyerítő röhögését képesek kiváltani. De a blődli jótékony hangulata árad a sajátos látásmódú, hagyományos esztétikára fittyet hányó képsorokból, az „igazi” színészekkel készült szinkronhang pedig a filmes beszéd Szőke András és Badár Sándor óta nem tapasztaltan egyéni változata.

A MyFilm produkcióinak talán az lehet a legnagyobb sikere, ha a mozilátogatók nagyobb tömegeihez is eljut az a hír, amit a magyarság említett 10 százaléka már szerencsére tudhat: a jövő tömegkultúrájának látványát az egyre olcsóbbá váló technika segítségével a vad ötletekben tobzódó, gátlástalan merészségű, tehetséges és nagyon kreatív emberek fogják kialakítani, nem pedig a Dáridó neonromantikájának giccsgyárosai. S mivel a mennyiség előbb-utóbb szükségszerűen átcsap minőségbe, nemsokára a jelző nélküli kultúra is gyarapodni fog a munkáikkal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2082