KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A megkínzott ember mosolya

Vida János

 

Jang Jen-csin és Teng Ji-min müve 1979 szeptemberében készült, tehát még a kínai filmművészet új kibontakozásának korai szakaszában. Ezúttal is feltűnő jelenség: mintha a színészek és az operatőrök legjava már teljes vértezetben fogott volna hozzá, hogy éljen a megújulás adta művészi lehetőségekkel, amikor a rendezők és a forgatókönyvírók többsége még kereste a „hangját”. Ennek a filmnek különösen a közelképei nyújtanak olyan elmélyült jellemábrázolást, amely sokszorta kifinomultabb, mint a cselekmény olykor kissé vázlatos szerkesztésmódja.

A vázlatosság a jelképességből is következik. A történet középpontjában egy újságíró áll, aki 1975 telén lelkiismereti válságba kerül, mert nem akar teljesíteni egy aljas megbízatást, ugyanakkor azonban családját – s kissé önmagát is – félti. Hiába próbálkozik kerülő utakkal, nem marad más választása: nyíltan kell kimondania az igazságot, ha becsületes akar maradni. A lelkiismeretes, ám nehezen mozduló kínai értelmiségiek jelképe ő a filmben, aminthogy a többi szereplő is kissé szimbolikus, sőt, maga a helyszín is: Hajcseng város a valóságban nem létezik ugyan, külsőségei (és a neve) alapján azonban Sanghajjal azonosítható. (Két évvel később Hszie Csin filmjében a Tienjün-hegy egész Kínát jelképezi.) Még a főhős családja is – feleség és egy leánygyermek – a mai kínai hivatalos családeszmény visszavetítése. Bizonyára az sem véletlen, hogy a nehéz időket élő házaspár boldog múltja, megismerkedésük, kibomló szerelmük és nászútjuk ideje éppen 1965-re, a kulturális forradalom előtti utolsó nyárra esett. Sajátságos viszont, hogy a rendezők, miközben az értelmiségiek megaláztatásairól szólnak, anyagi életkörülményeiket egyáltalán nem próbálják nehezen elviselhetőnek ábrázolni. (Későbbi filmekben sokkal keservesebb sorsokat látunk.)

Valósággal tobzódnak az alkotók a flash-back-kel való játékban, a látomások, az álmok, a visszaidézett és az elképzelt események megjelenítésében. Ezek a képek néhol kissé merevre sikerültek (az osztott képmezőről például nehezen hihető, hogy a hős azt valóban úgy látja álmaiban), s technikai hiba is előfordul (amikor a tengerparti homokon évődik a szerelmespár, túlságosan jól látható a forgatás során ruhájuk tisztaságát óvó mű-anyagfólia).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5961