KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Loving Vincent

Zsubori Anna

Loving Vincent – francia-lengyel, 2017. Rendezte és írta: Dorota Kobiela és Hugh Welchman. Kép: Tristan Oliver és Lukasz Zal. Zene: Clint Mansell. Gyártó: Break Thru Productions / Trademark Films. Forgalmazó: DCI. Feliratos. 95 perc.

 

„Csak a festményeink beszélhetnek a nevünkben” – írta a modern festészet atyja. Vincent Van Gogh alakja és legendája leginkább két okból szokott felmerülni beszédtémaként. Egyrészt művészi zsenialitása kapcsán, akkor leginkább talán az 1888-ból származó ragyogó, lángmeleg színekkel festett Napraforgók című alkotása kerül szóba – vagy pedig afféle korabeli celebként, anekdotahős figurájaként a meg nem értett zseninek, aki levágott fülének köszönheti hírnevét. Dorota Kobiela és Hugh Welchman alkotása közelebb hozza Vincentet a nézőhöz: eleven és szenvedélyes, komplex személyiségként ábrázolja, noha az alkotás nem a művész-dokumentumfilmek panteonját gazdagítja, hanem a filmtörténet első kézzel festett festményekből álló animációs filmjeként eleveníti meg Vincent vibráló világát.

A Loving Vincent Orson Welles Aranypolgárát idézve a főhős halála után indul, interjúkon és leveleken alapuló detektívsztorit mesél el, Armand Roulin (Van Gogh egyik modellje egy ismerős arles-i családból) főszereplésével, aki apja kedvéért magánnyomozásba kezd a festő halála ügyében. Vincentről kiderül, hogy már gyerekként beilleszkedési problémái voltak, zűrös családi háttérrel rendelkezett, azonban a „meg nem értett művész” élete vége felé látszólag barátságos, és a művészetére inspirálóan ható környezetre lelt. Bár a cselekmény a halál lehetséges okait kutatja (gyilkosság? öngyilkosság?), és az egymásba fonódó, olykor ellentmondó elbeszélések viszik előbbre a történetet, a film gyengéjét pont ez a kusza és vontatott nyomozás adja. A képi világa azonban lenyűgöző: teljesen Van Gogh stílusát és konkrét képeit követi, amire még nem volt példa a filmművészetben (miközben a flashbackek a filmekben megszokott fekete-fehér formában elevenednek meg). A CGI-túladagolt néző szemének igazi vizuális orgia a pezsgő posztimpresszionista világa a vásznon, a film azonban ettől még nem lesz több mint egy újabb posztermásolat a színek szerelmese Napraforgók-járól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13518