KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A vendégek

A miniszter asszony félrelép

Vincze Teréz

Sally Potter szatírája a nyugati (felső)középosztályról.

 

Egy party, két házigazda, öt vendég – és egy rendező-forgatókönyvíró, aki láthatóan nagyon elemében van, amint szatirikus humorral rántja le a leplet az angol felsőközéposztályról ebben a társasági feketekomédiában.

Sally Potter a hetvenes évek vége óta a brit filmkészítés meghatározó alakja, a társadalmi-politikai kérdések iránt is fogékony, de azokat sohasem direkt formában tárgyaló rendezők közé tartozik. Forma tekintetében a kísérletező, avantgardisztikus vonulathoz sorolható, elég, ha az utóbbi időkből olyan műveire gondolunk, mint amikor jambikus pentameterekben beszélő filmben dolgoz fel a muszlim bevándorlás kérdését is érintő történetet (Yes, 2004), vagy amikor közeliben felvett beszélő fejek interjúit szerkeszti másfél órás filmmé (Rage, 2009). Leginkább azonban mégis a Virginia Woolf Orlandójából készült történelmi gender-fantasyjáról ismert, melyben Tilda Swinton 400 év alatt nem öregszik egy percet sem, épp csak nemet vált.

Ezúttal a kifejezetten klasszikus felépítésűnek mondható, hetven perces film nagyjából hetven perc történetét meséli el, miközben ütős szereplőgárdát és a rock, jazz és komolyzene klasszikusaiból összeállított zenei aláfestést vonultat fel. A forgatókönyvet Potter maga írta, bevallottan a 2015-ös brit parlamenti képviselőválasztások idején, és a film brit kritikusai meg is jegyezték, hogy nem túlzottan nehéz az ország politikai állapotának allegóriájaként olvasni a darabot. Nem kell azonban politológusnak lennünk ahhoz, hogy a két hét alatt, stúdióban rögzített kamaradarabot gördülékenyen olvashassuk a nyugati (felső)középosztály allegóriába csomagolt kritikájaként. A társadalmi közeget jelképesen lefedő foglalkozások képviselői vonulnak fel a filmben: a politikus és egyetemi professzor házigazdák vendégei között van aromaterapeuta, befektetési bankár és leszbikus házaspár is, mely karaktereket a remek színészek szórakoztatóan alakítják át a figurák által képviselt típusok szatirikus rajzává.

A cselekmény fókuszában Janet (Kristin Scott Thomas) és az ő előléptetése áll. A feministák büszkesége ő, egy vérbeli üvegplafon-törő, aki felért a mindig vágyott csúcsra: kinevezték egészségügyi miniszternek. A partyn közeli barátok gyülekeznek, hogy megünnepeljék a jelentős eseményt. A rendezés az elejétől fogva azt sugallja, hogy a merev arccal, bénultan a semmibe bámuló férj (Timothy Spall) most döbbent csak rá, hogy mekkorát hibázott, amikor feleségét mindvégig támogatta politikai ambíciói megvalósításában. Úgy érezzük, katatón állapota és a merev mozdulatok, melyekből már csak a vintage rock és jazz bakelitek cserélgetésére futja a lemezjátszón, hirtelen felismert legyőzetésének, a férfiassága elvesztése felett érzett fájdalomnak a kifejezése. Persze, tévedünk, mert hamarosan robban az első dramaturgiai bomba, mely leleplezi a férj fura állapotának okát. Majd később újra fordul a kocka, s kiderül, hogy mégiscsak van ennek az egésznek köze a férfiasság válságához is, ami talán még a halálnál is rémisztőbb.

A kellemesen trükkösre megírt forgatókönyvben jó tempóban jönnek a várt, majd azokat továbbgördítő, nem várt fordulatok, hogy amikor már azt hisszük, kiismertük a trükköket, újra meglepődjünk. Mindeközben a különböző figurák és a hozzájuk kapcsolható sztereotipikus viselkedések, típusproblémák szatirikus kritikáját kapjuk. A karakterkritika pedig – elegáns módon – egyáltalán nemcsak magának a típusnak a leleplezésében merül ki (vagyis nem lesz pusztán mondjuk az ezotéria nevetségessé tétele), hanem az emberi gyarlóság, az öncsalás, a hangoztatott elvek önellentmondásainak szatírájává válik. Egy feministának könnyűszerrel nevezhető rendező esetében pedig az sem meglepő, hogy a legszarkasztikusabb (és legszórakoztatóbb) kritikus szerepét egy nőre osztja – Janet legjobb barátnőjének szerepében Patricia Clarkson brillírozik. Gyilkosan szórakoztató humora néha még arról a szereposztási telitalálatról is elvonja a figyelmet, hogy a spirituális coach és aromaterapeuta szerepében Bruno Ganzot találjuk.

A film valódi szellemes szórakozást ígér, s a legutolsó percig tartogat meglepetést. Mindeközben pedig a rendező megfelelő mértékű öniróniáról is tanúbizonyságot tesz: még a feminista élharcosok is megkapják a magukét.

 

A VENDÉGEK (The Party) – brit, 2017. Rendezte és írta: Sally Potter. Kép: Alekszej Rogyionov. Szereplők: Kristin Scott Thomas (Janet), Timothy Spall (Bill), Patricia Clarkson (April), Emily Mortimer (Jinny), Cillian Murphy (Tom), Bruno Ganz (Gottfried). Gyártó: Adventure Pictures / Great Point Media. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 71 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13497