KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sötét ablak

Glauziusz Tamás

 

Bosszantóan rossz film, Hitchcock-motívumokkal. A fiatal regényíró és virágárus felesége váratlan örökséghez jut Párizsban: egy hatalmas, ódon lakás lesz az övék, de csak akkor, ha megtartják az örökhagyó aggastyán házvezetõnõjét is. Regényírónk a lakásban hatalmas állvány-távcsövet talál, mely egyenesen saját, elõzõ lakásuk ablakára szegezõdik. Talál még számtalan fényképnegatívot, melyen saját ifjú felesége látható ebben az elõzõ ablakban, félmeztelenül. Holmi levél-töredék is elõkerül az egykori gazda asztalfiókjából, a feleség kézírásával, aki pedig állítólag nem is ismerte a vénséget. Mi történt tehát? A rendõrség is erre kíváncsi, ugyanis az öregurat esetleg megölte valaki, talán a házvezetõnõ.

Mire idáig jutunk, már benne járunk jócskán a filmben, s az egész inkább üresjáratú fontoskodást, divatosan és szintúgy üres képi nyelven elõadott „krimit” rajzol, mintsem gazdag bûnfilmet. A rendezõ nem bírja tartani a feszültséget, helyette iskolásan illusztrál: az eleinte percenként buta-boldog bódulatban puszizkodó férj és feleség dramaturgiai parancsra most minden jelenetben ingerülten veszekszik. A bájos feleség szorgosan hazudik és bizonyára leplez valami szörnyû titkot. A tucatnyi jó filmben eddig kiváló J-H. Anglade féltékenységbe õrült elmebetegre veszi a férj figuráját, s mint valami példaadóan rossz színész, szemeit vadul forgatja, fogát vicsorítja, ripacskodik kínjában. Miután nejét kompromittáló videofelvételre is bukkan, a sötét pince-labirintusban gyilkossági kísérletre vetemedik: csúnya bácsi. A hosszas és unalmassá váló ál-lélektani elõkészítések után e horrornak szánt nagyjelenet kínosan komikus, afféle önparódia.

Vagy inkább Hitchcock-paródia. Az alaphelyzet távolról a Hátsó ablakra emlékeztet, s bár ez inkább dicsérendõ volna, a másodlagosság, meg az eredeti képi- és történetmondó tehetség hiánya már nem az. A film legérdekesebb figurája, a bosszúéhes házvezetõnõ lehetne, ha a Rebecca (Manderley-ház asszonya) szintén Hitchcock-alkotta figurájával tudna valami kezdeni rendezõnk. Nemigen tud, és itt sem a mintakövetés szándéka a hibás. Hibás a blöffölõ hajlam, hibás a stílusérzék fájdalmas hiánya, meg a nyegle nagyot-akarás. A film thriller szeretne lenni, ez azonban az egyik legnehezebb film-fajta, eredetibb tehetség vagy józan és biztos kezû iparos-alkat kell hozzá. A Sötét ablak rendezõje egyik sem: sóhajtsunk keserûen a közprédává lett Hitchcock emlékére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2437