KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Üldözők

Harmat György

 

Jobb későn, mint soha. Az Üldözők című film tizennyolc éves késéssel érkezett el hozzánk, s ha nem is igazán jó, azért ki-ki megtalálhatja benne azt, amiért moziba jár: a viszonylag lassú, de feszült történetet; a nagy sztárokat; vagy akár azt az örömet, amellyel a mai „új Hollywood” jellemzőinek előzményeit fedezheti fel egy régebbi alkotásban.

„Arthur Penn, az Üldözők rendezője, 1957-ben kezdte pályáját, korábban, mint „új Hollywood” igazi, fiatalabb reprezentánsai (Bogdanovich, Coppola, Lucas és mások). A világhírt tíz évvel később a Bonnie és Clyde hozta meg számára. Ezt a jelentős filmjét mi is láthattuk, akárcsak a Kis nagy embert, valamint a müncheni olimpiáról készített Így látták ők című dokumentumfilmet,  amelyhez Penn is hozzájárult egy epizóddal.

Az Üldözők azzal indul, hogy Bubber Reeves egy társával megszökik a börtönből. Menekülésük közben társa megöl egy férfit, és a lopott kocsival faképnél hagyja Bubbert. A gyilkossággal Rubbert vádolják. Mexikóba szökne, de szülővárosának környékére keveredik, ahol felismerhetik. Calder, a seriff, el akarja fogni, de mivel biztos ártatlanságában, sokkal inkább Bubber pártján áll, mint az amerikai Dél városkájának előítéletekkel teli, könnyen  félrevezethető, unatkozó polgárai.

Nagy lehetőség rejlik ebben a városrajzban, Penn mégis alig ad többet a már ismert filmes ábrázolásoknál.Igaz ugyan, hogy hangulatilag erőteljesen érzékelteti a „mindenki ismer mindenkit”, a „minden az utcán történik”, a „senkinek nem lehet titka” szorongató atmoszféráját, ám a cselekményvezetésben, a figurák megformálásában már a sémák uralkodnak: megjelenik az érző szívű nagytőkés, aki rögtön kimutatja a foga fehérét, ha terveit keresztezik; a hivatalnok, aki felesége nagyravágyásának és hűtlenségének áldozata, amelyet ő maga sunyisággal, „kis” aljasságokkal kompenzál; és természetesen főszerephez jut a makulátlan tisztaságú seriff. E két utóbbi szerepbe két nagyszerű színész lehel életet: a hivatalnokot Robert Duvall játssza (évekkel a M.A.S.H.-ben, valamint az Apokalipszis, most-ban elért sikerei előtt) és Marlon Brando, aki képes arra, hogy Calder forgatókönyv szerinti „síküvegfigurájából” hús-vér embert formáljon.

Ez a két alakítás már „új-Hollywoodot” ígéri, akárcsak a félelmetes záró fortissimo: a cirkusszá, népünnepéllyé átalakuló embervadászat. A jelenet köntöse még a régi, de a kép, ahogy a városszéli roncstelep (Bubber rejtekhelye) melletti üres térség hirtelen megtelik a kisvárosi polgárok odaérkező autóival; ahogyan „játékká” (!) lesz a meggyújtott autógumik görgetése-dobálása; a meg-megcsillanó abszurd humor (az elfogott Bubber-nek bekiabál egy lány a rabkocsiba: „Én vagyok Cuty Best! Emlékszel a nővéremre?”); – mindez már valóban új.

Jó lenne, ha a filmátvevők tovább tallóznának Penn még értékesebb filmeket tartalmazó életművében; ott a 60-as évek légkörében fogant Alice’s Restaurant vagy a Brando–Nicholson párost szerepeltető western, a Missouri Breaks.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6653