KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Maurice Pialat halálára (1925-2003)
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Durva élet – kegyetlen színház Szenvedéstörténetek
• Bakács Tibor Settenkedő: Félrehagyott gyerekek Szép napok

• Szilágyi Ákos: Halálpanoptikum Szokurov, a nekrorealista
• Trosin Alekszandr: A kaukázusi fogoly Ifj. Szergej Bodrov
• Bikácsy Gergely: A köd másik oldalán Amnézia a moziban
• Hungler Tímea: Vírus az emlékezetben Cyber-memória
• N. N.: Cyber emlékezet
• Varró Attila: Kaidan a vásznon Japán kísértetfilmek
• Nevelős Zoltán: Vérfrissítés A kör
• Karátson Gábor: Mosolygó lány hun-lelke a sötétben Kínai kísértethistória
• N. N.: Pu Szung-ling adaptációk
• Schubert Gusztáv: Szellem a fürdőházban Chihiro
• Beregi Tamás: Be vagy a két toronyba zárva… Gyűrűk Ura 2: A Két Torony
• Ardai Zoltán: A király részideje Tolkien és Hollywood
• Zachar Balázs: Filmszínház – függöny nélkül Beszélgetés a pesti mozikról
• Zachar Balázs: Odeon-Lloyd
• Dániel Ferenc: Mozi minden mennyiségben A Regétől a Diadalig
KRITIKA
• Muhi Klára: Aszfaltpréri Rinaldó
• Korcsog Balázs: Titanisz az égben Solaris
DVD
• Pápai Zsolt: A kép csele A láthatatlan ember
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Dina vagyok
• Takács Ferenc: Szövevény
• Köves Gábor: Himalája – Az élet sója
• Jakab Kriszta: Miranda
• Hungler Tímea: Charlotte Gray
• Csillag Márton: Én, a kém
• Mátyás Péter: A muskétás

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Szörnyszülők

Bata Norbert

Mom and Dad – amerikai, 2017. Rendezte: Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Selma Blair, Anne Winters. Forgalmazó: Universal. 82 perc.

 

Régóta visszatérő (rém)képzet a populáris moziban a szülőre, felnőttre veszélyes gyermek figurája, legyen szó pszichopata csemetékről (The Bad Seed, Jófiú, Mikey), mostohacsaládjukat ritkító ördögfiókákról (Ómen I-II), vagy akár a karaktertípus vígjátékba delegált változatáról, a kis gézengúzokról (Reszkessetek, betörők!, Clifford, Dennis, a komisz). E felállás fordítottja csöppet sem meglepő módon jóval kisebb karriert futott be, akadnak azonban vakmerő vállalkozók, akik időnként mégis próbálkoznak vele. A Szörnyszülők (bár ezúttal találó a magyar címadás, az eredeti puritánsága említést érdemel: Mom and Dad, azaz Anyu és Apu) a Crank- és Gamer-filmeket társrendezőként jegyző Brian Taylor első saját játékfilmje (nemcsak rendezte, írta is), amelyben a Nicolas Cage és Selma Blair által játszott házaspár rátámad a saját gyerekeire, s egy rejtélyes tömegpszichózis hatására hasonlóképpen cselekszik a kisváros valamennyi felnőttje. A szűk körben ismert spanyol kultuszfilm, a Ki képes megölni egy gyereket? 1976-os provokatív Madarak-átiratában egy szigeten gyermekek gyilkolásszák az odatévedő felnőtteket: mintha a Szörnyszülők ennek a szituációnak lenne a fordítottja, de amerikai fronton is egyértelműek az előképek, George A. Romero remeke, Az élőhalottak éjszakája pusztulásvíziója ötvöződik a Wes Craven-filmekből ismerős családi kegyetlenkedésekkel.

A Szörnyszülők nem hagy kétséget afelől, értő módon nyúltak-e a tabutörő témához: ilyen hitvány opusszal még a kortárs mozikínálatban is alig lehet találkozni. Közhelyekből felskiccelt karakterei, a cselekményépítésben mutatkozó gikszerek – kivált a flashback-jelenetek beiktatása a feszültségpontokon –, a zilált vágással és a kézikamerás rohangálásokkal roncsolt látványszervezés talán csak szimplán dilettáns munkát eredményeznének, de a filmre rátelepedő mizantrópia és nihilizmus kifejezetten kínossá teszik az összképet. A módfelett ízléstelen dalválasztások – ezek egyike eredményezi a film mélypontját, a szülészeten megkísérelt gyilkosság jelenetében – ugyancsak azt húzzák alá, hogy a Szörnyszülők mindössze egyetlen bizarr high concept közel másfél órássá pumpált illusztrációja, amely a nézőjét is semmibe veszi: végkifejlete nem is annyira nyitott, mint inkább szó szerint befejezetlen.

Extrák: Kisfilm a rendezővel és a stábtagokkal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13727