KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cinématographe Lumière

A halál legyőzése

Bikácsy Gergely

Kilencven éve született meg a mozi. 1885. december 28-án tartotta első nyilvános vetítését Auguste és Louis Lumière a párizsi Grand Caféban.

 

Az egyik első magyar filmszaklap Mozgófénykép Híradó névre hallgatott. De ezen a címen senki sem emlegette, valójában Kinematographen Anzeigernek ismerték. Ez a Kinematographen Anzeiger (Budapest VII., Rákóczi út 68. I. em. 9.) a film születésének hetedik évfordulójára, 1908 decemberére ünnepi számot adott ki. A címlapon „a kinematográfia megteremtői”: legfelül a Lumière-fivérek, bajszosan és elmélyülten, mint két társadalom-megváltó filozófus, alattuk Léon Gaumont, Thomas E. Edison, Charles Urban. Jövőbe látó, derűs tekintetek. Az Anzeiger szerkesztői jól tudták, hogy a filmet nem „feltalálták”, hanem megteremtették. A vetítés lehetőségét teremtették meg, és sokkal többen, mint amennyien bármely filmlap címoldalára felférnének. Georges Demeny például Demény néven magyar eredetű, Skladanowski lengyel–német. És a legnagyobb elfeledett, aki már Lumière előtt vászonra vetített képet, az angol Friese-Greene. Vagy Augustin Le Prince az? Neki a szabadalmát ellopták, másodjára meg már elkésett vele. Csak egy utcáról sebtében felhívott rendőr tanúsíthatná, hogy „ő találta fel a mozit”.

Mert nem a filmet, a mozit kellett feltalálni. Azt a szertartást, hogy valamely dobozból kivetíthető legyen a mozgókép, és ezt a nagy képet akár több százan egyszerre nézhessék. Közhely ma már, amit az első Lumière-bemutató után egy francia újságíró leírt: a megörökített mozgás lépés a halál legyőzése felé. Kicsi kis lépés. De nagyobb úgysem lesz.

Lumière-ék 1895 tavaszától különböző tudós társaságoknak már rendszeresen kivetítettek mozgóképet a vászonra. 1895. december 28-án először: jegyet vásárló közönségnek. Emlékeztessünk megint, hogy Edison és mások már évekkel előbb mutattak fényképezett mozgóképet úgy, hogy egyetlen ember nézhette csak, dobozba kandikálva? Mi a különbség?

A mozi lényege.

Érdekes, hogy Lumière-ék aznap vetítettek először nyilvánosan vászonra, amely napon Kosztolányi (tíz évvel azelőtt, 1885-ben) megszületett. Számunkra legyen a nap egyezése fontosabb a tíz év különbségnél.

Kosztolányiról, halála előtt pár héttel amatőr mozgókép készült. Egyedül láttam, a televízió előtt. Egyedül nem szabad mozgóképet nézni. Hirtelen úgy éreztem, Kosztolányi azért halt meg, mert ezt a filmet nem több száz ember nézi együtt, álomszerű közös csendben. Aki egy mozi vásznán mozog, sohasem halhat meg. Akit egyedül néznek a tévé előtt, az ugyanolyan halott, mint a nézője.

Írjuk fel iskolai füzetünkbe, mert újból elfeledjük: Lumière-ék a mozit találták fel. A közös filmnézés lehetőségét. Sok fölös félelmünk volt már eddig is: de sem a színház, sem a beszélőfilm, sem más nem ronthatta el a mozi örömét. Nem lehet elpusztítani, nyugodtunk meg.

Pedig el lehet pusztítani. Azzal, ha egyedül nézzük. El lehet pusztítani a tévével és a videóval. A magánnyal. A halál legyőzése csak zsúfolt moziteremben lehetséges.

Lumière-ék a mozit találták fel. Konduljanak meg a vészharangok. Tíz év múlva, a századik évfordulón már lehet, hogy csak videó lesz, és a harangok némák maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/08 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6041