KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/június
KRÓNIKA
• N. N.: A 46. Országos Film És Video Fesztivál díjai
• N. N.: Meghalt Oliver Reed
• N. N.: Közlemény
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Mihancsik Zsófia: A pusztulás ködképei Beszélgetés háborúról, médiáról
• Schubert Gusztáv: Egy tiszta háború NATO-show
• Hirsch Tibor: Rambo a Balkánon Hollywood háborúi
DOKUMENTUMFILM
• Tar Sándor: Egy más világ boldogsága Pipacsok
• Dér András: Meghalt a doksi, éljen a doksi! Dokumentum-válság
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Bikácsy Gergely: Hideg barokk, hontalan pompázat Kubrick labirintusa
• Varró Attila: Pedofilm Stúdiók és függetlenek
• Nádori Péter: Billy hatalmas mákja Buffalo ’66
• Csejdy András: Budoár rock Velvet Goldmine
FESZTIVÁL
• Erhardt Miklós: Túlélő főzet Közép-európai filmavantgárd
• Antal István: Fekete leves Osztrák kísérleti filmek
• Déri Zsolt: Ahol a rendezők a sztárok Rotterdam
KRITIKA
• Somogyi Marcell: Elvonó Cukorkékség
• Bérczes László: Nem pont úgy Gadjo dilo
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
• Bori Erzsébet: Agyament Harry
• Kis Anna: Marvin szobája
• Vidovszky György: Carla új élete
• Turcsányi Sándor: A csaj nem jár egyedül
• Pápai Zsolt: Mint a hurrikán
• Korcsog Balázs: Kísértethajó
• Tamás Amaryllis: Pleasantville
• Zsidai Péter: Üzenet a palackban
• Harmat György: Telitalálat a szívbe
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: A tápászkodó oroszlán Szergej Mihajlovics Eizenstein: Válogatott tanulmányok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Sivatag

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Ne nyúlj a fehér nőhöz! A hétköznapi őrület meséi

Ardai Zoltán

Touche pas à la femme blanche – francia–olasz, 1974. Rendezte: Marco Ferreri. Szereplők: Catherine Deneuve, Marcello Mastroianni, Philippe Noiret, Ugo Tognazzi, Michel Piccoli, Alain Cuny, Serge Reggiani. Forgalmazó: Budapest Film. 108 perc. Storie di ordinaria follia – francia–olasz, 1981. Rendezte: Marco Ferreri. Szereplők: Ben Gazzara, Ornella Muti. Forgalmazó: Budapest Film. 98 perc.

 

Marco Ferreri az ötvenes években kezdett filmeket rendezni, majd rendületlenül európai formaérzékkel végigforgatván a XX. század második felét, 97-ben dolgavégezetten távozott. Rá nem lehet mondani, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát. 68-ra (Dillinger halott) ért be a Ferreri-féle kaján modellezőkedvnek – szocio-szatirikus konstruktőrködésnek – és a légkörteremtés invenciójának az a nem kifürkészhető, már valamiképp ijesztő, személyes egysége, amely vegyképlet öt év múltán, a Ferreri-filmláncolat közepén, A nagy zabálásban újult meg (egykor világmorajt keltő botránymozi, azóta aszúsodó hatásértékű remeklés). Többé sohasem: legfőbb stílusattrakcióját Ferreri később már mintegy csak elemezte filmes gyakorlatán át – erre-arra bontogatta, utólag körüljárta, egymástól elütő stílszerkezetű, bár így vagy úgy sorra rávalló művekkel. Tízegynéhány tételről van szó, amelyek szinte mindegyike végletet mutat valamilyen tekintetben.

Még az 1981-es darab, a mozgóképi formaelvek dolgában illedelmes (euro-szürke), csupán némely tárgyi mozzanatával duhaj A hétköznapi őrület meséi is végletet képvisel a sorban, minthogy kész irodalmi anyaghoz máskor soha nem tapadt ennyire oda Ferreri. Hozzá még „hótreál” vágású irodalmi anyag ez: alapja az Erekció, ejakuláció, exhibíció és más hétköznapi őrültségek című Bukowski-próza. A szöveg huzata végül is anélkül vesztegetődik el a kékes filmképek fölötti fragmentális felolvasásokban és az adaptált jelenetekben, hogy a rendezés oldaláról bármi is betöltené a szerepét, vagy akár csak megkísérelné betölteni. A nagy zabálás harsányságon és tarkaságon átpárálló, riasztó melankóliájából itt mindenekelőtt a riadalmi érték lett elvonva. Akad ugyan egy-egy erős perc – mint a sirályok körbeszálldosta tengerparti hotelszobáé –, de A hétköznapi őrület egészében elszakad önnön legjobb pillanataitól. Melodramatikus hódolati darab készült, épp a nonkonformitás tengerentúli bajnoka, az odaáti nemzedéktárs tiszteletére – ennek a faramuciságnak is helye lett Ferreri hosszú kirakósjátékában.

Az életművön belüli ellenkező póluson a Ne nyúlj a fehér nőhöz! című 1974-es komédiát találjuk. Rögtön A nagy zabálás után készült, egyfajta szabadságmámorban, a rendező pamfletista hajlamát a fékevesztő játékosság zónájába fordítva át, a radikális stilizáció és a találó realisztikus vonások brechties elegyítésével. Ferreri elvitte nagy zabálóit a régi párizsi vásárcsarnok-környék bontási területére – a roppant gödör-arénához, amely a Pompidou-központ felhúzása előtt tátongott Párizs közepén –, hogy hippodromukká tegyék, és ott játsszák el sokadmagukkal a XIX. századi Little Big Horn-i csata előzményeit és lefolyását. A nevezetes ütközet az USA indián háborúiból lett kiszemelve (történetesen az indiánok váratlan győzelmével végződött), az ekkor még zajló vietnami háborúra tekintettel. „Utalásos” jellegről kevés volna beszélni: a kunkori bajszú, kalpagos haditanács mögött a vakító mosolyú Nixon fotóportréja lóg a falon, és Philippe Noiret, mint generális, gyakran felemeli az ujját: „Uraim, ne feledjék, elnökünk mindig néz minket”. Michel Piccoli a csata píárjában ékeskedő Buffalo Billt adja, Ugo Tognazzi a fehérek szolgálatába szegődött fajtaáruló indiánt, Mastroianni pedig a valahai J. A. Custer ezredes karikatúrájaként vesz részt a hatalmas szórakozásban, és gyönyörűséggel mélyed el a tőrőlmetszett seggfej szerepében. Amikor ménjét az egyik üzletutcában táncoltatja, buta, szigorú szemmel méregeti az 1970-es évekbeli vásárolgató párizsiakat, többnyire nőket, majd hirtelen felordít: „Maguk nem katonák! Maguk csak söpredék!”. A film aztán elejti ezt az újzrínyiászos nyomvonalat, de amúgy is boszorkányosan perdülnek erre-arra az eszmekártyák: az anarchisztikus szemléletű Ferrerinek a haladáselv és a konzervativizmus egyaránt lőtáblája. A film számára hasznosított épületomlások és a párizsi-háztetős hátterű lovasmozgások frenetikus térjáték-izgalma feltételezni engedi, hogy Ferreri kézdörzsölve gondolt arra, hogy neki és nem Jancsó Miklósnak sikerült lecsapnia erre a terepre.

Extrák: előzetes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9221