KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Üldözők

Harmat György

 

Jobb későn, mint soha. Az Üldözők című film tizennyolc éves késéssel érkezett el hozzánk, s ha nem is igazán jó, azért ki-ki megtalálhatja benne azt, amiért moziba jár: a viszonylag lassú, de feszült történetet; a nagy sztárokat; vagy akár azt az örömet, amellyel a mai „új Hollywood” jellemzőinek előzményeit fedezheti fel egy régebbi alkotásban.

„Arthur Penn, az Üldözők rendezője, 1957-ben kezdte pályáját, korábban, mint „új Hollywood” igazi, fiatalabb reprezentánsai (Bogdanovich, Coppola, Lucas és mások). A világhírt tíz évvel később a Bonnie és Clyde hozta meg számára. Ezt a jelentős filmjét mi is láthattuk, akárcsak a Kis nagy embert, valamint a müncheni olimpiáról készített Így látták ők című dokumentumfilmet,  amelyhez Penn is hozzájárult egy epizóddal.

Az Üldözők azzal indul, hogy Bubber Reeves egy társával megszökik a börtönből. Menekülésük közben társa megöl egy férfit, és a lopott kocsival faképnél hagyja Bubbert. A gyilkossággal Rubbert vádolják. Mexikóba szökne, de szülővárosának környékére keveredik, ahol felismerhetik. Calder, a seriff, el akarja fogni, de mivel biztos ártatlanságában, sokkal inkább Bubber pártján áll, mint az amerikai Dél városkájának előítéletekkel teli, könnyen  félrevezethető, unatkozó polgárai.

Nagy lehetőség rejlik ebben a városrajzban, Penn mégis alig ad többet a már ismert filmes ábrázolásoknál.Igaz ugyan, hogy hangulatilag erőteljesen érzékelteti a „mindenki ismer mindenkit”, a „minden az utcán történik”, a „senkinek nem lehet titka” szorongató atmoszféráját, ám a cselekményvezetésben, a figurák megformálásában már a sémák uralkodnak: megjelenik az érző szívű nagytőkés, aki rögtön kimutatja a foga fehérét, ha terveit keresztezik; a hivatalnok, aki felesége nagyravágyásának és hűtlenségének áldozata, amelyet ő maga sunyisággal, „kis” aljasságokkal kompenzál; és természetesen főszerephez jut a makulátlan tisztaságú seriff. E két utóbbi szerepbe két nagyszerű színész lehel életet: a hivatalnokot Robert Duvall játssza (évekkel a M.A.S.H.-ben, valamint az Apokalipszis, most-ban elért sikerei előtt) és Marlon Brando, aki képes arra, hogy Calder forgatókönyv szerinti „síküvegfigurájából” hús-vér embert formáljon.

Ez a két alakítás már „új-Hollywoodot” ígéri, akárcsak a félelmetes záró fortissimo: a cirkusszá, népünnepéllyé átalakuló embervadászat. A jelenet köntöse még a régi, de a kép, ahogy a városszéli roncstelep (Bubber rejtekhelye) melletti üres térség hirtelen megtelik a kisvárosi polgárok odaérkező autóival; ahogyan „játékká” (!) lesz a meggyújtott autógumik görgetése-dobálása; a meg-megcsillanó abszurd humor (az elfogott Bubber-nek bekiabál egy lány a rabkocsiba: „Én vagyok Cuty Best! Emlékszel a nővéremre?”); – mindez már valóban új.

Jó lenne, ha a filmátvevők tovább tallóznának Penn még értékesebb filmeket tartalmazó életművében; ott a 60-as évek légkörében fogant Alice’s Restaurant vagy a Brando–Nicholson párost szerepeltető western, a Missouri Breaks.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6653