KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/szeptember
KRÓNIKA
• Báron György: Hamlet Trabanttal Gábor Miklós

• Gelencsér Gábor: Atya, Fiú, Bergman A szeretet konfliktusai
• Kúnos László: A mester lehunyja szemét: lát A Bergman-család
• Győrffy Iván: Kísértetek és bolondok Dúl-fúl, és elnémul
• Karátson Gábor: Az agyaghadsereg bevonul Pekingbe Kundun
• Sári László: A vigasztalás mandalái A mesés Tibet
• N. N.: Tibet filmen
• Fáy Miklós: Csöndet! Csöndet! Philip Glass Kundunja
MÉDIA
• Szíjártó Imre: Tetszik, de nem tudják Mozgókép- és médiatankönyvek Magyarországon
• Gelencsér Gábor: Szemtan Bódy Gábor Filmiskolája
• Muhi Klára: Együtt nézzük a Schwarzeneggereket Tanárok a mozgókép és a média iskolai oktatásáról
• Varga Balázs: Iskolapélda Tanköteles magyar filmek

• Beregi Tamás: Tájkép Apokalipszis után Armageddon és más katasztrófák
• Varró Attila: Godzilla Godzsira ellen Halhatatlan szörnyfilmek
• Bikácsy Gergely: Szonatinák a vallon erdőben André Delvaux
• Fáber András: A zongorakísérő Beszélgetés André Delvaux-val
• Csejdy András: Huncut realisták Mai angol film
• Kovács István: Menekülés a Szabadság moziba Lengyelek cenzor nélkül
KRITIKA
• Forgách András: Húsz lapát föld A cseresznye íze
• Hirsch Tibor: Folytassa, Hollywood A varázsige: I Love You
KÖNYV
• Kövesdy Gábor: Pascal kamerával Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Éjfél a Jó és a Rossz kertjében
• Halász Tamás: Jöttünk, láttunk, visszamennénk II. (Időalagút)
• Harmat György: Majd elválik
• Hungler Tímea: Julie DeMarco
• Tamás Amaryllis: A vér szava
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Kaukázusi Rakétakör

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A Viszkis

A mi fiunk

Kránicz Bence

Hiába reméltük, nem Antal Nimród filmjéből fogjuk megérteni, hogyan lett hős a bankrablóból a 90-es évek Magyarországában.

 

A klasszikus hollywoodi műfajok közül a gengszterfilmben a legellentmondásosabb a hőssel való azonosulás kérdése. Igenis lehet teljes erőbedobással szurkolni egy bűnözőnek, hogy érje el a céljait, de létfontosságú, hogy e nézői pozíció kialakításához a hősnek olyan motivációt kell biztosítani, amely jócskán túlmutat a pénzszerzés elemi, de nemtelen igényén. A gengszternek meg kell torolnia barátja halálát (A közellenség). A gengszternek helyre kell állítania a család békéjét, és jogos bosszút kell állnia nála erkölcstelenebb riválisain (A keresztapa). A gengszternek meg kell mentenie az ártatlanokat vagy a nála gyengébbeket, mint az utóbbi évek két legjobb amerikai gengszterfilmjében, a Drive-ban és a Good Time-ban.

A példák esetlegesek, mégis megmutatják, mikor van igény igazán a gengszterfilmre: amikor a társadalom intézményei látványos kudarcot vallanak, és egyértelművé válik, hogy nem tudják megvédeni az állampolgárokat, mi több, maga az establishment teszi kiszolgáltatottá a kisembert. Ezt tükrözte az amerikai közhangulat a harmincas, a hetvenes és a kétezertízes években, és ez van a levegőben negyed századdal a magyarországi rendszerváltás után. Antal Nimród rendezőt a kétezres évek közepe óta foglalkoztatta „a viszkis rablóról” szóló film terve. Akkor a valós történések friss emléke miatt lett volna helye a filmnek, a mai magyar társadalmi klímában viszont talán még nagyobb sikerre számíthat. Az utóbbi években készített felmérések alapján egyértelmű, hogy a legtöbb magyar ember számára a rendszerváltás értékveszteséget hozott: az állami gondoskodás akolmelegét nem pótolták az egyéni érvényesülés lehetőségei, tisztességes úton nem sokan tudtak meggazdagodni. A Viszkis bűnöző, igaz, de legalább ki tudta játszani az igazságtalan rendszert, kedvére cicázott a rendőrökkel, és „nem bántotta” az egyszerű embereket.

Legalábbis ezt a képet építi fel Ambrus Attiláról Antal Nimród forgatókönyve. Legyünk nagyvonalúak: nem baj, hogy nincs szó a szájába dugott pisztolycső miatt éveken át bevizelő biztonsági őrről, vagy a megpofozott nőkről, nem dokumentumdrámát nézünk. Antal következetesen a Viszkis oldalára áll, és nyomatékosítja, hogy Ambrusnak jóformán nem maradt más lehetősége, mint a bankrablás. Állampolgárságáért cserébe kenőpénzt kell fizetnie, becsülettel ellátott törvényes munkája aprópénzt fial, ráadásul szerelme tehetős szülei is nincstelen senkinek tartják. Antal a film feléig példás ritmusban vezeti fel a Viszkis karriertörténetét, a kora kilencvenes évek kolorlokáljával otthonosra hangolva a bűnbe csúszás elkerülhetetlennek és megbocsáthatónak tűnő stációit.

De mi történik az első és a huszonnyolcadik bank kirablása között? Hogyan válik egy „rendes gyerek” megélhetési bűnözővé? Miért fogadjuk el, hogy az addig igen találékony emberként bemutatott Ambrusnak az első megszerzett milliók után sincs jobb ötlete a bankrablásnál? Erre a kérdésre Antal Nimródnak nincs válasza, A Viszkisből ezért nem lesz sem emlékezetes gengszterfilm, sem mélyre ható látlelet az elrontott Magyarországról. Párperces montázsokat látunk arról, hogy a Viszkis elutazgatja és eljátssza a pénzt, majd a hős mindezt el is mondja az őt faggató nyomozónak. Felszínes, olcsó megoldás, nem méltó az addig ügyesen épített karakterhez, a hiteles bűnözőkarrier-történetet ígérő felvezetéshez. Ezen a ponton a főszerepet játszó Szalay Bence karizmája és színészi eszköztára is kimerül, arról pedig szó sincs, hogy a hősszerepet átvegye tőle az egysíkúan ábrázolt rendőr (Schneider Zoltán) figurája, noha azzal a megoldással talán több szempontú, komplexebb társadalomképet mutató elbeszélés kerekedett volna.

A játékidő utolsó harmadára igényes illusztráció marad csak a Viszkis átgondoltan induló, társadalom- és életrajzot frappánsan összefésülő történetéből. Ide is jut egy remek akciójelenet (a szökés képsorai), de Antal tehetségesebb rendező annál, hogy beérjük tőle néhány profi, Hollywoodban tanult szakmai fogással. A mai magyar nézőkben könnyű együttérzést csiholni a Viszkis iránt: emlékszünk még, miért lehetett megkedvelni őt, és felismerjük, hogy ma sem viszonyulnánk hozzá másként. Évek múlva talán több bizalmunk lesz a hazánkban, és A Viszkisből akkor már nem fogjuk megérteni, hogyan lett hős egy bankrablóból.

 

A Viszkis – magyar, 2017. Rendezte és írta: Antal Nimród. Kép: Szatmári Péter. Zene: Yonderboi. Vágó: Kovács Zoltán. Látvány: Hujber Balázs. Producer: Hutlassa Tamás, Hutlassa Barnabás. Szereplők: Szalay Bence (Ambrus Attila), Móga Piroska (Kata), Klem Viktor (Géza), Schneider Zoltán (Bartos), Gazsó György (Bota), Kaszás Gergely (Attila apja), Pogány Judit (Annuska). Gyártó: Viszkis Film / Film Force Team. Forgalmazó: InterCom. 126 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13507