KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/január
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Jean Marais (1913–1998)
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Van és változik Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Hirsch Tibor: Semmi sem az, ami Beszélgetés Jancsó Miklóssal

• Gaál István: Addio Padre Profeta! Búcsú Szőts Istvántól
• Szőts István: Címszavak a Röpiratból
• Szőts István: Don Quijote magyarok Levél Északra
• Schubert Gusztáv: Fekete lyuk Cigánysorsok
• N. N.: Roma-filmek
• Rádai Eszter: Ugyanolyan vagyok, mint te Cigányok a médiában
• Gyurkovics Tamás: Cigányok ideje Romák a televíziókban
• Fáy Miklós: Mit ér a vér, miszter fehér? Roma-klip
• Lajta Gábor: A semmi moralistája Kuroszava-töredékek
• Báron György: Erdő és sár A hét szamuráj
• Létay Vera: Még nem, már igen Madadayo
• Pápai Zsolt: Thrillerhez öltözve Brian DePalma filmjei
• N. N.: Brian DePalma filmjei
• Bikácsy Gergely: A sikoly Vigóról jut eszembe
• Hideg János: Macskák, kölykök, uszályok Jean Vigo élete
• Galicza Péter: Hiánydramaturgia Beszélgetés Herskó Jánossal
• László Péter: Mesék ezeregy forintból Open Film Fesztivál
• N. N.: OFFkárral díjazott filmek
KRITIKA
• Varga Balázs: „Csak ami nincs” Tükröződések
• Vágvölgyi B. András: Drog road-movie Félelem és reszketés Las Vegasban
MULTIMÉDIA
• Molnár Dániel: Infóháború, médiamarkec Ars Electronica
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Ezer hold
• Ágfalvi Attila: Sue
• Turcsányi Sándor: Ronin
• Varró Attila: Halloween – Húsz évvel később
• Beregi Tamás: A sivatag rabjai
• Mátyás Péter: Keresd a nőt!
• Hungler Tímea: Átkozott boszorkák
• Tamás Amaryllis: Apád-anyád ide jöjjön!
• Vidovszky György: Gattaca

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Lancester és Volonté

Molnár Gál Péter

Sosem játszottak egyazon filmben. Két dudás eltúlzott volna egy csárdában. A lapzártára érkező gyászhírnél több rokonítja az East Harlem-i ír és a milánói értelmiségi színészt. Jóllehet Hevesi Sándor csípős elméssége szerint „nincs színész és színésznő, csak férfiszínésznő és női színésznő”. Az önérzet kóros megnagyobbodására és a túlingerelt önszeretetre célzott.

Burt Lancester (1913-1994) és Gian Maria Volonté (1933-1994) két komoly komédiás, előbbi 1971-ben bejelentette, hogy visszavonul, tíz évnél tovább forgatott ezután; Volonté nem tett bejelentést, ugyanezen időben nehéz betegsége megszakítani kényszerítette dicsteljes pályafutását. 1990-ben Nyitott ajtókbéli alakításáért Oscarra jelölték, de Félixet kapott.

Művészi rokonságuk abban állt, hogy mindketten a férfi szerepkörön működtek. Nem állítható bátran ugyanez azon színészekről, akik nadrágot viselnek bár és öklöznek is műtermi vadnyugati ivókban.

A most meghalt Lancester maga a kisportolt egészség: a New York University kosarasa kitartóan atletizál. Tizenkilenc évesen fölcsap cirkuszi artistának; Nick Cravat-tal hét évig trapézszámban lép föl a kupolában (húsz évvel később Lollobrigida és Curtis mellett árumintát ad múltjából). Rövid házassága Norma Andersonnal hűség a cirkuszhoz: az asszony is cirkuszi akrobata volt.

Volonté úrifiú. Jómódú polgárszülők gyermekeként választja a komédiásmesterséget. Klasszikus színházi szerepek után spagettiwesternek és peplumos antikizáló mozimarhaságok szereplője Cottafavi, Leono, Sollima, Damiani rendezéseiben. Lancester a háború alatt a tábori színháznál szolgálja a hazát; keményöklűként kezdi mozikarrierjét.

Amint sikereik megengedhetővé teszik: választékosan igényessé lesznek. Volonté a bűnügyi izgalmak helyett előnyben részesíti azon forgatókönyveket, amiknek politizáló izgalmuk van. Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében(1970), Sacco és Vanzetti (1971), A munkásosztály a paradicsomba megy (ugyanakkor), eljátssza Aldo Moro meggyilkoltatását a Todo modoban (1976). Volonté politikai nézeteit Róbert László egy olasz vendégségekbe is belekíváncsiskodó televíziós tudósításából is tudhatjuk: 16 milliméteres filmet rendez egy elfoglalt római gyár történetéről (1971).

Lancester a harlemi ír olasz hercegként az egyetemes filmtörténet legszebb kockáihoz tartozik, amint út porától szürke szempillákkal évszázadok-nevelte meghajlíthatatlan gerinccel üli végig a misét A párduc (1963) családi kápolnájában. Háborús kalandfilmekben is eltántoríthatatlan. Frankenheimer A vonatjában (1964) ügyességénél vonzóbb becsületessége, életrevalóságánál odaadása, küzdőképességénél megnyerőbb állhatatossága.

Volonté tekintetéből komolynak tetszik minden társadalmi probléma. Lancester tekintetéből minden kaland. Volonté szeme sarkában huncutság bujkál a tragikus pillanatokban. Mintha mosolyogna a pillanat fontosságán. Politikai elkötelezettsége nem pártpropagandista munka: a halállal érintkező a tisztességgel áll elszámolási viszonyban. Lancester mosolytalan. Eltökélten hős a mozivásznon. De nem a színészhiúság, macho-gőg miatt húzta magára a heroikus szerepkört: erkölcsi felkiáltójelként példát állított a mozijegyvásárló kereskedelmi ügynökök elé.

Egy amerikai és egy olasz férfi a vászonról. Rendíthetetlenül tisztességesek, erősek, állóképesek. Némileg időszerűtlenek voltak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/02 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1019