KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Ne nyúlj a fehér nőhöz! A hétköznapi őrület meséi

Ardai Zoltán

Touche pas à la femme blanche – francia–olasz, 1974. Rendezte: Marco Ferreri. Szereplők: Catherine Deneuve, Marcello Mastroianni, Philippe Noiret, Ugo Tognazzi, Michel Piccoli, Alain Cuny, Serge Reggiani. Forgalmazó: Budapest Film. 108 perc. Storie di ordinaria follia – francia–olasz, 1981. Rendezte: Marco Ferreri. Szereplők: Ben Gazzara, Ornella Muti. Forgalmazó: Budapest Film. 98 perc.

 

Marco Ferreri az ötvenes években kezdett filmeket rendezni, majd rendületlenül európai formaérzékkel végigforgatván a XX. század második felét, 97-ben dolgavégezetten távozott. Rá nem lehet mondani, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát. 68-ra (Dillinger halott) ért be a Ferreri-féle kaján modellezőkedvnek – szocio-szatirikus konstruktőrködésnek – és a légkörteremtés invenciójának az a nem kifürkészhető, már valamiképp ijesztő, személyes egysége, amely vegyképlet öt év múltán, a Ferreri-filmláncolat közepén, A nagy zabálásban újult meg (egykor világmorajt keltő botránymozi, azóta aszúsodó hatásértékű remeklés). Többé sohasem: legfőbb stílusattrakcióját Ferreri később már mintegy csak elemezte filmes gyakorlatán át – erre-arra bontogatta, utólag körüljárta, egymástól elütő stílszerkezetű, bár így vagy úgy sorra rávalló művekkel. Tízegynéhány tételről van szó, amelyek szinte mindegyike végletet mutat valamilyen tekintetben.

Még az 1981-es darab, a mozgóképi formaelvek dolgában illedelmes (euro-szürke), csupán némely tárgyi mozzanatával duhaj A hétköznapi őrület meséi is végletet képvisel a sorban, minthogy kész irodalmi anyaghoz máskor soha nem tapadt ennyire oda Ferreri. Hozzá még „hótreál” vágású irodalmi anyag ez: alapja az Erekció, ejakuláció, exhibíció és más hétköznapi őrültségek című Bukowski-próza. A szöveg huzata végül is anélkül vesztegetődik el a kékes filmképek fölötti fragmentális felolvasásokban és az adaptált jelenetekben, hogy a rendezés oldaláról bármi is betöltené a szerepét, vagy akár csak megkísérelné betölteni. A nagy zabálás harsányságon és tarkaságon átpárálló, riasztó melankóliájából itt mindenekelőtt a riadalmi érték lett elvonva. Akad ugyan egy-egy erős perc – mint a sirályok körbeszálldosta tengerparti hotelszobáé –, de A hétköznapi őrület egészében elszakad önnön legjobb pillanataitól. Melodramatikus hódolati darab készült, épp a nonkonformitás tengerentúli bajnoka, az odaáti nemzedéktárs tiszteletére – ennek a faramuciságnak is helye lett Ferreri hosszú kirakósjátékában.

Az életművön belüli ellenkező póluson a Ne nyúlj a fehér nőhöz! című 1974-es komédiát találjuk. Rögtön A nagy zabálás után készült, egyfajta szabadságmámorban, a rendező pamfletista hajlamát a fékevesztő játékosság zónájába fordítva át, a radikális stilizáció és a találó realisztikus vonások brechties elegyítésével. Ferreri elvitte nagy zabálóit a régi párizsi vásárcsarnok-környék bontási területére – a roppant gödör-arénához, amely a Pompidou-központ felhúzása előtt tátongott Párizs közepén –, hogy hippodromukká tegyék, és ott játsszák el sokadmagukkal a XIX. századi Little Big Horn-i csata előzményeit és lefolyását. A nevezetes ütközet az USA indián háborúiból lett kiszemelve (történetesen az indiánok váratlan győzelmével végződött), az ekkor még zajló vietnami háborúra tekintettel. „Utalásos” jellegről kevés volna beszélni: a kunkori bajszú, kalpagos haditanács mögött a vakító mosolyú Nixon fotóportréja lóg a falon, és Philippe Noiret, mint generális, gyakran felemeli az ujját: „Uraim, ne feledjék, elnökünk mindig néz minket”. Michel Piccoli a csata píárjában ékeskedő Buffalo Billt adja, Ugo Tognazzi a fehérek szolgálatába szegődött fajtaáruló indiánt, Mastroianni pedig a valahai J. A. Custer ezredes karikatúrájaként vesz részt a hatalmas szórakozásban, és gyönyörűséggel mélyed el a tőrőlmetszett seggfej szerepében. Amikor ménjét az egyik üzletutcában táncoltatja, buta, szigorú szemmel méregeti az 1970-es évekbeli vásárolgató párizsiakat, többnyire nőket, majd hirtelen felordít: „Maguk nem katonák! Maguk csak söpredék!”. A film aztán elejti ezt az újzrínyiászos nyomvonalat, de amúgy is boszorkányosan perdülnek erre-arra az eszmekártyák: az anarchisztikus szemléletű Ferrerinek a haladáselv és a konzervativizmus egyaránt lőtáblája. A film számára hasznosított épületomlások és a párizsi-háztetős hátterű lovasmozgások frenetikus térjáték-izgalma feltételezni engedi, hogy Ferreri kézdörzsölve gondolt arra, hogy neki és nem Jancsó Miklósnak sikerült lecsapnia erre a terepre.

Extrák: előzetes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9221