KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vadregény

Vajda Judit

Vajda Judit

Into the Woods – amerikai, 2014. Rendezte: Rob Marshall. Írta: Stephen Sondheim musicaljéből James Lapine. Kép: Dion Beebe. Zene: Stephen Sondheim. Szereplők: Meryl Streep (Banya), Anna Kendrick (Hamupipőke), James Corden (Pék), Daniel Huttlestone (Jack), Emily Blunt (Pékné), Lilla Crawford (Piroska). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 125 perc.

Mivel hazánkban csak 2014-ben mutatták be színpadon, nem olyan ismert, de az 1986-os Lapine – Sondheim-musical, a Vadregény afféle gyűjtőmeseként már a Shrek előtt 15 évvel összetoborzott több képeskönyvnyi hőst, a belőlük összeálló supergroup közreműködésével pedig jóízűen kiparodizálta a klasszikus tündérmeséket. A színpadi eredetiből a Chicagót és a Kilencet jegyző Rob Marshall rendezett filmadaptációt, melyben Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj és Az égig érő paszuly Jankója ad egymásnak csúcstalálkozót, kiegészülve egy összekötő kerettörténettel, a Pék és a Pékné sztorijával.

Ahogy a frappánsan felhasznált-kifordított Grimm-mesék mindegyike kettős értelmű és valamiképpen az emberi életút fontos eseményeire reflektál (a Piroska és a farkas az ártatlanság elvesztésére, a Hamupipőke a női határozatlanságra, az Aranyhaj/Rapunzel a gyerek kirepülésére a családi fészekből és ezzel szoros összefüggésben az öregedéstől való félelemre, Az égig érő paszuly pedig arra, milyen nehézségekkel küzd egy egyedülálló anya), úgy a cselekmény gerincét alkotó, a gyermektelen Pék házaspárról szóló história is hasonló problémát fogalmaz meg szimbolikusan. A két hős elkeseredetten szeretne szülővé válni, ez azonban biológiai és természetfeletti okok miatt nem történhet meg – ha azonban teljesítenek bizonyos teljesíthetetlen próbákat, összejöhet a hőn áhított gyermek. A boszorkány figura által kiszabott, több elemből összeálló feltételrendszer így egyszerre utal a meddőség elleni kezelések passiójára és azokra a későbbi hányattatásokra, ami majd szülőként vár rájuk. Ez a modern kor embere számára is átélhető, egyszerre metaforikus és szórakoztató mese azonban másfél óra után kifullad – a gond csak az, hogy a Vadregény játékideje bő két óra, az utolsó félóra semmitmondó locsogása pedig jócskán visszavesz az addigi hatásból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12193