KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Guglielmo Biraghi (1927–2001)
• (X) : 2001: science+fiction/tudomány és fikció

• Schubert Gusztáv: Sorskereskedők Igazság-bulvár
• Székely Gabriella: Semmi politika, filmesek vagyunk! Beszélgetés a dokumentumfilmezésről
• Bori Erzsébet: Megcsalatva Gyerekek – Koszovo 2000
• Dániel Ferenc: Az emberek szörnyülködnek, hurcolkodnak A részlet hatalma
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Rövidsarok Kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Háromezer méteres kép Beszélgetés Szécsényi Ferenccel

• Zalán Vince: Steven Soderbergh bukfencei Avantgard megvilágosodás
• Pápai Zsolt: Egyszemélyes Amerika Schizopolis
• Gelencsér Gábor: Drogma Traffic
• Varró Attila: Nosferatu árnyéka Vampiria
• N. N.: A vámpírfilm évszázada
• Hungler Tímea: Ördöggel cimborálva Dario Argento gótikája
• Kovács Marcell: Mösziő Ordas Mélyen az erdőben; Farkasok szövetsége
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Animáció az Óperenciás tengeren túl Észak-amerikai rajzfilmek
KRITIKA
• Varga Balázs: A múlt idő jele Sacra Corona
• Csengery Kristóf: Halálnak halála A csodálatos mandarin
• Ágfalvi Attila: Szapolyai, a dobrudzsai villanyszerelő Ennyiből ennyi
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: A sziget foglya
• Békés Pál: Patkánymese
• Bikácsy Gergely: Az élet csodái
• Kömlődi Ferenc: A mexikói
• Kúnos László: Miss Julie
• Köves Gábor: 15 perc hírnév
• Elek Kálmán: A pók hálójában
• Kézai Krisztina: Húgom, nem húgom
• Strausz László: Talpig majom
• Tamás Amaryllis: Lábad között
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hamis(h)

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó napjaim

Vajda Judit

Les Temps qui reste – francia, 2005. Írta és rendezte: Francois Ozon. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Valentin Silvestrov. Szereplők: Melvil Poupaud (Romain), Jeanne Moreau (Laura), Valeria Bruni-Tedeschi (Jany), Louise-Anne Hippeau (Sophie). Gyártó: Fidelité Productions / France 2 / Studio Canal. Feliratos. 85 perc.

 

Ozon filmjei sohasem érdektelenek. Legyen szó megfordított szerelmes történetről (5x2), önreflexióval telített rejtélyfilmről (Swimming Pool), zenés krimiről (8 nő), pszichologizáló gyászdrámáról (Homok alatt), Fassbinder-adaptációról (Vízcseppek a forró kövön) vagy abszurd fekete komédiáról (Szappanoperett), mindennel telibe talál és zavarba ejt. Új művével, az egy haldokló divatfotós végjátékát ábrázoló Utolsó napjaimmal is tud újat mondani.

A halál feldolgozhatatlan ténye nem először bukkan fel Ozon filmjeiben, a Homok alatt a férje hiányát feldolgozni képtelen feleség szemszögéből mutatta meg az elmúlást. Az Utolsó napjaim a másik oldalról, a haldokló szemszögéből nézi a megsemmisülést. A halál felfoghatatlan – főleg ha egy 31 éves, fiatalsága és ereje teljében lévő emberről van szó, akit alattomos betegség támadott meg –, mivel az egyetlen kétségbevonhatatlan bizonyosság, saját világa szűnik meg.

Ozon filmjében a haldoklás magányos cselekedet, a végső, külső és belső utazás, amikor az ember mindennel és mindenkivel leszámol. A haldokló magára marad, hiába vannak rokonai, hozzátartozói, barátai. Ozon haldoklójának, Romainnek is saját magát kell meggyászolnia, elbúcsúztatnia és eltemetnie – még életében, mivel a halál abszurditását senki nem értheti meg az életben maradók közül. (Egyedül a Jeanne Moreau játszotta a nagymama, aki maga is nagyon közel áll már a halálhoz – hiszen férjére emlékezve ő is arra készül – sejthet meg belőle valamit). Romain magányos utazása során éppen ezért válnak az ismerősök súlytalanná, és értékelődnek fel a vadidegen emberek (például az a házaspár, aki egészen szokatlan dolgot, egy utolsó jócselekedetet kér tőle).

Az európai ember babonásan iszonyodik a haláltól. Mivel az Utolsó napjaimban a filmidő 90 százalékában egy haldoklót látunk, nézőként kénytelenek vagyunk egy félig halott bőrébe bújni. Ozon nem a kegyes hazugságok rendezője, kénytelen vagyunk a haldokló szemével nézni a világot, és ez – életre szóló élmény.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8634