KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cinématographe Lumière

A halál legyőzése

Bikácsy Gergely

Kilencven éve született meg a mozi. 1885. december 28-án tartotta első nyilvános vetítését Auguste és Louis Lumière a párizsi Grand Caféban.

 

Az egyik első magyar filmszaklap Mozgófénykép Híradó névre hallgatott. De ezen a címen senki sem emlegette, valójában Kinematographen Anzeigernek ismerték. Ez a Kinematographen Anzeiger (Budapest VII., Rákóczi út 68. I. em. 9.) a film születésének hetedik évfordulójára, 1908 decemberére ünnepi számot adott ki. A címlapon „a kinematográfia megteremtői”: legfelül a Lumière-fivérek, bajszosan és elmélyülten, mint két társadalom-megváltó filozófus, alattuk Léon Gaumont, Thomas E. Edison, Charles Urban. Jövőbe látó, derűs tekintetek. Az Anzeiger szerkesztői jól tudták, hogy a filmet nem „feltalálták”, hanem megteremtették. A vetítés lehetőségét teremtették meg, és sokkal többen, mint amennyien bármely filmlap címoldalára felférnének. Georges Demeny például Demény néven magyar eredetű, Skladanowski lengyel–német. És a legnagyobb elfeledett, aki már Lumière előtt vászonra vetített képet, az angol Friese-Greene. Vagy Augustin Le Prince az? Neki a szabadalmát ellopták, másodjára meg már elkésett vele. Csak egy utcáról sebtében felhívott rendőr tanúsíthatná, hogy „ő találta fel a mozit”.

Mert nem a filmet, a mozit kellett feltalálni. Azt a szertartást, hogy valamely dobozból kivetíthető legyen a mozgókép, és ezt a nagy képet akár több százan egyszerre nézhessék. Közhely ma már, amit az első Lumière-bemutató után egy francia újságíró leírt: a megörökített mozgás lépés a halál legyőzése felé. Kicsi kis lépés. De nagyobb úgysem lesz.

Lumière-ék 1895 tavaszától különböző tudós társaságoknak már rendszeresen kivetítettek mozgóképet a vászonra. 1895. december 28-án először: jegyet vásárló közönségnek. Emlékeztessünk megint, hogy Edison és mások már évekkel előbb mutattak fényképezett mozgóképet úgy, hogy egyetlen ember nézhette csak, dobozba kandikálva? Mi a különbség?

A mozi lényege.

Érdekes, hogy Lumière-ék aznap vetítettek először nyilvánosan vászonra, amely napon Kosztolányi (tíz évvel azelőtt, 1885-ben) megszületett. Számunkra legyen a nap egyezése fontosabb a tíz év különbségnél.

Kosztolányiról, halála előtt pár héttel amatőr mozgókép készült. Egyedül láttam, a televízió előtt. Egyedül nem szabad mozgóképet nézni. Hirtelen úgy éreztem, Kosztolányi azért halt meg, mert ezt a filmet nem több száz ember nézi együtt, álomszerű közös csendben. Aki egy mozi vásznán mozog, sohasem halhat meg. Akit egyedül néznek a tévé előtt, az ugyanolyan halott, mint a nézője.

Írjuk fel iskolai füzetünkbe, mert újból elfeledjük: Lumière-ék a mozit találták fel. A közös filmnézés lehetőségét. Sok fölös félelmünk volt már eddig is: de sem a színház, sem a beszélőfilm, sem más nem ronthatta el a mozi örömét. Nem lehet elpusztítani, nyugodtunk meg.

Pedig el lehet pusztítani. Azzal, ha egyedül nézzük. El lehet pusztítani a tévével és a videóval. A magánnyal. A halál legyőzése csak zsúfolt moziteremben lehetséges.

Lumière-ék a mozit találták fel. Konduljanak meg a vészharangok. Tíz év múlva, a századik évfordulón már lehet, hogy csak videó lesz, és a harangok némák maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/08 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6041