KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó napjaim

Vajda Judit

Les Temps qui reste – francia, 2005. Írta és rendezte: Francois Ozon. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Valentin Silvestrov. Szereplők: Melvil Poupaud (Romain), Jeanne Moreau (Laura), Valeria Bruni-Tedeschi (Jany), Louise-Anne Hippeau (Sophie). Gyártó: Fidelité Productions / France 2 / Studio Canal. Feliratos. 85 perc.

 

Ozon filmjei sohasem érdektelenek. Legyen szó megfordított szerelmes történetről (5x2), önreflexióval telített rejtélyfilmről (Swimming Pool), zenés krimiről (8 nő), pszichologizáló gyászdrámáról (Homok alatt), Fassbinder-adaptációról (Vízcseppek a forró kövön) vagy abszurd fekete komédiáról (Szappanoperett), mindennel telibe talál és zavarba ejt. Új művével, az egy haldokló divatfotós végjátékát ábrázoló Utolsó napjaimmal is tud újat mondani.

A halál feldolgozhatatlan ténye nem először bukkan fel Ozon filmjeiben, a Homok alatt a férje hiányát feldolgozni képtelen feleség szemszögéből mutatta meg az elmúlást. Az Utolsó napjaim a másik oldalról, a haldokló szemszögéből nézi a megsemmisülést. A halál felfoghatatlan – főleg ha egy 31 éves, fiatalsága és ereje teljében lévő emberről van szó, akit alattomos betegség támadott meg –, mivel az egyetlen kétségbevonhatatlan bizonyosság, saját világa szűnik meg.

Ozon filmjében a haldoklás magányos cselekedet, a végső, külső és belső utazás, amikor az ember mindennel és mindenkivel leszámol. A haldokló magára marad, hiába vannak rokonai, hozzátartozói, barátai. Ozon haldoklójának, Romainnek is saját magát kell meggyászolnia, elbúcsúztatnia és eltemetnie – még életében, mivel a halál abszurditását senki nem értheti meg az életben maradók közül. (Egyedül a Jeanne Moreau játszotta a nagymama, aki maga is nagyon közel áll már a halálhoz – hiszen férjére emlékezve ő is arra készül – sejthet meg belőle valamit). Romain magányos utazása során éppen ezért válnak az ismerősök súlytalanná, és értékelődnek fel a vadidegen emberek (például az a házaspár, aki egészen szokatlan dolgot, egy utolsó jócselekedetet kér tőle).

Az európai ember babonásan iszonyodik a haláltól. Mivel az Utolsó napjaimban a filmidő 90 százalékában egy haldoklót látunk, nézőként kénytelenek vagyunk egy félig halott bőrébe bújni. Ozon nem a kegyes hazugságok rendezője, kénytelen vagyunk a haldokló szemével nézni a világot, és ez – életre szóló élmény.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8634