KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ádáz hajsza

Jándor Kornél

Szató Dzsunjának ez a filmje csaknem egy évtizedes. Tavaly láthattuk egy későbbi munkáját, a Bizonyítási eljárást (néhány évvel korábban a Szuperexpresszt is). Egy japán–kínai koprodukcióban készült, a közeljövőben szintén bemutatásra kerülő alkotásával együtt a magyarországi mozinézőknek sokkalta reálisabb képük lehet már munkásságáról, mint némely, nála jelentősebb japán rendező alkotói pályájáról: számos filmje közül csaknem minden jelentősebb munkája eljutott hozzánk, ami bizony nem mondható el Osima, Sinoda, Kinosita és mások – hogy csak élőket említsünk – kiemelkedőbb értéket képviselő műveiről.

Az évtizedes késés mégis jelenthet valamelyes mentséget a film gyengéire. Ez a munka ugyanis Szató pályájának abban az átmeneti időszakában született, amikor a rendező a kalandos bűnügyi történetek világában tett hosszas kitérő után megkísérelt visszatérni a súlyosabb emberi-társadalmi problémákhoz. Így keletkezhetett ez a fordított krimi: kezdettől tudjuk, hogy a főhős ártatlan, s ennek bizonyítása, a jól előkészített kelepcéből való kimenekülés áll a cselekmény középpontjában. Amint az igazi bűnösök először megjelennek a vásznon, szinte nyomban megtudjuk róluk, hogy mifélék – a leszámolás már csak elmaradhatatlan kötelezettség. A menekülés, a bizonyítás és a leszámolás során azonban meglehetősen zavaróak a túl jól időzített patronok: minden reménytelen helyzetben épp a kellő pillanatban segít valaki… Izgalomra tehát sok okunk nincs: amikor a főhős a film elején a letartóztatás elől zokniban kimenekül az ablakon, majd egy ki tudja, honnan odavarázsolt cipőben iszkol árkon-bokron át, már sejthetjük, hogy ez az ember nem hagyja magát elintézni. Az öntudata megbénítására szánt gyilkos porok is egyik jelenetről a másikra tablettákká válnak, hogy könnyebb legyen kihánynia, miután erőszakkal a szájába tömték.

Az igazi varázslat az, hogy Takakura Ken ebbe a szerepbe is bele tudja oltani a rá jellemző érzelmes-fájdalmas hangulatot, s ebből még a zárójelenetre is futja: miután már minden elrendeződött, s a nehéz napokban hozzá szegődött kedvesét átkarolva elindul, tekintetéből akkor is sugárzik, hogy ez a becsületes hős továbbra is magányos és sebezhető marad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6023